nyilvános évzáró

2019.06.12. 08:00

Figyelj, anyu, mit tanultam ebben az évben!

Balla Tibor

A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum egy ­GINOP projekt keretében célul tűzte ki, hogy minden tanévben az utolsó előtti pénteken a 9. osztályos diákok szüleik és más családtagok számára nyilvános eseményen mutathatják be az első évben elsajátított ismereteiket. Ez a program mintegy keretbe foglalja a tanévet, ami a Centrumban a család című rendezvénnyel indult. E rendezvény célja, hogy a középiskolákba újonnan felvett diákok játékos formában ismerjék meg egymást, kortársaikat, tanáraikat, sőt, a tanulók családjai is betekintést nyerhettek ebbe a folyamatba.

A 9/1- es osztály leendő vegyészei szüleikkel
Fotók: DSZC

A Figyelj Anyu! frappáns elnevezést viselő évzáró programban az iskolákban pénteken kora délután gyakorlati bemutatókkal várták a kilencedikesek szüleiket és családtagjaikat, s amelynek során a vendégeket is bevonták a „munkába”. Így aztán anyu testközelből is megtapasztalhatta, mit is tanult gyermeke a szakképző órák alatt. Olyannyira közelről, hogy például a Lorántffy iskolában a fodrásztanulók a vendégeken és osztályfőnökükön gyakorolhattak.

A bánkis diákok és rokonaik több terembe is bejutottak

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában