Kisvonat és palacsintadömping

2018.04.16. 13:00

Immár negyedszer rendezték meg az Újtelepi pikniket

Szinte hihetetlen, de már 4. alkalommal rendezték meg a hét végén az Újtelepi pikniket az egykori újtelepi iskola udvarán.

Balla Tibor

Kleopátra gyermekhastánc csoportja vendégként érkezett az Újtelepi piknikre

Fotó: Zsedrovits Enikő/ Dunaújvárosi Hírlap

Az immáron már alaposan bejáratott egész napos rendezvényen több mint 200 lakó vett részt. A gyerekek legnagyobb örömére idén Újtelep utcáit körbejárta egy ingyenesen közlekedő, városnéző kisvonat is. A hagyományoknak megfelelően a családok, szomszédok bográcsban főztek, tárcsán grilleztek. Persze ilyenkor is a legkisebbeknek igyekeznek kedvezni, őket légvár, arcfestés várta, de kitelepült a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési alosztálya is egy sátorral, ahol például regisztrálni lehetett a kerékpárokat a Bikesafe adatbázisában, amihez a rendőrség hozzáfér.

A fiatalok kerékpárostudásukat is próbára tehették az iskola oldalán kialakított akadálypályán
Fotós: Zsedrovits Enikő/ Dunaújvárosi Hírlap

Volt kerékpáros ügyességi verseny, felléptek többek között a Kleopátra Bellydance Group gyermekhastánc csoportjának tagjai, és az újtelepi kézművesek termékeiből vásárolhattak a látogatók. Mégis a legnagyobb sikere talán a palacsinta- és lángossütők sátrának volt. Lelkes lakók sütöttek és osztották ingyen a finom falatokat. Az újtelepiek összetartását jól példázza, hogy a közel 200 lángost két család készítette és sütötte saját költségén. A több mint 500 palacsintához a helyi pékség ajándékozta az alapanyagot, az újtelepi lakók 32 féle házi lekvárral járultak hozzá, hogy a 6 önkéntes egész nap süthesse a kicsik és nagyok kedvencét.

Kleopátra gyermekhastánc csoportja vendégként érkezett az Újtelepi piknikre
Fotós: Zsedrovits Enikő/ Dunaújvárosi Hírlap

Nyári Ica, a Városvédők Újtelepért Egyesület alelnöke elmondta, ez egy újtelepi rendezvény az újtelepiek támogatásaiból az újtelepieknek. Nagy segítségükre volt Iván László, Kisné Fekete Éva és Tóth Kálmán önkormányzati képviselőjük, a kerület fideszes felelőse, Mészáros László. Ám a lakók nélkül ez csak egy jó ötlet maradt volna.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában