A sportcsarnok építése nagy terhet jelentett

2019.01.14. 17:30

Gyönyörű lesz idén nyárra a Millenniumi tó és környezete

Sikeres évet zárt Rácalmás 2018-ban. A legnagyobb beruházás az önkormányzati saját forrásból megvalósított sportcsarnok építése volt, hiszen az egykori zöldséges kertek, kertvégek helyén egy vadonatúj, modern létesítmény fogadhatja a sportolókat tavaly augusztus óta.

Körmendi Erzsébet

A rendezvényközpontként is funkcionáló sportcsarnok a korábbi évről áthúzódó beruházás volt. Óriási kihívást jelentett az épület és az infrastruktúrája, utakkal, parkolókkal, közvilágítással.

– Az augusztusi avató óta eltelt időszakban bebizonyosodott, hogy nagy szükség volt a csarnokra, hiszen reggel háromnegyed nyolckor már ott vannak a diákok, és attól kezdve késő estig nagyon jó a kihasználtsága. Látszik tehát, hogy nem olyan beruházást valósítottunk meg, amelynek nincs Rácalmáson létjogosultsága. Éppen ellenkezőleg. Közel háromszáz gyermek sportolónk van, és nekik szükségük van fedett térre – hangsúlyozza Schrick István polgármester. Hozzátette: a nagyberuházás mellett voltak „kisebbek” is, kettőt közülük Területi és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) forrásból valósítottak meg. Kerékpárutat építettek ki csapadékvíz-elvezetővel együtt a Kulcsi úton.

Nagyszabású ünnepség keretében avatták fel a Rácalmási Rendezvényközpont és Sportcsarnok épületét augusztusban Fotó: Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

Közel 300 gyermek sportolója van a településnek

– Ennek azért van nagy jelentősége, mert kisvárosunknak azon a végén lévő lakóövezetből a gyerekek kerékpárral járnak be a központba, iskolába, óvodába, és nagyon balesetveszélyes volt a forgalmas főutca szélén közlekedniük. Az új kerékpárút körülbelül egy kilométer hosszban gondoskodik a biztonságukról. Szintén TOP-os és látványos beruházás volt a Millenniumi tó és környéke rendbetétele. Az elnyert összeget ki kellett pótolnunk, de megérte, érdemes lesz kilátogatni oda nyáron, ősszel, amikor kizöldell a park – javasolta a polgármester.

karácsonyi nagy rendezvény már az új létesítményben volt
Fotó: Hankusz Kálmán / Dunaújvárosi Hírlap

Folytatásban elmondta: – A múlt év a nagy, látványos fejlesztések éve volt, amelyeknek anyagi terhei óriási súllyal nehezedtek az önkormányzatra. Mégis fontosnak tartottuk, hogy áldozunk a jövőnek. Örülök, hogy még volt két, önkormányzati telkünk, amelyeket hirdetés útján értékesíteni tudtuk, mégpedig nagyon kedvező áron. Így meg tudtuk oldani a Rákóczi utca vízellátását, ezáltal lehetővé vált, hogy újabb lakótelkeket lehessen kialakítani, ismét legyen Rácalmáson mozgástér azoknak, akik építési telket keresnek.

Az új kerékpárúton közlekedhetnek a Kulcsi úton
Fotó: Hankusz Kálmán / Dunaújvárosi Hírlap

– A fejlesztések mellett színvonalas rendezvényeink voltak tavaly is. A korábbi évekhez hasonlóan jelentős mértékben tudtuk támogatni a civil szervezeteket, csak a sportegyesületnek 18,5 millió forintot adott az önkormányzat azért, hogy a taot igénybe tudják venni és a működésük biztosított legyen. Annak is örülök, hogy az időnkénti pénzügyi aggodalmunkból a rácalmásiak nem érzékeltek semmit. Tizenöt éve nem emeltünk adót, az egyesületi élet színvonalas, a nagy nyári aszály ellenére a Virágos Magyarországért versenyben rangos, országos elismerést kaptunk. Gratulálok a Rácalmási Városvédő és Szépítő Egyesületnek a kiváló rendezvényeikhez, a tökfesztivál például tavaly tömegeket vonzott és nagyon sikeres volt – tette hozzá Schrick István. A folytatásról pedig elmondta:

Schrick István polgármester mutatja az országos elismerést
Fotó: Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

– A múlt év pénzügyileg nagyon megviselt bennünket, a tartalékaink elfogytak. De nem csak emiatt tervezünk óvatosan erre az évre. Egyelőre nem látjuk pontosan bevételi lehetőségeinket, és csak őszig, az önkormányzati választásokig tervezhetünk mi előre, nem illik és nem is vállalhatunk terhet a következő képviselő-testület kontójára. Kisebb fejlesztésekben természetesen gondolkodunk, utak, járdák, kátyúzások… Sok utcának kész a felújítási terve, az engedélyt is megszereztük ezekre, de minden azon múlik, hogy milyen keretből gazdálkodhatunk majd.

A sportcsarnok avatásakor labdát kaptak a támogatók
Fotó: Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap
Millenniumi tónak a medrét is megerősítették
Fotó: Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap
Sokan faragtak lámpást a tökfesztiválon
Fotó: Hankusz Kálmán / Dunaújvárosi Hírlap

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában