"negyedszázados" lett

2019.04.30. 14:00

Különleges programok várják a jubiláló Pentelei iskola diákjait

Fennállásának 25 évfordulóját ünnepli a Pentelei Mentálhigiénés Általános Iskola, Szakképző Iskola és Gimnázium. A Pentelei-hét kapcsán az iskola diákjai különleges programokon vesznek részt. Tegnap a felnőtteknek is jutott elfoglaltság.

Balla Tibor

Könyves Ágnes, az iskola igazgatója elmondta, már hagyomány, hogy ötévente megünneplik az iskola születésnapját. Igaz, nem túl régi, ugyanis az előző, a 20 éves volt az első a sorban. Mint mondta, egyre nagyobb a lelkesedés a gyerekekben is, hogy szervezzék és részt vehessenek rajta, és ő igazgatóként és magánemberként is nagyon büszke rájuk.

Születésnapra minden diák pentelés pólót kapott ajándékba Fotó: Balla Tibor/Dunaújvárosi Hírlap

Miután a Pentelei iskolának jelmondata, hogy első a gyerek, így nem meglepő, hogy minden nap van gyerekprogram, „anélkül nem mehetünk haza, hogy a gyerekekkel közösen valamit ne csinálnánk”, de a felnőtteknek is nyújt programot a jubileum: ellátogathatnak az oktatási intézménybe, és megismerkedhetnek az iskolával, illetve az ott tanító pedagógusokkal, valamint a szemlélettel, ahogyan a gyermekek felé fordulnak. Az egyik éppen tegnap délután volt: Jövő konferencia volt szülőknek, máshol tanító, érdeklődő pedagógusoknak, mégpedig ahhoz igyekeztek segítséget nyújtani, hogy hogyan viszonyuljanak a mai gyerekekhez, és hogyan tudnának a fiataloknak segíteni, hogy minél hamarabb megtalálják a helyüket a társadalomban. Csütörtökön pedig gálaműsorral és tortával ünneplik meg az iskola születésnapját.

A konferencia egyik előadója Rambala Éva volt, aki az erőszakmentes kommunikáció titkaiba vezette be a résztvevőket Fotó: Laczkó Izabella/Dunaújvárosi Hírlap

A tegnapi nap délelőttjén pentelések akadályversenyen, sárkányhajózáson, közös pizzá­záson vettek részt az alsó Duna-parton. A nap sztárja – természetesen a pizza mellett – a sárkányhajó volt, de a hét programjaiban minden gyermek megtalálja a kedvére valót.

A konferencia előadói és témáik:

  • Besnyi Szabolcs (tréner – alapító tagja és megalakulásától napjainkig elnöke a Szabadidő-szervezők Egyesületének): Mivel dobjuk fel a délutánt? – két-háromszemélyes, rövid játékok otthon és az utcán
  • Rambala Éva (Trénerként a kommunikációt, a konfliktusmegoldást, a csapatépítést, valamint az életfeladat megtalálását és követését tartja erősségének): Szívek és szavak – erőszakmentes kommunikáció gyermekeddel
  • Dr. Gyarmathy Éva (Klinikai és neveléslélektani szakpszichológus, az MTA TTK Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézet tudományos főmunkatársa): Miért nem tanul a gyerek? – tanulási motiváció segítése otthon
  •  

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában