Örömszerzés a piciknek

2019.08.28. 14:00

Az Útkeresés Szolgálat rendezvénye a rászoruló családoknak

Iskolatáska megpakolva tanszerekkel, plüssfigurák és társasjátékok. A legtöbb gyerek szobájában ezek mind megtalálhatók, sokan vannak viszont, akiknek a szülei nem, vagy csak nagyon nehezen tudják beszerezni ezeket. Rajtuk segítenek az útkeresők.

Tóth Alexandra

Fotó: LI

Az Útkeresés Segítő Szolgálat már hosszú évek óta, rendszeresen megrendezi Játékfesztivál névre keresztelt nyárzáró családi napját. Ilyenkor kézműves programokkal és játékos, sportos feladatokkal készülnek a rászoruló gyermekes családok fogadására, akik játékokkal, tanszerekkel térnek haza a nap végén. A különböző feladatokon részt vevő gyerekek egy kis menetlevelet kaptak, amibe pontokat gyűjtöttek, végül pedig ennek bemutatása után (persze ez csak jelképes feltétel) kedvükre válogathattak a raktárszobákban felhalmozott kincsek közül. A nap zárásaként egy táncházban vehettek részt Molnárné Miklán Jolán vezetésével, valamint bemutatót tartott a Gamila orientális hastánccsoport is.

Az arcfestés is népszerű volt. Utána a kézműves foglalkozásokat is kipróbálták a gyerekek
Fotók: Laczkó Izabella/Dunaújvárosi Hírlap

Mészárosné Libor Ágnes az Útkeresés Segítő Szolgálat képviseletében elmondta, a tegnapi napon közel száz főt regisztráltak, akik részt vettek a programjukon. A családsegítők nagyon sok, szerény körülmények között élő családdal tartják a kapcsolatot, de nemcsak a meghívottak, hanem minden rászoruló előtt nyitva áll a kapujuk. Önzetlen segítségükkel még soha senki nem élt vissza. Az adományokat egész nyáron fogadták, főleg civilek hoztak be iskolaszereket és játékokat, de cégek és vállalkozások is támogatták a munkájukat. A programok lebonyolításában önkéntesek és közösségi szolgálatot végző diákok is segítkeztek, ki henná­val, ki arcfestéssel, ki kézműves foglalkozásokkal. Kitelepült állandó partnerük, az ADRA egyesület, valamint beszélgethettek a drogambulancia képviselőivel is.

Az összegyűjtött tanszerek között is körülnéztek, válogattak

Az útkeresők legnagyobb támogatója a Hankook Tire Magyarország Kft., a cégtől pályázati úton nyert összegből rengeteg ajándékot vásárolhattak a gyerekeknek. Az abroncsgyár mellett tárgyi adománnyal vagy konkrét összegekkel segített a többi között a Jakó cukrászda, a Dominó cukrászda és a Kóró virág-, papír- és ajándékbolt is.

A felajánlásokat egyébként egész évben fogadják és ezeket folyamatosan juttatják el azoknak, akiknek a legnagyobb szükségük van rá. Aki úgy érzi, hogy van megunt, kinőtt, de jó állapotú gyermekruhája, az bátran, bármikor adja le az Útkeresés Segítő Szolgálat Bartók Béla utca 6/b alatti telephelyén. Ágnes és kollégái arra kérik az adományozókat, hogy elsősorban gyerekruhát adjanak, felnőtteknek való ruhaneműt, használati tárgyat nem fogadnak, játékokat pedig mértékkel, mert nehezen tudják tárolni azokat.

Felújított épület

Az önkormányzat 205 millió forint támogatást nyert el a szociális intézmények infrastrukturális fejlesztésére, amelynek eredményeként a tavalyi évben az Útkeresés Segítő Szolgálat Bartók Béla utcai épülete is teljes felújításon esett át. A megújult épületet tavaly év végén vehették ismét használatba, így ez volt az első Játékfesztivál a megszépült helyszínen.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában