Újtelepért

2018.10.26. 17:30

Nyári Ilona is átvehette a Dunaújvárosért Díjat

Közel egy évtizede segíti önzetlenül az újtelepi városrész és ezáltal Dunaújváros értékeinek gyarapítását. Példaértékű tevékenységének elismeréseként a „Dunaújvárosért” díjat adományozta a közgyűlés Nyári Ilona részére.

duol.hu

Nyári Ilona az elmúlt években ikonná vált az újtelepiek életében. A városrészt érintő segítő tevékenységét a jobbítás szándékával, lelkesen és önként végzi. Ehhez a nemes célhoz keresett és talált is társakat. Egyik alapító tagja és elnökhelyettese a Városvédők Újtelepért Egyesületnek, továbbá létrehozta az Újtelep-csoportot.

Az újtelepi lakók kérésének eleget téve az első sikeres akciója a 2012-ben lomb elszállításának megszervezése volt. A közbiztonság javításának érdekében felvette a kapcsolatot az egyik városi polgárőr szervezettel, ennek révén már több éve járőröznek éjszakánként Újtelepen is, ami jelentősen javította a körzet biztonságát.

Szintén az ő nevéhez köthető népszerű rendezvény a nyárbúcsúztató öko-nap. Különféle hulladékok szelektív begyűjtését szervezi meg olyan formában, hogy ennek környezetvédelmi szemléletformáló hatása is legyen. Kérésre az idős, beteg lakótársakhoz házhoz is mennek. A gyerekeket pedig öko-ajándékokkal, kiállítással várják.

Nyári Ilona a díj átvételét követően

2013-ban létrehozta és azóta is kezeli az Újtelep (Dunaújváros) zárt facebook-csoportot, amelynek mára több mint 700 tagja van, és virtuális lakossági fórumként lehetővé teszi az információk gyors közzétételét. Gondolt azokra a lakókra is, akik a hagyományos információszerzést részesítik előnyben, és ezért negyedévente megszerkeszti az Újtelepi Hírlap című ingyenes helyi újságot, amit a lakónegyed mind az ezer családi házába eljuttatnak önkéntes segítők.

Megálmodta és megszervezte a Szomszédünnepet is 2015 tavaszán. Az Újtelepi Piknik több száz résztvevőjét, gyerekeket és a felnőtteket a közösségi munka után pedig minden évben számos program vár.

Közösségformáló és közösségépítő tevékenysége sokrétű, nehéz is felsorolni valamennyi kezdeményezését. Példaértékű munkáját a Nők Lapja Hősei című országos versenyben második helyezéssel jutalmazták, a Duna TV Család-barát című műsora pedig a Hétköznapi Hősök rovatban mutatta be életét.

Szomszédünnep és Mikulás-parti

A Mikulás-parti első alkalommal 2015 decemberében varázsolta el az újtelepi gyermekeket, és a rendezvényen kedvüket lelték a felnőttek is.

A népszerű program ötletgazdája és a főszervezője ugyancsak Nyári Ilona volt. Mint ahogyan ő lelkesítette a településrészen élőket a városrészi adventi készülődésre is, amelynek során ünnepi világítást, fenyőfadíszítést, a lakókat köszöntő táblákat állítanak fel minden karácsony előtt, hogy szebbé varázsolják kis közösségük számára az ünnepi készülődést. Hozzá kötődik Újtelepi Tündérkert játszótér létrehozásának, karbantartásának, takarításának és bővítésének megszervezése is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában