Nagy öröm, mikor a segítségemmel épülnek fel a betegek – Interjú Baráth Viki ápoló tanonccal

Ápolónak lenni nemcsak az egyik legszebb, egyben az egyik legnehezebb hivatás is. Rengeteg türelem és empátia szükséges, hogy valaki jó ápoló legyen. Mégis mi ösztönöz egy fiatal lányt, hogy nekivágjon ennek az áldozatos és komoly felelősséggel járó munkának? Többek között erről is beszélgettünk Baráth Vikivel, a dunaújvárosi Lorántffy Szakközépiskola harmad éves gyakorló csecsemő- és gyermekápoló képzés diákjával.

Mi ösztönzött arra, hogy ezt pályát válaszd? Előre eltervezted, vagy más is szóba jött, mint lehetőség?

Nagyon szeretem a gyerekeket, a csecsemőket. Szeretek velük foglalkozni. Azért választottam ezt a képzést, mert jó érzéssel tölt el, ha segíthetek másokon. Volt egy másik elképzelésem, mint cukrász, de édesanyámék az ápolásra biztattak, így emellett a szakma mellett döntöttem. Nem bántam meg.

Ugyan még tanuló vagy, mennyire veheted ki a részed valódi munkából? Mennyire gyakorlatias a képzés?

Amit az iskolában átbeszélünk, megtanulunk azokat a kórházban is megcsinálhatjuk. Vannak olyan gyakorlati napok, mikor csak az alapápolási feladatokban tudunk segédkezni és van, mikor sokkal többet tudunk segíteni az ápolóknak, a betegek gyógyulásában.

Milyen érzés volt először bekerülni ebbe a közegbe?

Az első nap eléggé eltántorított ettől a szakmától. Teljesen más világba csöppentem, mint amihez előtte hozzászoktam. Abban a környezetben minden más, teljesen különbözik a tanműhelyben gyakoroltakkal. Itt már nem egy műbabán vagy épp a másikon gyakoroltuk a segítségnyújtást.

Szerinted mi okozta ezt a nehézséget a betegekkel való kommunikáció, vagy a tudat, hogy éles helyzetben vagy?

Igazából a félelem volt a középpontban, ugyanakkor meg is lepődtem, mert azelőtt nem találkoztam súlyos beteggel és ez eléggé mélyen megérintett, sajnáltam őket.

De a pályán maradtál. Hogy sikerült leküzdeni a kezdeti félelmet?

Minden egyes gyakorlaton eltöltött nap segített elfogadni a környezetet és sokat számított az ottani ápolók kedvessége és segítsége. Miután túl voltam az első két napon utána már szerettem bejárni. Boldogsággal töltött el, mikor egy beteg azzal köszönte meg a lelkes munkámat, hogy láthattam felépülni. Nagy öröm volt számomra. Részben ez is segített átzökkenni az akadályokon.

Mi volt a legpozitívabb élmény, ami eddig az ápolói munkád során ért?

Mikor egy beteg nénit ápoltam egy teljes héten át és annyira megszokott és megszeretett engem, hogy mással már nem is volt hajlandó például enni csak mikor én is ott voltam. Amikor ment haza megköszönte, hogy segítettem neki felépülni.

Ilyen pillanatokért tényleg megéri dolgozni. Van már terved, hol folytatod az iskola elvégzése után?

Az érettségim után még egy évet kell elvégeznem a szakmához, és ha minden jól megy, akkor az újszülött osztályra szeretnék menni dolgozni.

Mit tanácsolsz azoknak, akik szintén ezen a pályán gondolkodnak?

Ha ezt a szakmát választják, nem fogják megbánni. Nagyon sok türelem kell a betegekhez és teljes odaadás, így csak az jelentkezzen erre a szakmára, aki tényleg teljes szívből tudná csinálni.