Közösen fesztiváloztak

2018.08.24. 15:00

Színes lett Perkáta

Perkáta Nagyközség Önkormányzata 2018. augusztus 19-én szervezte meg a „VELED az ifjúságért” Kulturális és Hagyományőrző Egyesülettel együtt az IFI Feszt – Színezd újra Perkátát! elnevezésű programját.

Horváth Dóri

Perkáta Nagyközség Önkormányzatának tájékoztatása szerint a rendezvényt immár harmadik alkalommal szervezték meg a fiatalok.

Fotó: Krizsány Zsuzsanna

A program megnyitója 16 órakor kezdődött, mely során beszédet mondott Somogyi Balázs, Perkáta polgármestere, aki megköszönte az egyesület munkáját, hogy megszervezte a színvonalas programot. A megnyitón Fórizs Antal, a Perkátai Roma Nemzetiségi Önkormányzat vezetője, valamint Horváth Dóra, a „VELED az ifjúságért” Kulturális és Hagyományőrző Egyesület elnöke adott elő énekes-zenés produkciót.

Fotó: Krizsány Zsuzsanna

A délután során számos játékkal és érdekes programmal várták az érdeklődőket. A fák alatt helyi kézműves alkotók mutatkoztak be a település lakói számára; kecske sajtot kóstolhattak, szebbnél-szebb portékák közül válogathattak. Mellettük a perkátai Védőnői szolgálat játékokkal és szórakoztató feladatokkal készült a kilátogató apróságoknak, továbbá egy ambubaba segítségével az újra élesztést is lehetett gyakorolni. A szumó játéknál a vállalkozó kedvűek küzdöttek meg egymással, a bitumenes sportpályán pedig 17 órától habparty várta a gyermek és felnőtt közönséget egyaránt. A Turul Íjász Szakosztály íjászkodási lehetőséget biztosított a fiatalok számára a programon. A fák alatt a Bokréta Lovascsoport tagjai lovagoltatást szerveztek, s a kosárlabda pályán drog- és alkohol szimulátor szemüveggel akadálypályát lehetett teljesíteni. A színpadon és a sátor előtt tehetséges helyi, fiatal fellépők mutatkoztak be: Bilig Edit ének, illetve Tillinger Patrik zsonglőr produkcióval készült az IFI Feszt részt vevői számára. 18 órától egy kutyás bemutató került megszervezésre, s a rendezvény egész ideje alatt arcfestés, csillámtetkózás várt a gyerekekre, továbbá egy asztalnál „slime”-ot lehetett készíteni.

Fotó: Krizsány Zsuzsanna

Az este során 21 órától a Góbé zenekar adott fergeteges hangulatú koncertet, majd ezt követően kezdetét vette a batyus buli. Éjfélkor kezdődött a colorparty, ahol a táncolók színes porokkal dobálták meg egymást, így színezték újra Perkátát az idei évben is. Fél egykor a Per-Verz Dance készült produkcióval, majd ezt követően jó hangulatban folytatódott a mulatság.

Fotó: Krizsány Zsuzsanna

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában