eldőlt

2018.04.23. 15:30

Sokáig kérdéses volt, ki üzemelteti a Bence-hegyi kilátót

Sokáig kérdés volt, miként kell majd fizetni a velencei kilátóba való bejutásért. A tárgyalások befejeződtek, eldőlt a történet…

S. Töttő Rita

A kilátó 10 ezer látogatót vonzott már eddig is

Fotó: Pesti Tamás/Fejér Megyei Hírlap

Sokáig kérdéses volt, ki – a Vadex vagy a velencei önkormányzat – üzemelteti majd az új kilátót. Amelyért egyértelműen fizetni kell, hiszen fenntartása komoly költséggel jár az üzemeltetőnek. A tereprendezés, takarítás, állagmegóvás nem ingyenes mutatvány ugyanis. Mint kiderült, véget értek az ezzel kapcsolatos egyeztető tárgyalások a Vadex Zrt. és a velencei önkormányzat között.

A kilátó 10 ezer látogatót vonzott már eddig is
Fotós: Pesti Tamás/Fejér Megyei Hírlap

A Bence-hegyi kilátó üzemeltetése a Velence Városgazdálkodási Kft. feladata mostantól. A kilátó a nyári szezon végéig naponta reggel 10 és este 20 óra között, azt követően ősztől tavaszig pedig 10 órától napnyugtáig használható 1 euró vagy 300 forint ellenében. Az ország legnagyobb köztéri szobraként is nyilvántartott torony és a róla elénk táruló páratlan panoráma a megnyitó óta eltelt három hétben már közel 10 ezer látogatót vonzott – tájékoztatott Koszti András polgármester

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában