Kiállítások, ének és tánc – programokban gazdagon kezdődik az idei esztendő Perkátán

2019.01.12. 09:00

Verssel, prózával ünneplik a kultúra napját

Horváth Dóra

Több érdekes és szórakoztató eseménnyel készül a Perkátai Általános Művelődési Központ a településen 2019 első két havában. A programok helyszíne a Győry-kastély. Elsőként január 16-án 17 órakor Régi idők játékai címmel nyílik meg egy tárlat az intézményben, amelyet másnap egy előadás is követ a témával kapcsolatban: Hegedűs Gabriella pedagógus fog beszélni a régi idők perkátai játékairól, 16 órától. Január 17-e és 25-e között meghirdetik a gyermek- és ifjúsági korosztály számára a Nagyszüleink játékai elnevezésű rajzpályázatot, ahova minden érdeklődő gyermek pályamunkáját várják a szervezők.

Régi idők játékai – talán őriz még otthon valaki Perkátán is kutyás fémperselyt
Fotó: internet

A Vox Caritatis Egyházi Kórus tart nyílt énekpróbát január 18-án 16 órától. Január 22-én 17 órától a magyar kultúra napját ünneplik a településen. Helyi vers- és prózamondók, néptáncosok, zeneiskolások és énekesek mutatkoznak be. Január 23-án 13 órakor dr. Nagy Veronika tart előadást a a székesfehérvári Moskovszky-gyűjtemény XIX–XX. század eleji játékainak képes, összefoglaló történetéről. A kultúra napja jegyében további program lesz még január 24-én és 25-én egy vetélkedő az iskolásoknak.

Január 31-én 17 órakor lesz a 42. Állomás Kulturális Egyesület és a Perkátai Általános Művelődési Központ által kezdeményezett Hely- és Technikatörténeti Kiállítás megnyitóünnepsége. Az eseményen fellép a Szironta Együttes, valamint a perkátai Cinegemadár Néptánccsoport.

A Pentele Baráti Kör és a Perkátai ÁMK Könyvtárának szervezésében pedig február 12-én 16 órakor könyvbemutatót tartanak Schlitterné Nyuli Anna: Régi dunapentelei történetek című kötetet ismerhetik meg, amelynek szerkesztője Kemény Lajosné.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában