Azt-a-keservit! Még mindig van szemét!

2018.04.21. 15:30

Ismét sikeres szemétszüret volt Dunaföldváron

Negyedik alkalommal rendezte meg nagyszabású szemétszüret-akcióját a dunaföldvári Azt­aKeservit.

L. Mészáros Irma

A környezetért felelősséget érző öntevékeny baráti társaságként három éve indult, a tiszai Pet-Kupa programjain edződött, a földvári Kecskeugrató és iskolakapu, valamint az újvárosi Aranyvölgyi úti palánkfal egyedi festéséről, illetve a Trash Art Magyarország 2017 fesztiválon különdíjat nyert szemétszobrukról országosan is híressé vált AztaKeservit ma már egyesületként működik.

A múlt szombaton tartott rendezvényt Horváth Zsolt polgármester nyitotta meg. Köszöntőjében elismerését és örömét fejezte ki, hogy vannak egyesületek és önkéntesek, amelyek/akik szívükön viselik a természet tisztaságának ügyét, s tesznek azért, hogy unokáinknak is megmaradjon a Földünk.

A Seregélyesi út közelében az egykori benzinkút területén egy illegális szemétlerakót számoltak fel az AztaKeservit önkéntesei Fotók: Márkus Lilla L. Mészáros Irma/DH

Az egész program jól bizonyította az AztaKeservit Értékőr Egyesület hitvallását. Céljuk három szóban kifejezhető: természet, sport, alkotás. A mostani szemétszüret programja a Rostás Róbert által levezényelt zenés bemelegítő tornával kezdődött. Majd a több mint százötven főnyi önkéntes három csoportban három helyszínen tevékenykedett: egy-egy a Duna partján, a folyó árterében az egyesület Mély úti bázisától északra és délre, a harmadik brigád a külterületen, a városkörnyék leg­elrettentőbb illegális szemétlerakójánál, a Seregélyesi úton lévő egykori benzinkútnál és az Előszállási út közelében.

A fiatal önkéntesek lelkesen takarítottak

A korábbi szemétszedések tapasztalataiból tanulva most eleve szelektíven gyűjtötték a szemetet a logójukkal és külön megjelölt újrahasznosított műanyag zsákokba, amelyeket a soltvadkerti Material-Plastik Kft.-től kaptak. Az akcióban a helyieken kívül aktívan részt vettek a tiszai Pet Kupán szerzett jóbarátok, a bodrogközi Cigánd település nyolcfős csoportja Ablonczy Dániel alpolgármester vezetésével. De érkeztek természetvédő aktivisták Székesfehérvárról, Pécsről, Budapestről, Soltról, Előszállásról, Veszprémből, Bodajkról. Jöttek fiatal édesapák, édesanyák a gyermekeikkel. A nyolc-tizenkét éves gyerekek is kesztyűt húztak, s szedték a mások által eldobott műanyag flakonokat, üvegeket. Akadt, aki babakocsit tolva járta a folyóparti erdőt, s szedegette a szemetet. Tevékenykedtek baráti társaságok, a helyi tűzoltó egyesület néhány tagja, s magánszemélyek – idősebbek és fiatalok is.

Ferenczi Zsolttól, az egyesület vezetőjétől kapott tájékoztatás szerint örömteli, hogy a Duna árterében negyedére csökkent a petpalackok mennyisége. A korábbi szemétszüreteken begyűjtött tizenöt-húsz köbméternyi helyett most csak hat köbméternyit találtak. Ez már az eddigi szemétszedések sikerességét is mutatja. Most a nap során összesen 42-45 köbméter szeméttől tisztították meg a környéket. A Dunanett Kft., illetve a NHKV Zrt. azzal támogatta az akciót, hogy már hétfőn ingyenesen el is szállította a konténereket. Két teherautó és két kisbusz volt szolgálatban a napon.

A Duna-parti
szemétszedők

A gyerekekre a szabadidőben lovaglás, ugrálóvár és egy kovácsmester titkai vártak. Az önkénteseket a munka után ebéddel fogadták: vaddisznógulyás, vad- és sertéspörkölt volt a kínálat. Este pedig a szórakozásé volt a főszerep. A Duna-parti Azt­aKeservit bázis mellett igazi fesztiválhelyszínt alakítottak ki a szervezők. A színpadról a Bélaműhely és a Junckie Jack Flash formációk zenészei szórakoztatták a fiatalokat.

Zenés bemelegítés
a munka előtt

Az AztaKeservit Értékőr Egyesület tagjai a sikeres rendezvény után nem sokat pihennek, hiszen a héten már Balatonföldvár és Pécel szemétszedési akcióiban vesznek részt. Majd Martfűre utaznak, ahol a Heineken meghívására szemétszobrot fognak építeni, s hamarosan készülnek az idei Trash Art rendezvényére is. Mert az alkotás is hozzátartozik a hitvallásukhoz.

Az AztaKeservit Értékőr Egyesület tagjai vallják: a felelősségvállalás ott kezdődik, hogy észrevesszük, mit tehetnénk, és meg is tesszük.

A nyolc-tizenkét éves gyerekek is kesztyűt húztak, s szedték mások szemetét

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában