évértékelő

2019.08.06. 11:30

Sikeres, eredményekkel teli évet zárt a magángimnázium

Sikeres, eredményekkel tűzdelt tanéven van túl a Pannon Oktatási Központ Magángimnázium. Baráth Gyula igazgatóhelyettes értékelt.

Balla Tibor

Fotó: ZSEDROVITS ENIKO

– Régi álmunk volt, több éve készültünk rá, hogy a hat évfolyamos gimnáziumot elindítsuk. Amikor meghirdettük, hogy erre lehetőség van, mert erre engedélyt szereztünk, akkor nagy érdeklődés övezte a hírt. Olyannyira, hogy sajnos nem is tudtunk minden érdeklődőt felvenni.

Baráth Gyula igazgatóhelyettes büszke az iskolára
Fotók: Laczkó Izabella, Zsedrovits Enikő

– Várható a folytatás?

– Természetesen a következő tanévre is meghirdetjük. Ezzel most éri el azon formáját a Pannon Oktatási Központ, ami az elképzelésünk volt.

– Meglehetősen sok hír jelent meg az iskola sikereiről, ráadásul többféle területen. Ezt hogy sikerült elérni?

– Ha egyszerűen szeretnék fogalmazni, akkor ki kell mondanom azokat a szavakat, hogy tehetséggondozás, tehetségközpontúság. Ez azt jelenti, hogy kollégáim is motiváltak abban, hogy megkeressék a saját szakterületükön jeleskedő diákokat, és a bennük rejlő tehetséget maximálisan kibontakoztassák. Szerencsére nagyon sok sokoldalú diákunk van. Például a képzőművészet terén, de a Séta programban is többször jeleskedtek.

Sokrétű a tehetségpaletta

El tudom mondani azt is, hogy a néhány éve elindított természettudományos osztályunk is elkezdte hozni az eredményeket. Az emelt szintű matekosaink a városi versenyeken kívül is eredményesek voltak. Radics Nórát emelném ki, aki a Sziporka matematikaverseny országos döntőjében (Barangolás az algebrai kifejezések világában) 2. helyezett lett Árgyelán Emese felkészítésével. A biológia-kémiások is nekilódultak, jövőre nagy reményekkel várjuk az OKTV eredményeket.

A diákok gyakorta hallgathatnak külső előadókat is

– Nagyon erős a nyelvoktatás is. Ennek megvan a hozadéka?

– Abszolút! Úgy is terjedt el már az első időkben, hogy a Pannonban nagyon erős a nyelvoktatás. Erre a szintre szeretnénk felhozni a másik osztályunkat is. Eléggé visszhangos volt az a törvénymódosítás, amely meghatározza, hogy jövő évtől a felsőoktatásba a felvétel alapfeltétele lesz a legalább B2 szintű nyelvvizsga, illetve a legalább egy emelt szintű érettségi vizsga. Szerencsére a mi gyerekeinket ez nem lepte meg, hiszen ez eddig is trend volt. Az érettségiző osztályokban kilencven százalék fölött volt a középfokú nyelvvizsga. Már azt is elmondhatom, hogy egyre többen a felsőfokút is megszerzik a tanulmányok alatt.

Sokan már a felsőfokú nyelvvizsgát is leteszik a tanulmányok alatt

– Nehéz kiválasztani, mire a legbüszkébbek?

– Ha kiemelnék egy-egy tanulót, akkor megsérteném a többieket. De vannak kiemelkedő tehetségeink. Ha ezt a tanévet nézzük és a Pro Talentis díjat oda lehetett volna ítélni a maradóknak, akkor talán Vincze-Hajnal Blankát emelném ki, aki a Séta programon is részt vett, matekversenyen, képzőművészeti tárlaton is eredményes volt, és a média területen is szépen szerepelt. Szerencsére nem egyedül van. Gasparovszky Tibort is megemlíthetném, aki már két emelt szintű érettségin van túl, és filmjével számtalan díjat hozott el.

A kultúrában is jeleskednek

– Szokatlan gyakorlat, hogy külső előadókat is behoznak az oktatásba, mint dr. Hahner Péter tanszékvezető egyetemi docens. Ez folytatódik?

– Igen. Minél szélesebb körben, több szakterületről szeretnénk előadókat meghívni, ezzel is bővítve diákjaink látókörét. Ha úgy vesszük, ez egyfajta pályaorientáció is.

A most lezárult tanévben a szalagavató ünnepséget már a Rácalmási Rendezvényközpont és Sportcsarnokban tartották

– Hosszú ideig zárt közösségként működött az iskola. Már nyitnak a külvilág felé?

– Abszolút, a régióba és országosan is szeretnénk nyitni. Nem csak versenyterületen, hanem a minket körülvevő társadalom felé. Mindig nyitottak voltunk, mert bárki bármikor bejöhetett órát látogatni, rendezvényeken rendszeresen szerepeltünk diákjainkkal. Az aulánk kiállítótere is nyitott volt mindig a városrész felé. A jövőben is szeretnénk különböző tárlatokat, kiállításokat rendezni saját gyerekeink munkáiból is.

A Fejér Megyei Diáknapokon is eredményesek voltak

– Elégedettek lehetnek?

– Ezt nehéz kijelenteni. Mindig van mit csiszolni és javítani. Az még messze van, amit kitűztünk magunk elé.

A Pannon gálaműsora mindig emlékezetes esemény

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában