felelevenített sváb szokások

2018.04.17. 14:00

Nemzetiségi hagyományőrző mulatságon ünnepeltek Mezőfalván

Sváb népviseletbe öltözött párok szép táncától, nemzetiségi zenekar remek muzsikájától volt visszhangos Mezőfalva Piac tere szombaton délután. Német nemzetiségi ünnepnek lehettünk tanúi, amely bállal ért véget az iskola tornatermében.

Balogh Tamás

Hagyományőrzők sokasága népesítette be Mezőfalva Piac terét szombaton délután. Különleges alkalom volt a találkozásra, amelyre vendégek is érkeztek más településekről

Az összesereglettek házigazdája Molnárné Troppert Mária, a Mezőfalvi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke volt, aki a település alpolgármestere is.

Német/sváb táncokat jártak ezen a napon is először a téren, aztán az esti bálban Fotók: Balogh Tamás / DH

 

A község alapítására emlékeztek ezzel a programmal is

– Ez a hét végi összejövetelünk a hosszú évek óta tartó rendezvénysorozatunk legújabb eseménye. Az első hasonló programot Mezőfalva alapításának 190. évfordulóján tartottuk, 2001-ben. Visszanyúltunk a sváb gyökereinkhez, és ebben sokan segítettek nekünk. Az ő képviselőik ezúttal is velünk tartottak. Mai vendégeink Pusztavámról, Szomorról (az idén első alkalommal), Adonyból és Rácalmásról érkeztek. Ők valamennyien erősítenek bennünket abban, hogy bátran kapcsolódjunk a múltunkhoz. Ezekkel az élővé tett emlékekkel, sokkal színesebb lett Mezőfalva is – mondta el lapunknak Molnárné Troppert Mária. Majd azzal folytatta: – A programmal a falu alapítására emlékeztünk. A Piac téren gyülekeztünk, és zeneszóval vonulunk az általános iskola tornatermébe, ahol ünnepi műsorral, emlékkép- kiállítással, hagyományőrző, káposztás-csülkös vacsorával és egy igazi sváb bállal, természetesen fúvószenekarral tesszük teljessé a napot.

Molnárné Troppert Mária, a nemzetiségi
önkormányzat elnöke

Leplezetlen jókedvvel várta a nyitányt Moldva Mihály, az Adonyi Néptánc Együttes vezetője:

– Német, sváb táncokat fogunk járni a mai napon is. A kezdetek Wünsch Laci bácsihoz kötnek bennünket. A munkánkat tíz év szünet után újra folytatjuk. Szerencsére, nemcsak a régiek járják velünk, hanem mellettük sok fiatal is csatlakozott hozzánk. Mezőfalvára mindig szívesen jövünk, most is így volt.

Hagyományőrzők sokasága népesítette be Mezőfalva Piac terét szombaton délután. Különleges alkalom volt a találkozásra, amelyre vendégek is érkeztek más településekről

A Rácalmási Német Nemzetiségi Önkormányzatot Steiner Norbert elnök és Pál Péter elnökhelyettes képviselte.

Elmondásuk szerint ezek az összejövetelek valamennyi résztvevő számára jóval többet jelentenek a hagyományos mulatságoknál, hiszen kiváló alkalmat jelentenek a hagyományőrzésre, a tapasztalatcserére és az előttük álló feladatok megbeszélésére, a közös sikerek eléréséhez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában