NŐ AZ IGÉNY A MINŐSÉGRE

2018.05.29. 10:00

Kevesebb lakás épül Fejérben, de nagyobb alapterülettel, több szobával

Az alábbiakban az adatok tükrében és a gyakorló szakember szemszögéből is vetünk egy pillantást a megye építőiparának aktuális trendjeire.

Sági Zoltán

Az építőipart vizsgálva azt látjuk, hogy Fejér megye teljesítménye 2017-ben jócskán elmaradt az országos átlagtól. A legjobbhoz, Budapesthez képest alig 40 százalékon állt, de Bács-Kiskun egy főre jutó építőipari termelésének (290 ezer forint) is csak kevesebb mint a felét (120 ezer forint) produkálta. A 20-as listán 12. helyen álló Fejér megye 2016- hoz képest 16,9 százalékkal növelte építőipari termelésének értékét, ami önmagában jó, tekintve, hogy pár megyében még visszaesés is bekövetkezett – de ha azt vesszük, hogy országosan az új szerződések összértéke 2016 és 2017 között 70 százalékkal, 3000 milliárdra nőt, ám ebből a Fejér megyére jutó rész csak 50 milliárd, akkor már változik az összkép.

Fejér megyében a 2017-ben épült lakások (elsősorban családi házak) átlagos alapterülete 127 négyzetméter,
ez jóval az országos átlag fölötti Fotó: shutterstock

 

A 2017-ben megépült lakások számát vizsgálva azt látjuk, hogy Fejér megyében a tízezer lakosra jutó érték 8,9 volt, ami abszolút értékben 372 új lakást jelent. Az országos ezzel szemben 2017-ben 14,7 volt tízezer főre, ami abszolút értéken bő 14 ezer lakást jelent. Mindebből persze nem vonható le messzemenő következtetés. Annál inkább beszédes azonban, hogy a Fejér megyében 2017-ben megépült lakások egyre nagyobb részben családi ház formájában realizálódnak, így az átlagos alapterületük (127 négyzetméter), valamint a szobaszámuk (4-5) is jóval az országos átlag fölötti. Jellemző tehát, hogy Fejér megyében kevesebb lakás épül, de az magasabb minőségben és méretkategóriában; továbbá hogy a vállalkozások által épített lakások száma 17 százalékkal csökkent, a természetes személyek által építetteké pedig meredeken, 60 százalékkal nőtt. Az elmúlt évek változásait a gyakorló szakember szemszögéből szemügyre véve a következőkről számolt be lapunknak Rezsnyák Péter tervező- építész, akinek cége családi házakat tervez és épít elfoglalt embereknek – azaz kulcsrakész megoldásokat szállít.

 

A szakember szerint az ajánlatkérésekből és a megrendelőkkel való találkozásokból látni lehet: az érdeklődésben és a komoly érdeklődésben is erőteljes növekedés tapasztalható. Ez eredményezte azt is, hogy a tervező-építő kft. tevékenysége súlypontját áthelyezhette Fejér megyére. Korábban kulcsrakész családi ház építésére az átlagosnál egy picit jobb energetikával, kicsit magasabb műszaki színvonalon inkább Budapesten vagy vonzáskörzetében volt kereslet. Székesfehérváron jellemzően a nagy multiknál dolgozó fiatal mérnökök voltak annyira leterhelve, egyúttal megfizetve, hogy kulcsrakész szolgáltatást rendeltek meg. A 2015-ös évtől, már a csok bevezetése előtt érzékelhető volt, hogy a környék elkezdett kicsit feljönni. A tömegtermelés helyett a jobb energetikájú, akár passzív házas, minőségi lakásépítéssel kapcsolatos igények is elkezdtek megfogalmazódni. A csok megérkezésével még tovább erősödött az igény a minőségre – de megjelent az a réteg is, amelyik csak a csokból, illetve maximum az áfa-visszatérítés mértékéig, gyakorlatilag nulla önerővel szeretne építkezni. Ez hozta magával aztán azt a vállalkozói réteget, amelyik „olcsón” ígér családi házat – ami vagy sikerül, vagy nem.

 

Egyértelműen látszik, hogy Székesfehérvár erősödik, de sokkal nagyobb a kereslet Budapest vonzáskörzetében és az ismét meginduló agglomerációban. Érzékelhető, hogy Fehérvár egy kis késéssel kullog a többiek után. „Az építkezéshez kell egyfajta hozzáállás is az élethez” – vallja a tervező-építész, aki szerint az igényes lakás nemcsak pénz, hanem életstílus kérdése is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában