demonstráció

2019.01.23. 15:00

Javítani a magyar munkavállalók körülményeit

A Gumiipari Szakszervezeti Szövetséggel (GSzSz) megállapodva tartott kedden országszerte nyolc helyen – köztük a Hankook mellett, Rác­almáson – félpályás útlezárást a Mi Hazánk Mozgalom.

Szanyi-Nagy Judit

Radics Gábor szakszervezeti vezető hangsúlyozta:

– A gumigyárban dolgozók érdekeit képviseljük, szakszervezeti tagságtól függetlenül. Mivel egyedül kicsik vagyunk, és eddig nem „dúskáltunk” támogatókban, örültünk a Mi Hazánk Mozgalom segítségnyújtásának, amelyet el is fogadtunk. Azzal, hogy a gyárak elé egy ilyen akciót szerveztünk, áttörtük a falakat – utalt a szakszervezeti vezető a keddre szervezett félpályás útlezárásokra.

A Gumiipari Szakszervezeti Szövetség figyelemfelhívásban közreműködött a Mi Hazánk Mozgalom. Az előtérben Árgyelán János pártigazgató. (Ő hét hónapja, csalódva a Jobbikban kilépett a pártból és csatlakozott a Mi Hazánk Mozgalomhoz)
Fotó: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

A Budapest, Makó, Nyíregyháza, Rácalmás, Szeged, Tatabánya, Vác és Veszprém gumigyárait is érintő megmozdulás során öt pontot fogalmazott meg a szakszervezet: 15 százalék alapbéremelést (a munkavállalók megtartásához), évi 300 órát nem meghaladó túlórát, 100 százalékban kifizetett (teljesített) túlórát, együttműködést a munkavédelmi képviseletekkel és a klímaváltozás hatásainak enyhítését a munkahelyeken.

Árgye­lán János és Radics Gábor egyaránt megerősítette: Nyíregyházán és Veszprémben már megállapodtak a felek, valamint – tudtuk meg a szakszervezeti vezetőtől – az egyik érintett gyár, sőt a Continental vállalatcsoport magyarországi érdekeltsége tudatta, hogy nem élnek a 400 órányi túlóralehetőséggel és a 36 hónapos kiterjesztett munkaidőkerettel sem. Ez – Radics Gábor felsorolása alapján – a budapesti, makói, nyíregyházi, szegedi, váci és veszprémi telephelyeket érinti. Rácalmáson, ahol Hankook-gyár működik, információink szerint egyelőre nem született megállapodás.

Nem vonultak

A megfogalmazott öt pont nem kapcsolódik a balliberális tömb tüntetéssorozatához – emelte ki Árgyelán János pártigazgató, hozzátéve: „értelmes ellenállás keretében szeretnénk eredményeket elérni, javítva a magyar munkavállalók körülményeit”.

„Senkinek sem akartunk kárt okozni” – indokolta meg Radics Gábor, miért nem vonultak utcára a gyárban dolgozók a röpke egyórás útlezárás idejére. A figyelemfelhívás mégsem maradt el – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában