meghatódva köszönte meg

2018.04.27. 11:30

Jakabné Józsa Klára vehette át idén a Dunaújváros Díszpolgára címet

A várossá nyilvánítás 67. évfordulóját köszöntötték tegnap a városháza C szárnyában megrendezett ünnepségen, amelynek keretében Jakabné Józsa Klára nyugalmazott pedagógus, a Móricz Zsigmond Általános Iskola korábbi igazgatója vehette át a Dunaújváros Díszpolgára címet.

Szabó Szabolcs

Az ünnepségen – amelyen többek között részt vett dr. Simon László, a Fejér Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja, dr. Galambos Dénes, valamint Pintér Tamás országgyűlési képviselő is – előbb Farkas Erik színművész szavalta el Vörösmarty Mihály Honszeretet című versét, majd Tótin Szilvia és Pálinkás Eszter közös fuvolaprodukcióját hallhatták az érdeklődők a városháza C szárnyának rendezvénytermében.

Cserna Gábor ünnepi beszédében kiemelte, jó ütemben haladnak a
korábban megkezdett városfejlesztési beruházások
Fotók: Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

 

A környék életében

Köszöntőjében Cserna Gábor polgármester így fogalmazott: – Várossá lenni minden településnek rangot jelent, egyben feladatot, küldetést is. Egy városnak fontos szerepet kell játszania a környék életében: a munkahely-teremtésben, az oktatásban, az egészségügyben, a közigazgatásban, a kulturális életben, a sportban. Dunaújváros a maga 67 évével fiatal város. De csak városnak fiatal, hiszen múltja, az ezeréves Pentele története okán a legrangosabb és legrégebbi településekkel vetekszik. Van elképzelésünk arról, miként és hová kell fejleszteni, és nem félünk attól a munkától, ami odáig vezet.

 

Csak életképes, öntudatos közösség éli úgy az életét, hogy elmondhassa magáról: ő a jövő városa. Ilyen közösség vagyunk mi, dunaújvárosiak. Dunaújváros Megyei Jogú Város talpra állása az adósságkonszolidációval kezdődött. Fejlődése a Modern városok program beruházásaival folytatódik, és ez az irány megerősítést kapott az április 8-ai országgyűlési választással. A kétharmados győzelem felhatalmazza a kormányt, felhatalmazza önkormányzatunkat az elkezdett munka folytatására. Azok a programok és fejlesztések, amelyek a kormányzat segítségével már elkezdődtek városunkban, avagy még a tervezés stádiumában állnak, folytatódhatnak.

Megható pillanatok – Jakabné Józsa Klára (j) a Dunaújváros Díszpolgára cím átvétele után, mellette
férje, Jakab Elek a városháza C szárnyának rendezvénytermében

Sikerek a közelmúltból

A polgármester több, jelenleg is futó beruházásra is kitért. Mint elmondta, a nyári szezonra megnyílik az évek óta zárva tartó élményfürdő, közigazgatási központként születik majd újjá a korábbi zöld rendelőintézet és a tervezett ütemben haladnak a Zöld város projekt munkálatai. Cserna a helyi gazdasági szereplők teljesítményét is méltatta, kiemelve a Hankook gyárépítésének hamarosan kezdődő 4. ütemét, az ISD Dunaferr Zrt.-nél már aláírt 15 százalékos bérfejlesztést, valamint a Momert Zrt. 430 millió forint értékű kapacitásnövelő beruházását. Cserna szólt a sport, a kultúra és az oktatás terén elért közelmúltbeli sikerekről is. A hosszú felsorolásból kiemelte, hogy a Szakma Sztár Fesztivál döntőjébe hét, dunaújvárosi középiskolás diák is bejutott, a Móricz iskolát pedig az ország 10 legjobb általános iskolái közé rangsorolták. Sporttörténeti sikernek is örülhettek a szurkolók, hiszen a város női vízilabdacsapata a fennállása során először elhódította a LEN Kupát.

A Móricz iskola kamarakórusának fellépése zárta az ünnepi műsort

Legrangosabb elismerés

– Dunaújváros várossá nyilvánításának ünnepén azt kívánom, tartozzunk össze közös munkánkban, közös ünnepeinkben, közös életünkben! Isten éltesse Dunaújvárost, isten éltesse Dunaújváros polgárait! – e szavakkal zárta ünnepi beszédét Cserna Gábor, aki ezt követően adta át a város egyik legrangosabb elismerését, a Dunaújváros Díszpolgára címet Jakabné Józsa Klára pedagógusnak, a Móricz Zsigmond Általános Iskola egy éve nyugállományba vonult igazgatójának, aki 2006 és 2017 között volt az intézmény vezetője. A kitüntetés átvételekor Jakabné Józsa Klára meghatódva köszönte meg az elismerést, majd elmondta, pályája során végig szerencsésnek érezhette magát, mert mindig kiváló, segítőkész kollégák között dolgozhatott és a szülők is tehetséges, értékes gyerekek nevelését, segítését bízták rá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában