Játékos foglalkozások és műhelylátogatás

2018.03.12. 09:00

Pályaorientációs nap volt a Szilágyi iskolában

Pályaválasztás körül forgott a nap a Szilágyi tagintézményben szombaton a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamarával karöltve.

DH

Játékos feladatok megoldásában is jeleskedtek a diákok

Fotó: Hankusz Kálmán / Dunaújvárosi Hírlap

Farkas Márta, az iskola vezetője elmondta, hogy már a legkisebb kortól igyekeznek „kóstolót” adni a szakmákról a gyerekeknek, hogy olyan hivatást válasszanak majd tanulmányaik végén, amelyet jókedvvel, szeretettel végeznének. Ezt nevezik pályaorientációnak. Az alsós tanulók kézműves-foglalkozások segítségével ismerkedtek a szakmákkal. Volt fafaragás, nemezelés, fazekasság. A felsős tanulók 6. és 7. osztálya a Dunaferr szakgimnázium tanműhelyeinél tett látogatást, majd meghallgatták Kőhalmi Kálmán pályaválasztási tanácsadó előadását a pályaválasztás fontosságáról.

Játékos feladatok megoldásában is jeleskedtek a diákok
Fotós: Hankusz Kálmán / Dunaújvárosi Hírlap

Ezután online motivációs teszteket oldottak meg , amellyel személyre szabottan ismerkedhettek meg a tanulók arról, hogy affinitásuknak, elvárásaiknak megfelelően melyek azok a szakmák, amelyekben otthon éreznék magukat. Az 5. évfolyam tanulói az iparkamara munkatársainak irányításával játékos faladatok megoldásával kerültek közelebb a szakmákhoz. Hasznosan és jól szórakoztak mindannyian!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában