Az első összejövetelt harmincnégy évvel ezelőtt rendezték

2019.05.28. 08:00

Pentele-napi hagyományőrzés

A hagyományőrzés jegyében rendezik meg június elsején, szombaton délután négy órai kezdettel a Magyar úti Pentele klubban a Pentele-napot.

Pekarek János

Az ünnepség a régi-régi aratóünnepekre hajaz, bár azoknál valamivel korábban kerül rá sor, így egyben a pünkösdi ünnepségsorozathoz is kapcsolódik. A nyárköszöntő ünnepségek során minden falusi közösség igyekezett bemutatni legjobb tulajdonságait, mesterségbeli, szakmai hozzáértését. A falusi nép ezermester-hajlandóságait jól példázza az a lista is, amellyel a mostani Pentele-napon találkozhatunk. A rendezvényen ugyanis lesz böllérverseny, amelyen mindenki az otthoni, háztáji sonka-, kolbász- és szalonna-remekeivel nevezhet be a vetélkedésbe.

A penteleiek mindig ügyeltek hagyományaikra
Fotó: archív

A pártatlan, de nem tapasztalatlan bírálóbizottság elsősorban a hagyományos ízek alapján dönti majd el a rangsort. A süteményverseny ugyan az idén rendezési okokból elmarad, tudtuk meg Parádi Györgytől, a Pentele Baráti Kör elnökétől, de ez csak a versenyre vonatkozik: mivel a rendezvény batyubál jellegű, tehát a résztvevők azt fogyasztják és azzal kínálják egymást, amit otthonról hoztak, bizonyos, hogy a vendégsereg nem marad jófajta pentelei sütemények nélkül! Ráadásul az összejövetel megkoronázásának számító bor- és pálinkaverseny nem marad el – jóllehet az évek során az eredeti, tekintélyes pálinkafőző mezőny egyre csak fogyatkozik...

Az első Pentele-napot harmincnégy évvel ezelőtt rendezték a klubban – ami várhatóan ezúttal is zsúfolásig megtelik a résztvevőkkel!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában