Nem egyszerű egyedül hagyni őket őket

2019.07.04. 17:00

Nyár, kulcsos gyerekek, veszélyek

A nyári szünet sok olyan családnak jelent problémát, ahol nem tudják megoldani a gyermek napközbeni felügyeletét. Ilyen esetekben nem marad más megoldás, mint hogy otthon hagyják a csemetét egyedül. Hogyan készítsük fel erre gyermekünket lelkileg? Milyen lehetséges veszélyekre kell figyelnünk?

Borsányi Bea/FEOL

Gyermekkorút egyedül otthon hagyni akár bűncselekmény is lehet. De, szögezzük le mindjárt az elején: az élet sok esetben alakul úgy, hogy ezt mégis meg kell tenni, olvasható a feol.hu cikkében. És valljuk be, 20-30 évvel ezelőtt is létezett már a „kulcsos gyerek” fogalom azokra, akik a lakótelepeken, lakáskulccsal a nyakukban bóklásztak naphosszat a játszótereken a panelházak között. Lássunk néhány jótanácsot, ha mégis úgy adódik, hogy gyermekünk hosszabb-rövidebb időre egyedül marad otthon!

– Mindig tudjanak arról, hogy gyermekük hová megy, kikkel és milyen programot szervez, illetve, hogy nagyjából mikorra ér haza, hogy tudják, hol kell keresni, ha nem kerül elő időben. Mindig beszéljenek meg egy olyan telefonszámot, ahol a gyerek bármikor utoléri a szülőt, nagyszülőt, egyéb rokont, vagy egy nagyobb testvért, aki segíteni tud, ha mégis szükség van rá és nagyon fontos, hogy a megadott számon valóban fel is vegye a telefont a megadott személy. Ezen felül ismerje a gyerek a baj esetén hívható 112-es számot is, ha minden kötél szakad és magyarázzák el neki, hogy ne féljen segítséget hívni, ha úgy adódik – kezdte Vörös Ferencné, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának vezetője.

Fontos bizonyos szabályok egyeztetése is: idegenekkel ne álljanak szóba, ne nyissanak ajtót senkinek, akit nem ismernek, illetve ilyen személyektől ne fogadjanak el se ajándékot, se édességet. A szülők többsége azt gondolja, a gyerek a lakásban van a legnagyobb biztonságban. Ám ott is vannak veszélyforrások. Sose hagyjanak elő semmilyen vegyszert, tisztítószert, vagy gyógyszert, pláne, ha nem a saját dobozában tárolják, mert ez megtévesztő lehet és a gyerek belekóstolhat, megeheti. Zárják ezeket olyan helyre, ahol nem veszi észre. Tegyék el a szúró, vágó eszközöket és kisebbek esetében zárják el a gázcsapot is, hogy a tűzhellyel se legyen gond. Ezek talán a legfontosabbak, bár a sort nyilván hosszasan lehetne még sorolni.

Adjanak feladatot a gyermeknek, hogy elkerüljék a csellengést, ami veszélyhelyzeteket is hozhat magával
Fotó: Shutterstock

 

– A legmegnyugtatóbb azonban az, ha valamilyen módon megpróbálják a szülők megoldani a felügyeletet, mert minden elővigyázatosság ellenére is adódhatnak problémák. A baj pedig nagyon hamar megvan – hívta fel a figyelmet Vörös Ferencné.

– Ha a gyermek nem érzi magát biztonságban – mindegy, hány éves – nem szabad egyedül hagyni, különben ez szorongást, félelmet válthat ki belőle – ezt már Ulicza Henriette pszichológus mondta, aki arra is rámutatott, hogy az a gyerek, akit egész évben folyamatosan kísérgetnek és mindig valamilyen formában felnőtt felügyelet alatt van, nincs felkészülve arra, hogy a hirtelen jött „szabadsággal” kezdjen valamit. Az ilyen gyerekeknek nincsenek meg azok a kompetenciái, amivel be tudják osztani a saját idejüket, vagy dönteni tudnak, ha a helyzet úgy hozza. A pszichológus szintén kiemelte, a gyereket fokozatosan kell felkészíteni az egyedüllétre, és fontos tisztázni vele előre a szabályokat és azt, hogy veszély esetén kihez tud fordulni. Azt is javasolta, hogy érdemes a gyereknek valamilyen konkrét, korának megfelelő feladatot adni: szedje le a gyümölcsöt, mosogasson el, vigye le a kutyát sétálni, és hasonlók. Jó ötletnek tűnik a naplóírás is, aki pedig nem szeret írni, készíthet fotó-naplót egy-egy napjáról, amit aztán este levetíthet a családnak. A lényeg, hogy elkerülje a céltalan csellengést, ami veszélyhelyzeteket hozhat magával.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában