ételosztását tartott a Boldog Délután közössége

2018.12.26. 10:00

Emberi szó, odafigyelés, jókívánságok sora

Követve az utóbbi évek nemes hagyományát, a Boldog Délután civil közösség ismét igazi karácsonyi menüvel próbálta szebbé tenni a nélkülözők ünnepét december 22-én délután.

Szabó Szabolcs

A karácsonyi segítő akción ezúttal csaknem húsz önkéntes vett részt, akik kacsasültet, bejglit és forró italokat kínáltak vendégeiknek.

A közösség üzenetét egy rövid, megható üzenetben foglalta össze Balogh Tamás újságíró:

– Örömmel vártunk ide benneteket a mai rendezvényünkre, amihez hasonlóval az év során többször is jelentkezünk, a Boldog Délutánra! A karácsonyt az emberi szeretet ünnepeként, sok nem keresztény ember is ünnepli világszerte. Mi is ezt tesszük ma. Nem kérdezzük, ki melyik vallásban, illetve miért valamelyiknek a hiányában született. Mivel az élet úgy hozta, hogy sajnos helye van egy ilyen rendezvényen, barátsággal mondjuk mindegyikőtöknek: Isten hozott benneteket! Azt kívánjuk nektek, még ha nehéz körülmények között is, de teljen békességgel a karácsonyotok. Próbáljátok meg erre a kis időre félretenni a nehéz gondolatokat, és hagyjátok el a belőle születő haragot is. Néhány nap múlva már itt az új év, és azt szeretnénk, ha az meghozná a szerencsés változást az életetekben.

Segítő szándék, bátorító emberi szó is járt a fi nom ünnepi étel mellé Fotó: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

A szombati ételosztás anyagi forrását egy, a közelmúltban Dunaújvárosért Díjjal kitüntetett lokálpatrióta biztosította. Fontos megemlíteni, hogy e találkozáson ismét megemlékeztek a Boldog Délután kezdeményezés névadójáról, az idény elhunyt Soós Istvánné Erzsikéről, akinek versét Bartalos Norbert olvasta fel a jelenlévőknek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában