21 ezer polgárt lát el a központ

2018.06.29. 20:00

Nyolc település szolgálatában áll az adonyi orvosi ügyelet

Ünnepélyes keretek között pénteken délután avatták fel a nyolc térségi település 21 ezer polgárát kiszolgáló Adony Egészségügyi Központ házi orvosi ügyeletét.

DH

Egy új gépjármű is segíti a szakemberek munkáját

Fotó: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

A hivatalosan június 1-je óta működő központi orvosi ügyelet vezetője, Adony alpolgármestere, dr. Glashütter Csaba az ünnepélyes átadáson elmondta, az egészségügyi intézmény nyolc térségi település – Adony, Iváncsa, Rácalmás, Kulcs, Besnyő, Pusztaszabolcs, Beloiannisz, Szabadegyháza – közel 21 ezer polgárának biztosítja az orvosi ügyeletet tíz orvos, valamint kilenc ápoló és gépjárművezető segítségével. A szükséges fejlesztéshez TOP-os pályázati forrásból 45 millió forintot nyert Adony városa, amelyhez saját forrásból még további 30 millió forintot biztosított. A sikeres pályázat után, a kivitelező kiválasztását követően a munkálatok tavaly novemberben kezdődtek el, és idén május elején fejeződtek be.

A pályázaton nyert 45 millió forinthoz Adony még 30 millió forintot tett hozzá
Fotó: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

16 órától másnap reggel 7 óráig van ügyelet

Az intézmény gyakorlati működéséről dr. Glashütter Csaba portálunknak elmondta, a már említett településeken munkanapokon 16 óráig van rendelés, az ügyelet ezután kezdi meg munkáját egészen másnap reggel hét óráig. Ünnepnapokon szintén az adonyi központi ügyelethez fordulhatnak a térség polgárai. A már említett fejlesztés keretében egy új gépjármű is segíti a szakemberek mindennapi munkáját.

– A központi ügyelet minden tekintetben, technikailag és esztétikailag is megfelel a modern, 21. századi követelményeknek. Korábban az ügyelet Kulcson működött, ám most átkerült a térség központjába, így könnyebben elérhetővé vált a polgárok többsége számára. A visszajelzések azt mutatják, hogy az orvosok és a hozzánk forduló betegek is elégedettek az új egészségügyi intézménnyel – tette hozzá Adony alpolgármestere.

 

Példaértékű összefogás miatt jöhetett létre a fejlesztés

Az ünnepség keretében Bozai Márton katolikus plébános megáldotta az épületet. Az avatáson felszólalt dr. Galambos Dénes, Dunaújváros és térségének ipar- és területfejlesztésért felelős miniszterelnöki biztosa, aki kifejtette:

– Egy példaértékű összefogás keretében jöhetett létre ez a kiemelkedő fejlesztés, amely nagyon fontos volt a térség polgárai számára. Az elmúlt időszakban Fejér megye 4-es számú választókerületének települései 3,4 milliárd forint értékben nyertek el pályázatokat. Mindez jelzi a térség fejlődését, amelyért a következő időszakban is együtt kívánok dolgozni a települések vezetőivel.

Egy új gépjármű is segíti a szakemberek munkáját
Fotó: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

Dr. Dorkota Lajos pohárköszöntőjében arról beszélt, a magyarok számára kiemelten fontos az egészségügy helyzete, ezért is volt fontos ez a beruházás, amelyért Adony polgármestere, Ronyecz Péter és képviselőként dr. Galambos Dénes is nagyon sokat tett. A jövőben újabb fejlesztési források érkeznek majd a térségbe – emelte ki a MEKH elnöke.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában