prevenció

2018.11.07. 11:30

Negyedszázados fordulóját ünnepli az Egészségmegőrzési Központ

Csendesen, de ünnepel az Egészségmegőrzési Központ, amely 1993 óta egészségfejlesztési és mentálhigiénés feladatokat lát el Dunaújváros oktatási, egészségügyi és szociális intézményeiben, és nyújt szolgáltatásokat a város lakóinak. Az intézményben dolgozó team pszichológusokból, szociálpedagógusokból, mentálhigiénés szakemberekből áll. Vezetőjükkel, Kleinné Németh Judittal beszélgettünk, aki szinte az alapítás óta itt dolgozik.

Balla Tibor

– A város hozta létre az intézményt. A mentálhigiénés szakmacsoportot az önkormányzat tartotta fönt és finanszírozza, ma már kiegészülve a védőnők és orvosok központi finanszírozásával. A cél az volt, hogy a megelőzéssel foglalkozzon egy intézmény, amely szolgáltatásokat nyújt. Az elsődleges célközönségünk a gyerekek voltak. Emlékszem, hogy Bagdi Emőke – Telkes József Személyiségfejlesztő módszerek az iskolában című könyve volt az első, amit átnéztem, hogyan lehetne hozzákezdeni az iskolákban a megelőzési programhoz, ugyanis nem volt erre protokoll. Lévay Évával ketten találtuk ki, hogyan építsük fel a prevenciót. Elmentünk az iskolákba, egy-egy osztályban tartottunk osztályfőnöki órákat. Tetszett a kötetlen, beszélgetős témafeldolgozás a gyerekeknek és az osztályfőnököknek, így szájról szájra terjedt, hogy milyen jó volt az óra, és lépésenként haladtunk előre. Öt-hat osztállyal kezdtük, ma pedig a város minden iskolájában ott vagyunk, évente ezerhétszáz órát tartunk.

Kleinné Németh Judit a kezdetektől az Egészségmegőrzési Központban dolgozik
Fotó: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

Nem húzódoztak az iskolák kezdetben?

– Ez önkéntes volt és most is az. Minden évben elmegyünk a vezetőhelyettes kolléganőmmel az igazgatókhoz. Megkérdezzük az előző év tapasztalatairól és elvisszük az új tanév ajánlatát. Kérjük, hogy az osztályfőnökök legyenek bent az órán, mert másfajta információhoz juthatnak a diákjaikról, de ha szeretnének tovább boncolgatni egy-egy témát, arra is lehetőségük lesz, ha látják, mi történik a foglalkozásainkon. Ellenállás tehát nincs. Nem tudtunk volna fennmaradni huszonöt éven keresztül, ha nem lettek volna nyitottak az iskolák, a városlakók.

Huszonöt év alatt miben fejlődött a szolgáltatás?

– Évával azt gondoltuk, hogy a szükségletekhez igazítjuk a programjainkat. Elkezdtük az iskolai órákkal, de igény volt az egyéni beszélgetésre is, így indultak az életvezetési tanácsadásaink és csoportjaink, amik az igények szerint alakulnak és népszerűek. Kiemelném a kismama és szülők iskolája vagy az életmódváltást segítő csoportokat. Büszke vagyok a 16 éve minden évben indult kortárs segítő képzésünkre is. Több kortárs segítő választotta a segítő pályát.

A védőnők is ide tartoznak 2011 óta. Ez előny?

– A fogantatástól időskorig nyújtunk szolgáltatásokat. Ez óriási lehetőség a prevenció területén. A védőnők egyébként is a gyermekvédelmi jelzőrendszer részei. Napi kapcsolatban vagyunk az Útkeresés Segítő Szolgálattal, illetve a gyámhivatal szakembereivel. Legyünk őszinték, az emberek nincsenek túl jól, így a családokban élő gyerekek a tünetek hordozói, amin ők nem tudnak változtatni. Sokszor a szülei veszélyeztetik a gyereket, az pedig nem történhet meg, hogy nem lép a velük kapcsolatba kerülő szakember. Nehéz beavatkozni, elérni azokat, akik napi szinten megélhetési gondokkal, párkapcsolati problémával, függőséggel, vagy olyan problémával küzdenek, amit titkolni igyekeznek. Hatalmas ezen a téren a látencia, de sokan kérnek és kapnak nálunk segítséget.

Az intézmény kortárs segítő képzést is tartott
Fotó: EGMEG

Elismerik a központot?

– Akik hozzánk fordulnak, megkapják azt a figyelmet, szakmai támogatást, amire szükségük van. Jómagam körülbelül négyszáz beszélgetést folytatok évente, s vagyunk heten-nyolcan a mentálhigiénés csoportban, de összesen 36 szakemberünk segíti a különböző korosztályok tagjait.

Elégedett a végeredménnyel?

– Abszolút. Amúgy is sikerorientált ember vagyok, és nagyon szeretem ezt a munkát. Hálás is vagyok Lévay Évának azért, hogy idehívott annak idején. Akkor végeztem el a pszicho-pedagógia szakot, és csak a negyedik gyerekünk születésekor hagytam ki másfél évet, végig itt dolgoztam. Közel tíz évig működtettük az Életesély telefonszolgálatot, amely az öngyilkosság megelőzésére szolgált, ami szintén izgalmas feladat volt.

Voltak hullámvölgyek?

– Mindig vannak. Ez olyan, mint az emberi élet. Huszonöt év hoz magával egy csomó mindent. Voltak nehéz pillanatok is, hullámhegyek, hullámvölgyek, de bennem soha nem kérdőjeleződött meg, hogy ezt szeretem és akarom csinálni. A hullámvölgyek pedig sokat tanítanak. Én vallom, hogy kudarc nincs, csak tapasztalat.

Elismerések

2008: Fejér Megyei Önkormányzat Széchenyi Viktor Díj

2010: Dunaújváros Ifjúságáért Díj

2011: A Dunaújvárosi Kistérségi Intézményi Innovációs Díj kategóriában az első helyezés

2012: Örökmozgó Díj

2015: Dunaújváros Közbiztonságáért Díj

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában