Szubjektív beszámoló a 2018. szeptember 7-ei, selmecbányai Szalamanderről

Szeptember elején eljönnek ide e szakmák képviselői, hogy együtt emlékezzenek alapító elődeikre és persze, ha már itt vannak, jól érezzék magukat így, együtt! Ott voltak a dunaújvárosiak is. Vass Tamás szubjektív „útijelentése”.

Minden évben, ősszel elfog a vágy, hogy a szeretett – egykor magyar, ma – szlovákiai városkát, Selmecbányát meg kell látogatni, és részesévé kell válni annak a hangulatnak, amelyet maga a városka – évszázados múltjával, hagyományaival -, és a Szalamander jelent. Az 1735-ben alapított Akadémia történetét sok-sok írás megörökítette már, a selmeci bányász, kohász, erdész diákhagyományokról is rengetegen írtak. Nagyon sokan találkoztak is e hagyományokkal tanulmányaik során, különféle szakmai szervezetek tagjai szerte a világon továbbra is hűen őrzik őket. Sőt – mi több -, sok helyen rendszeres összejöveteleken tartják és tovább éltetik is. Ezért álljon most itt egy olyan beszámoló a selmeci Szalamanderről, amely ezeket a dicső történelmi eseményeket csak részben érinti, s inkább az élményt, a történelmi kort, a régi hangulatot idézi meg az idei rendezvény után.

MEGÉRKEZTÜNK – AZ ELSŐ PILLANATOK

Autóval Selmecbányára érkezve a történelmi belváros elején, egy 30 km/órás sebességkorlátozó tábla lassítja le az utazót, és egyben a rohanó idő múlását is. A macskaköves Kammerhofon, a régi épületek között gurulva pillanatok alatt megcsapja az embert a régi korok hangulata. Egyébként napjainkra nagyon sok épületet felújítottak, és újítanak fel jelenleg is. Eredeti pompájában varázsol el bennünket sok-sok más mellett a Kachelmann, a Városháza, az Akadémia – mai szóval: a kampusz épületegyüttese. Legnagyobb örömünkre elkezdték renoválni a Szentháromság téren a Líceum épületét is, amelyben 1836-1839 között Petőfi Sándor is koptatta az iskolapadokat.

Szállásunk a Grand Matejben van, gyorsan el is foglaljuk a kényelmes sarokszobát, ahonnan a városkát a keleti és déli irányba néző ablakokon át bámuljuk néhány percig, magunkba szippantva a friss hegyi levegőt és a „sokévszázados” hangulatot. Aztán gyorsan összekapjuk magunkat, hiszen találkozunk a többiekkel, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület díszes egyenruhás tagjaival, régi diáktársakkal, országos szakmai cimborákkal. Egy vágott sör a szálloda teraszán, egymás gyors „állapotfelmérésével” – hiszen sokan, szerte az országban, egymással csak ritkán találkozunk.

TISZTELET A BÁNYÁSZNAK, A KOHÁSZNAK, AZ ERDÉSZNEK

Az egykori, legendás akadémiai professzoroknak szóló tiszteletadásra indulunk a Piargi kapunál lévő temetőkbe. Gyalog kaptatunk felfelé a meredek macskaköves főutcán, eszünkbe jut az elfogyasztott nagy korsó vágott sör, és azon tanakodunk, hogy vajon az emelkedőtől, vagy a sörtől izzadunk-e oly nagyon a 27 fokos őszi melegben. Útközben találkozunk a Miskolci Egyetemről érkezett egyenruhás diákokkal, akik a hagyományos „Jó szerencsét” köszöntéssel illedelmesen üdvözlik idősebb szaktársaikat, majd csatlakoznak hozzánk. Bevonulunk a temetőbe, és – mint mindig egy temetőben -, elfog bennünket az elmúlás érzése, és az emlékezet emelkedettsége. A síroknál az egyes szakok himnuszait énekeljük, azután miskolci diákok mondanak rövid életút ismertetőt az egykori professzorról, majd az egyes OMBKE tagszervezetek képviselői helyeznek el koszorúkat. Legvégül Kerpely Antal sírjánál tesszük tiszteletünket, ahol a koszorúk elhelyezése után kér szót Törő György, a Bányászati Szakosztály elnöke, aki tisztelettel felhívja a jelenlévő egyetemisták figyelmét szakmájuk szeretetére és a nagy elődök példájának követésére. Pár mondatát a körülállók csendes, de határozott „Vivát” kiáltása követi.

Szomorkásan, mégis büszkén haladunk tovább, az Óvárba, ahol az 1848-as Honvéd szobrot koszorúzzuk meg. A vár előtt találkozunk össze a tatabányai Móra, Kodály, és Váci Általános iskola diákjaival, akik a már évente rendszeresen megrendezett „Jó szerencsét!” vetélkedőn arany minősítést szereztek, és jutalomból jöhettek el Selmecbányára – tulajdonképpen egy összevont osztálykirándulásra. A nap további részében egyébként ők is velünk tartottak, mindenütt nagyon érdeklődőek, aktívak és kíváncsiak voltak.

Bent az Óvárban a megemlékezés a Honvéd szobor előtt a magyar Himnusz közös eléneklésével kezdődik, majd Kőrösi Tamás, az OMBKE főtitkára mondja el a szobor készítésének és elhelyezésének történetét. A tagszervezetek, a miskolci és a tatabányai diákok egymás után helyezik el koszorúikat a szobor lábánál, és hajtják meg fejüket tisztelettel. Elénekeljük a Kossuth nótát, bizsergetően tölti be az Óvár udvarát a '48-as magyar szabadságharc szellemisége. A felemelő pillanatok után indulunk tovább az Akadémia kampuszába, az egykori főépülethez.

A monumentális, tekintélyt parancsoló épületek tövében ismét összegyűlik a csapat. Dr. Hatala Pál, az OMBKE elnöke röviden ismerteti az Akadémia történetét. A szlovák, német, magyar nyelvű emléktábláknál sorra helyezik el az OMBKE tagszervezeteinek képviselői a koszorúkat, utánuk pedig a miskolci egyetemisták, és a tatabányai kisiskolások is felteszik a táblák alá, a párkányra a koszorúkat. A kohász himnusz eléneklésével ér véget a tiszteletadás. Emelkedett hangulatban sétálunk lefelé az Akadémia lépcsőjén, ahol a teljes delegáció összeáll egy közös fénykép elkészítésére. A sorokból felhangzik a „Vivat Academia”, hogy méltóságteljesen visszhangozzék Selmecbánya épületeiről.

Sétálunk lefelé a macskaköves utcán, bámuljuk a régi épületeket, nézzük a falakon a dekorációként meghagyott, és sok helyen szépen retusált szalamandra festményeket, kis szobrokat. Beülünk egy vágott sörre az egyik kocsmába, ahol a belső térben hatalmas sörfőző üstök adják meg a hely különleges hangulatát. Bocz Andrással, az OMBKE Vaskohászati szakosztályának elnökével és Cseh Ferenccel, a Vaskohászati Szakosztály Dunaújvárosi Szervezetének elnökével beszélgetünk a aktuális szakmai dolgokról, a gyárról, a városról. Aztán felidézik diákéveik legszebb emlékeit, Cseh Ferenc elmondja, hogy rendszeresen visszajár ide, Selmecbányára, hiszen a találkozó célja a selmeci örökség ápolása, tisztelgés a szakmák magyarországi megteremtői, első művelői és a technológiai alapok, majd a fejlesztést meghatározó szereplői előtt. Lehetőség adódik a szakmai területek művelői közötti beszélgetésekre, a szakágak problémáinak, fejlesztési elképzeléseinek felvázolására. Ugyan hagyományápolásról beszélünk, de hogy ez fenntartható legyen nagy szükség lenne a fiatal szakemberek érdeklődésére, bevonására.

EGYÜTT, EGYMÁSÉRT – A SZALAMANDER

Ezután elindulunk a Szalamander felvonulás kiindulópontjához, a régi Dohánygyár épületéhez, ahol már osztrák, német, szlovák, cseh bányászok, kohászok, erdészek díszes egyenruhákban várakoznak a Szalamander felvonulás kezdetére. A kassai US Steel kohászai karneváli dobosokkal és táncosokkal gyakorolnak, a csehek harmonikával, népi viseletbe öltözött táncosokkal készülnek a forgatagra.

A menet élén egyenruhások állnak, kék-fehér és zöld-fekete zászlóval, bányász, kohász címerekkel. Megérkezik a ceremóniamester, aki a bányászok reggeli ébresztő klopacskájával (koppantójával) koppantgatva, elindítja a szalamander felvonulást. Rezesbanda követi őket, játszák a korabeli dalokat, keringőket, operettdallamokat – igazi fesztiváli hangulatot teremtenek. A közönség két oldalt áll a járdán, néhányan már hangosan énekelnek a nótákra, a kisgyerekek be-beszaladgálnak a felvonulók közé. Szlovák erdészek következnek, néhányuk kezében fáklya. A Nap már félórája lenyugodott, a szürkületben a fáklya fénye megvilágítja a sörtől pirospozsgás, vidám arcokat. Egy szlovák bányász elektromos bányászlámpát lóbál, izzója sárga fénye visszaverődik a macskaköves úton. Geológusok, majd bányászok csoportjai következnek, hárman-négyen egy mai kivitelezésű, gumikerekes bányarakodógépet gurítanak. A Kassai Műszaki Egyetem csapata következik, ők diákdalokat énekelnek a lassú séta közben. Kezükben ledes lámpák, mint megannyi csillag villog a gyér megvilágításban. Aztán harmonikaszó zeng, a körülötte bandukolók hangosan éneklik a sramliszerű dalt, a közönségből néhányan – talán rokonok, barátok -, odakiáltanak nekik: „Ahoj!”. A vonulók néha megállnak, várakoznak, aztán újra elindulnak. Most még nem tudjuk, miért, de később kiderül.

A kassai kohászok csapata karneváli dobosokkal és két pom-pomos táncoslánnyal érkezik. Remek ritmusban emelik a hangulatot, az út két szélén álló nézőközönségből többen kezdenek el szambázni az ütemre. A dobosokat kék és zöld világító rudakkal hadonászva követi a csapat – igazán látványosan mozognak a sötétben. Utánuk a Slovalco, a szlovák alumíniumipari cég vonul fel, ők is harmonikással dalolják a sramli-jellegű nótákat.

Miskolci balekinák (diáklányok) által tartott fehér szalagon, fekete betűkkel felírt „Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület, Selmecbánya 1892” molinóval érkezik a magyar csapat. Az OMBKE, a tatabányai szakosztály és a soproni erdészek zászlói után méltóságteljesen, összekapaszkodva ballagó elnökség és a diákdalokat éneklő, felvonuló társaság már sokkal jobban illeszkedik a selmeci akadémiai hagyományok stílusához. Díszes egyenruhájuk, fehér ingjük, nyakkendőjük kellő tiszteletet parancsol. A vidám közönség már magyarul kiabálja, hogy „Szia!”. Később a felvonulók közül többen odalépnek az út szélén tapsoló szlovákokhoz. Elkezdik énekelni az „Az a szép, az a szép, akinek a szeme kék” kezdetű nótát. A nemzetköziség lenyűgöző pillanata ez, mintha az elmúlt bő száz évben semmilyen konfliktus nem lett volna. A Kammerhofon feljebb – ez volt a megállók oka -, a magyarok is megállnak az emelvény előtt, és elénekelik az bányász, kohász, erdész szakma himnuszait. Így köszöntik Selmecbánya város polgármester-asszonyát, aki pár üdvözlő szóval fejezi ki tiszteletét a szakmák és a lelkes társaság előtt.

A rendőrök gyorsan jobbra kitereltek bennünket, hogy jöhessenek a következő társaságok. Azt gondoltuk, hogy a több, mint másfél órás felvonulás után bevonulunk egy krimóba, és oltjuk szomjunkat, de leragadtunk a nézők sorában, ugyanis igazi játékká vált a selmeci Szalamander! Volt ott minden! A vonulás alatt már korábban hallottunk pukkanásokat magunk mögött, de most az okát is megtudtuk: rabló-pandúros játék következett utánunk. Ugyanis a montanisztikai (azaz a bányászati, kohászati, erdészeti) szakok küldöttségeinek felvonulását követően egy korabeli várostörténeti bemutatót láthattunk, ami leginkább egy karneváli fölvonulásra hasonlított. Helyet kapott benne a korabeli bányászkodás és a városi élet valamennyi mozzanatának bemutatása a születéstől a kivégzésen át a temetésig. A bányászokon kívül fölvonult az egykori Selmec minden társadalmi rétegének és szakmájának képviselője, a csavargó, a rendőr-postás-vasutas, a börtönőr és az elítélt, a szakács és a medvetáncoltató, a katona, a pap és a rabbi. Így tehát elébb rab- és csendőrruhába öltözött fiatalok üldözték egymást, játékfegyverekkel lövöldözve. El is kapták a csendőrök a zsiványokat, akik aztán természetesen megszökdöstek. Végül mindet elkapták, jött a taláros bírói testület, paragrafus szimbólumos, hatalmas könyvekkel, utánuk pedig komplett kivégzőosztag műpallossal, akasztófával, koponyafejes, kaszás halállal. Végül pedig a papok érkeztek meg ministráns gyerekekkel. A sort tölcsérágyú – jó nagyokat durrantgattak vele! -, törpék, királynők, és maga Szent Borbála zárta, majd egy főnemes hintón, aki játékpénzt szórt az addigra teljesen belelkesült közönség közé. A hangulat a tetőfokára hágott, a nézők visítoztak, és szedegették a földről az odavetett érméket.

Így ért véget a Szalamander felvonulás, aztán a Szentháromság téren koncertekkel folytatódott a fesztivál.

ÉRTÉKELÉS EGY-EGY VÁGOTT SÖR MELLETT

Gyorsan lefényképeztük a Szalamander-szüzeket a Selmecbánya jelképét ábrázoló, egy-egy arany- és ezüströgöt a szájában tartó két szalamandrával. Aztán pedig kerestünk egy kiskocsmát, hogy némi nedűvel locsoljuk torkunkat. Keresni kerestünk is jó sokáig, ugyanis zsúfolásig teltek a helyek. Végül a belváros szélén találtunk egy cukrászdát, ahol azért csak mértek csapolt sört. Kortyintás után azonnal elkezdtük mesélni egymásnak, mit láttunk, milyen élményeket gyűjtöttünk. Szóba került, hogy a Szalamander utáni „játék” talán nem illik Selmecbánya és az Akadémia szellemiségéhez, amivel szinte mindenki egyet is értett. Felmerült egy olyan vélemény is, hogy ezzel szemben a közönséget már nem biztos, hogy vonzza az egyenruhások lassú menetelése és éneklése, ezért a közönségnek érdemesebb „fesztivált” rendeznI. Turisztikailag talán igazolhatóbb lehet ez a fajta szervezés. Jól megbeszéltük tehát a nap eseményeit, és holtfáradtan tértünk nyugovóra a szállodai szobákban.

ÖKUMENIKUS ISTENTISZTELET

Másnap délelőtt fél tizenegykor a Kis Matej vendéglővel átellenben lévő Nagyboldogasszony templomban a Szent Borbála Akadémiai Kör Egyesület szervezésében ökumenikus istentiszteletet tartottak. Az egylet tagjai egyébként rendkívül díszes egyenruhában, díszkarddal az oldalukon az egész Szalamanderen látványosan emelték csapatunk összképét. A templomban elébb Dr. Pataki Attila szólalt fel, Ruzsinszky László: Tempus című kisregényéből olvasott fel részleteket. Szomorúan hallgattuk a Selmeci Akadémia diákjainak 1920-ban történt elköltözésének lehangoló emberi érzéseit. Ezután Tímár József mondott megható beszédet az erdészek nevében, a főtiszteletű urak pedig megáldották a szakok zászlajait. A himnuszok gyönyörűen zengtek vissza a falakról, utána pedig a templom előtt – kar a karban -, bányászok, kohászok, erdészek közösen énekelték el a „Gaudeamus igitur”-t. Szép, nemes érzelmekkel gazdag pillanat volt...

HAZAFELÉ

Visszafelé jövet tűnt fel, hogy az előző napi, a macskakövet egyenletesen beborító fesztiválkompatibilis italosüveg-műanyagpohár-cigarettacsikk kombónak nyoma sincsen, azaz a szervezők pedánsan kitakarították a publikum által csatatérré változtatott területet! A történelmi belváros, tisztán, frissen várta a bóklászó bámészkodókat. Mi is tettünk egy nagy sétát, készítettünk pár szép képet. Utána beültünk az autóba, és hazafelé vettük az irányt. Az úton persze szinte minden részletet újra átéltünk, egymás szavába vágva, lelkesen, bizseregve az élményektől. Egy dologban megállapodtunk, már a magyar határ közelében: jövőre újra jövünk a selmeci Szalamanderre, hiszen Selmec visszavár!

Zdar Boh! Glück auf! Szczesc Boze! Jó szerencsét! Üdv az erdésznek! Legyen fényes sikere a kohásznak!