Ismét járhatóak lesznek

2018.03.29. 16:00

Soponyán és Kálozon is átadták a munkaterületet

Felfestések és háromlábú mérőeszközök jelzik a felújítás közeledtét.

Szanyi-Nagy Judit / V. Varga

Az előkészítésben a Közút, a koordinációban a megyei közgyűlés elnöke, Molnár Krisztián és Varga Gábor országgyűlési képviselő közreműködött Fotós: Koppán Viktor Dávid / Fejér Megyei Hírlap

Március 26-án már Soponyán és Kálozon is átadták a munkaterületet, a szakemberek húsvét után látnak neki a 6307-es számú út több kilométeres szakaszának felújításához. Az állítás – látva a helyi állapotokat – kétségkívül igaz: régóta várt beruházás ez, nemcsak a települések lakói, de az áthaladó forgalom résztvevőinek részéről is.

A Szabadbattyánt és Simontornyát összekötő út felújítása a soponyai részt tekintve egy 3,5 kilométer hosszú szakaszt érint. A kivitelezés mintegy 300 millió forint uniós forrásból valósul meg; a tervek szerint az új út 90 nap alatt, június végére készül el. Az átadási határidő és a munkakezdés a kálozi belterületi szakaszt ugyanígy érinti, ám az ottani terület 2,2 kilométer hosszan, közel 200 millió forintból újul meg.

Az előkészítésben a Közút, a koordinációban a megyei közgyűlés elnöke, Molnár Krisztián és Varga Gábor országgyűlési képviselő közreműködött
Fotós: Koppán Viktor Dávid / Fejér Megyei Hírlap

A meglévő burkolatot mindkét településen síkba marják, arra 4 centiméter kötőréteget, majd ugyanennyi kopóréteget tesznek. Az aknafedlapok süllyedését szintbe hozzák, a vízelvezetőket megfelelő teherbírással építik ki. Az útárkokat felülvizsgálják, tartós útburkolati jeleket festenek fel, s cserélik a KRESZ-táblák egy részét is. A kapubejárókra is nagy gondot fordítanak: a szintemelkedés miatt a szilárd burkolatú bejáróknál aszfalttal, ellenkező esetben pedig kővel futtatják ki a kérdéses részeket. A kivitelező négy év garanciát vállalt – számolt be a munkálatokról Molnár István, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatója. Tőle tudjuk azt is: a felújítás szakaszosan zajlik majd, a forgalom haladását félpályán biztosítják.

Mint azt Varga Gábor országgyűlési képviselő hangsúlyozta: a beruházásokra azért kellett közel tíz évet várni, mert a megfelelő források hiánya mellett jogi akadályokba ütköztek. Béndek József soponyai és Weisengruber Imre kálozi polgármester örömüket fejezték ki, mint mondták, egy szinte reménytelennek tűnő álom valósul most meg.

Megújul az ágotai bekötőút

Sárszentágota Varga Gábor, a térség országgyűlési képviselője, megyei fejlesztési biztos, Sebestyén Zoltán polgármester és Molnár István, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Fejér megyei igazgatója bejelentette, hogy megújul a 63107-es jelű bekötőút. A szakaszon – amely a település főutcája – naponta 400 jármű halad át, köztük 13 csuklós autóbusz, és akkor még nem is beszéltünk a mintegy 15 munkásjáratról. A projekt hazai forrásból valósul meg 1289 méter hosszan, a beruházás összege némileg meghaladja a 109 millió forintot. A munkálatok jövő kedden kezdődnek, s a teljes körű útfelújítással várhatóan május végére készülnek el. A községházánál lévő buszvárót is átépítik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában