Meghiúsult konzultáció

2019.06.07. 19:22

Nem engedték be a Ligát a Dunaferrhez

A liganet.hu információja szerint csütörtökön Dunaújvárosban hosszas szóváltás és viták után sem engedték be a Dunaferr Ifjúsági Szervezet tárgyaló delegációját a gyárba, így meghiúsult a munkáltatóval előzetesen megbeszélt konzultáció.

duol.hu

A négytagú tárgyaló delegáció tagjai között volt az Ifi elnöke, Oláh István és helyettese, Gombos György, valamint a LIGA egyik ügyvédje, dr. Gyurkovics Bence és Doszpolyné dr. Mészáros Melinda, a ­LIGA Szakszervezetek elnöke is. Mint ismeretes, az Ifi a Dunaferr – kollektív szerződés kötésére jogosult – két, reprezentatív szakszervezetének egyike.

A konfliktus előzménye, hogy májusban a szakszervezetek nem értettek egyet azzal, hogy a munkáltató – a kollektív szerződésben foglalt megállapodástól eltérően – megszorításokat vezessen be. A munkáltató, az iparági válságra való hivatkozással azt kérte, hogy a dolgozók ne kapják meg a kollektív szerződésben szereplő, nyáron esedékes juttatás, az úgynevezett „szabadságos bér” teljes összegét, hanem annak egy része csak decemberben kerüljön kifizetésre.

A munkavállalók megkérdezése után a gyárban működő szakszervezetek a javaslatra nemet mondtak, mire a munkáltató példátlan támadást indított ellenük. Felmondta az évtizedes együttműködési megállapodást, amely a többi között a szakszervezetek helyiséghasználatát is biztosította.

A helyzet békés rendezése érdekében a Dunaferr Ifjúsági Szervezet konzultációt kezdeményezett a munkáltatóval 2019. június 6-ra.

A munkáltató a nevezett napon azonban nem volt hajlandó beengedni a szakszervezetek tárgyaló delegációját. Kifogást jelentett be Doszpolyné dr. Mészáros Melinda, a ­LIGA Szakszervezetek elnöke jelenlétével szemben, annak ellenére, hogy ő a felsőbb szakszervezeti szerv képviselője, így belépési joga lett volna a munkáltató területére még a konzultáción túl is. (Ráadásul a LIGA Szakszervezetek elnöke történetesen a Dunaferr Ifjúsági Szervezet pártoló tagja is.)

A szakszervezet nem tudta elkezdeni a csütörtöki egyeztető tárgyalásokat, így pénteken ügyvédje útján közölte a munkáltatóval, hogy a megállapodások felmondása, valamint a tárgyaló delegáció kirekesztése jogellenes.

A LIGA Szakszervezetek tiltakozik az ilyen munkáltatói magatartás ellen, és felhívja az ISD Dunaferr Zrt. menedzsmentjét, hogy a korábbi szerződések szerinti állapotot állítsa vissza, és biztosítsa a korrekt tárgyalásokat a helyzet megoldása, és a rendezett munkaügyi kapcsolatok helyreállítása érdekében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában