RÉSZT VEHETNEK KÉPZÉSEKEN, KAPHATNAK LAKHATÁSI TÁMOGATÁST

2019.03.31. 07:00

Ötvenöt év felett, munka nélkül: mit tehetünk?

Az összes nyilvántartott álláskereső körülbelül 30 százaléka 55 éven felüli – derült ki az illetékes hivatal adataiból. E korosztálynak talán a legkevésbé könnyű tartósan elhelyezkedni.

Bokros Judit

Fotó: shutterstock

A kevésbé tapasztalt fiataloknak sem könnyű megfelelő állást találni, az 50–55 év feletti, bőséges tapasztalattal rendelkező idősebbeknek azonban még nehezebb a dolguk, a koruk miatt. Pedig előfordul, hogy valaki az ötvenes éveiben, netán hatvanévesen lesz munkanélküli.

Így járt az az 58 éves fehérvári hölgy is, aki több mint egy éve nem tud tartósan elhelyezkedni. Miután elbocsátották, a szakmájában nem jut lehetőséghez, más területen pedig hiába próbálkozik. A végzettség hiánya és az életkora miatt labdába sem rúghat. Állítása szerint a kora jelenti a legnagyobb akadályt, ha meglátják az önéletrajzát, be sem hívják. Amikor egy kávézóban pultos állásról érdeklődött, akkor azzal utasították el, hogy fizikálisan nem bírná a sok mászkálást. Jelenleg alkalmi munkákat vállal, bedolgozik ide-oda, de az ebből befolyó pénz éppen arra elég, hogy a rezsi és a napi betevő meglegyen. Nagyon fél attól, mi lesz vele a nyugdíjig.

Biztosan vannak még hozzá hasonló helyzetben néhányan.

Nehéz, de nem lehetetlen

A Fejér Megyei Kormányhivataltól a regisztrált 55 év feletti munkanélküliekről kértünk tájékoztatást. Mint megtudtuk, van egy projekt, amelynek célja a 25–64 év közötti nyilvántartott álláskeresők foglalkoztathatóságának javítása, nyílt munkaerőpiaci elhelyezkedésének támogatása, illetve a közfoglalkoztatásból a versenyszférába való átlépés elősegítése azok esetében, akik képesek és készek erre. Ez a projekt 2015-ben kezdődött és 2021. október 31-ig tart.

Az 50 év feletti korosztály támogatottságára koncentrálva elmondható, hogy 2015. októbere óta egészen 2019. február 22-ig összesen 161 fő részesült munkatapasztalat-szerzési támogatásban, további 737 fő bér-, vagy bérköltség-támogatásban, 119 fő vállalkozóvá válást elősegítő támogatást kaphatott, 1 fő élt a lakhatási támogatás nyújtotta lehetőséggel (mert lakóhelye és munkahelye között legalább 60 kilométer távolság van) és 5 fő kifejezetten képzés utáni támogatott foglalkoztatással vált elhelyezhetővé a munkaerőpiacon.

A hivatal szerint ezek az adatok azt bizonyítják, hogy az 50 év feletti korosztályban jelentős munkaerő-tartalék van, és a munkáltatók is felismerték a korosztályban rejlő potenciális lehetőségeket, úgy mint: nagyfokú teherbírás, jelentős szakmai tapasztalat, munkáltató iránti lojalitás.

Az adatokat tekintve az látszik, hogy 2019 januárjában az 55 év feletti korcsoporthoz tartozó nyilvántartott álláskeresői létszám 2390 fő, ami az előző havinál 54 fővel, 2,3%-kal több, és az egy évvel korábbinál 97 fővel, 3,9%-kal kevesebb létszámot jelent. A vizsgált korcsoporthoz tartozók 2390 fős létszáma az összes (7874 fő) nyilvántartott álláskeresői létszámon belül 30,4%-ot képvisel. A munkanélküli férfiak száma 1189, ez az előző hónaphoz képest 29 fővel emelkedett. A vizsgált korosztályban a nők száma 1201 fő. Az 55 év feletti álláskeresők közül januárban 42,9% rendelkezett csupán általános iskolai végzettséggel, szakmunkás végzettsége 31,2%-nak van, gimnáziumi érettségivel 6,6% rendelkezik, a diplomások aránya pedig 5,9 százalék.

Az 55 évnél idősebb nyilvántartott álláskeresők 30%-a legfeljebb 6 hónapja, 17,5%-a 7–12 hónapja folyamatosan szerepel a nyilvántartásban. A munkaerőpiaci képzésekre jelentkező valamennyi ügyfél képzési és vizsgadíját teljesen átvállalják, a képzés idejére a résztvevőknek keresetpótló juttatást biztosítanak. A helyszínre történő utazás elősegítése érdekében helyi illetve helyközi utazási támogatást is kapnak az ügyfelek – derül ki a hivatal válaszából.

Az 50 év feletti álláskeresők leginkább ezeken a képzéseken vettek részt: angol alapfokú nyelvvizsga felkészítő, élelmiszer- és vegyiáru-eladó, építő- és anyagmozgatógép kezelője (ezen voltak a legtöbben – a szerk.), óvodai dajka, szociális gondozó és ápoló, tehergépkocsi-vezető továbbképzési képesítés.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában