Fenntartható gazdasági növekedés és biztonságpolitikai prioritások

Kedvezőnek tartja a magyar gazdaság középtávú kilátásait a Nemzetközi Valutaalap, az IMF, elismerve a magyar gazdaság eredményeit. Mit jelent ez pontosan?

– Amikor 2010-ben átvettük a kormányzást az ország gyakorlatilag államcsődben volt. Lélegeztetőgépen voltunk, és ha nincs a Nemzetközi Valutaalap 20 milliárd euró keretösszegű hitele, amelynek háromnegyed részét le is hívta a szocialista Bajnai-kormány, akkor gyakorlatilag fizetésképtelenné vált volna a magyar állam. Akkor azt tűztük ki első célként, hogy az államháztartást rendbe rakjuk, fizetőképessé tesszük újra az országot. Megnéztük, hogy milyen többletbevételeket tudunk elérni annak érdekében, hogy a Nemzetközi Valutaalap által biztosított hitelt visszafizessük, és az államháztartás hiányát – ami akkor meghaladta a hét százalékot – az Európai Bizottság által elvárt három százalék alá vigyük. Örömmel mondhatom, hogy 2011-től, amióta a Fidesz–KDNP kormány állította össze a költségvetést, és amelyet a parlament minden esetben elfogadott, azóta minden évben megfe­leltünk az Európai Bizottság támasztotta elvárásnak, tehát három százalék alatt tartottuk az államháztartás hiányát. Mindamellett csökkentettük a GDP-arányos államadósságot. Az idei év mérföldkő lesz, amikor ez 70 százalék alá fog csökkenni, miközben olyan növekedési pályára állítottuk az országot, ahol az európai uniós tagországok átlagos szintje fölött másfél, kétszeres ütemben tudott bővülni a magyar gazdaság.

Az első években az európai és hazai, elsősorban baloldali és liberális riválisaink az „unortodoxnak” nevezett magyar gazdasági modellt fenntarthatatlannak, működésképtelennek tartották, és azt mondták, hogy össze fog omlani. Ehhez képest mára nem csak a mértékadó nagy elemzők, hanem maga az Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutaalap is elismeri, hogy a magyar gazdaság növekedése kiszámítható, fenntartható, és a magyar államháztartás hiánya valóban folyamatosan csökken. Az Európai Unió 27 tagállama között ma három olyan ország van, amely képes évről évre csökkenteni GDP-arányos költségvetési hiányát, három százalék alatt tudja tartani ezt, és eközben három százalék fölötti gazdasági növekedést tud produkálni. A három tagállam közül az egyik Magyarország.

A V4-ek érdekeltek és elkötelezettek a közös hatékony érdekérvényesítésben az unión belül is. Hogyan tud ez a négy ország ebben a környezetben együttműködni?

– Azt mondhatom, hogy a legsikeresebb együttműködés az unión belül a V4-ek ­(Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország – a szerk.) együttműködése. ­Például a Benelux államok, vagy néhány nyugat-európai ország, mint Franciaország és Németország különböző rendszerekben együttműködnek ugyan, de a legegységesebb a V4-eké.

A gazdaságfejlesztés terén februárban jártak nálam a lengyel, a cseh és a szlovák parlament, illetve felsőház gazdasági bizottságainak elnökei, akikkel áttekintettük a magyarországi, illetve a közép-európai helyzetet. Gyakorlatilag mind a négy ország gazdasági növekedése jóval az európai átlag felett van, mind a négy országra jellemző az, hogy elsősorban a munkahelyteremtésre koncentrál.

Azzal, hogy Magyarországon az elmúlt négy évben összességében 40 százalék fölött növekedtek a reálbérek, lendületet adott a belső fogyasztásnak, a belső piacnak. Így, amikor a külgazdaság területén vagy éppen az uniós források felhasználása terén visszaesés van, akkor ezek a „belső motorok” fenn tudják tartani a gazdasági növekedést.

Tervezünk egyébként közös infrastruktúra-fejlesztéseket. Megállapodtunk abban, hogy együttműködünk az észak–dél és kelet–nyugati irányú autópálya- és vasútfejlesztésekben, illetve gázvezeték-építésekben, hiszen ez utóbbi tekintetében az összeköttetés az Északitól az Adriai-tengerig számunkra létkérdés. Az egymás országai között tervezett gázvezetékek megépítésével pedig a gázellátás terén megszűnik az orosz gázpiaci kiszolgáltatottságunk.

Ma már a világnak nincs olyan része, amelyet ne érintene a migráció. Ez a biztonságpolitika primer kockázatai között is kiemelt helyet foglal el. Mire vonatkozik ez?

– Ha nemzetbiztonsági szempontból nézzük, akkor a legnagyobb kockázatot értelemszerűen a terrorizmus jelenti. Amióta a tömeges bevándorlást támogatják a nyugat-európai országok, és amióta egymillió fölé nőtt az évente ellenőrizetlenül érkező migránsok száma, azóta több mint háromszáz, ezzel összefüggő terrorcselekmény történt Európában, több ezer áldozatot követeltek ezek a merényletek. Ez a legsúlyosabb része. Másrészt Európa nyugati felén a munkaerőhiány csökkentésére a migrációval ellenőrizetlenül érkezőkre számítanak. Ezt gyakorlatilag megcáfolták az elmúlt évek, hiszen döntően írástudatlanok, analfabéták érkeztek és érkeznek, akik nem beszélik az európai nyelveket. Nincs nem hogy európai, de semmilyen munkakultúrájuk, és nem hogy nem tudnak, nem is akarnak dolgozni.

A bevándorlást támogatók szerint azért van erre szükség, hogy a munkába álló emberek a szociális ellátórendszerek fenntarthatóságát biztosítsák az elöregedő Európában. Látszik, hogy ez nem járható út az előbb elmondottak szerint. Mi lehet a megoldás?

– A V4-es országok már eddig is bizonyították, hogy az európai elöregedéssel kapcsolatos problémát alapvetően a hazai gyermekvállalási kedv növelésével, annak támogatásával kell elérni. Nemcsak Magyarország, hanem a többi ország is bizonyította, hogy igenis, egy családbarát adópolitikával érdemben lehet növelni a gyermekvállalási kedvet az országon belül. Azt pedig a nyugat-európai példák bizonyították, hogy a bevándorlók egyelőre nem hogy bevételt, hanem jelentős kiadást jelentenek a költségvetésük számára. Nyilvánvalóan ezért is erőltetik a kvótát, azaz az illegális bevándorlással érkező tömegek szétterítését egész Európa területére, mert Németország, Franciaország, Olaszország rájött arra, hogy ők maguk már nem bírják, nem tudják költségvetési oldalról kezelni a migránsok okozta többletkiadásokat. Mire ezek az emberek az európai munkakultúra szerinti munkavállalásra foghatók, addig évek, évtizedek telnek el, ennél sokkal hatékonyabb lenne az, ha a gyermekvállalási kedvet növelnék.

A migráció egyik legnagyobb problémája, hogy a párhuzamos társadalmakban élők nem akarnak integrálódni a befogadó ország társadalmába. Ráadásul a „frissen érkezők” döntő többsége is az úgynevezett „no go zónákban” szívódik fel. Milyen következményekkel járhat ez?

– Az európai embereknek megvan a józan eszük, hiszen az elmúlt időszak választásai azt mutatták, hogy az euró­pai országokban is azok a pártok tudtak eredményesek lenni, amelyek a hazai polgáraik ­védelme érdekében megállítanák ezt az eszement migrációt. A no go zónák létét ma már senki sem vitatja, ezt valamennyi nyugat-európai politikus kénytelen elismerni. Európa nagyvárosaiban egyre nagyobb területek vannak, amelyeket este már nem lehet felkeresni, mert életveszélyes körülmények vannak ott, és nagyon sok olyan hely is, ahová maguk a rendőrök sem mernek már bemenni. Olyan területek jönnek létre egy országon, egy nagyvároson belül, ahol önálló társadalmak alakulnak ki és erősödnek meg, önálló vezetéssel, önálló autoritással, ami gyakorlatilag a nemzetek szempontjából kezelhetetlen. Ezért amíg és ahol lehet, meg kell előzni, vagy meg kell akadályozni ezt! Nem a betelepítéseket kell támogatni, hanem azokban az országokban kell olyan élhető környezetet kialakítani, hogy ezek az emberek ne induljanak el otthonukból.

Párhuzamos társadalmak a migráció következtében nincsenek Magyarországon, de az ellenzék által kormányra kerülésük esetére preferált laktanyai betelepítésekkel ennek lehetősége megteremtődhet.

– Így van, ez egy életveszélyes dolog, hiszen az emberek, a családok, a helyi közösségek biztonságát veszélyeztetik ezzel. Ezért is állunk ki valamennyi olyan területen, ahol ennek helye van, helye lehet. A Fidesz–KDNP politikusai, közöttük dr. Galambos Dénes, az önök országgyűlési képviselője is a helyi önkormányzati vezetőkkel együtt egyértelműen kimondják, hogy ők ezt nem támogatják, nem engedik a migránsok laktanyákba történő telepítését, és azt sem, hogy üresen álló, használaton kívüli lakásokkal is ezt tegyék.

Félhold a Reichstag tetején

Valahogy úgy voltam a migránsokkal a közelmúltig, mint az ebolával vagy szökőárral, esetleg egy vulkánkitöréssel.

Mindegyikről tudom, hogy roppant mód veszélyes, és sokkal jobb félni tőlük, mint összefutni velük, de mivel egyik sincs sem a szomszédomban, sem az erkélyem alatt, így a róluk szóló hírek közben azért nyugodtan majszolom a vajas kenyerem. Tehát…

Látom, hogy robbantottak itt és ott, meg erőszakoskodnak, meg mindenáron be akarnak hozzánk is lógni, de azért nem nagyon zaklatott fel a dolog. A közelmúltig. Hazajött ugyanis kicsit kikapcsolódni Németországból a barátnőm. A Ruhr-vidéken él már vagy három évtizede, ott is dolgozik egy szép, rendezett, csendes városban. Azt mondta nekem, hogy csak mos tanáig. A fia felszerelte paprikasprével, meg kapott egy olyan golyóstollat, ami szúróeszközzé tehető egy pillanat alatt, ha valaki molesztálni kezdené. A barátnőm nem mai csirke, félősnek meg egyáltalán nem mondható, de mostanában elég idegesen jár haza az esti rendelése után, mert úton-útfélen sötétebb bőrű fiatalemberek ácsorognak csapatokba verődve, s jobb esetben csak nyelvüket nyújtogatják rá, máskor az ágyékukat is markolásszák hozzá. Elmondja, hogy alig mernek nagyobb bevásárlóközpontba menni, nehogy éppen akkor legyen egy robbantás. A legnagyobb plázájukat az elmúlt néhány hónap alatt már kétszer ürítették ki bombariadó miatt. Csak mesél és mesél, döbbenten hallgatom, amit mond.

Alig néhány száz kilométerre hazánktól egy számomra teljesen ismeretlen Németország képe rajzolódik ki. Beszél arról, hogy a német gyerekek vegyes osztályokba járnak a bevándorlók gyerekeivel, elakadt az oktatás, mert előbb a nyelvet próbálják elsajátíttatni a tanárok frissen érkezett arab tanítványaikkal. És iszonyú a feszültség és az elégedetlenség a környékükön, hiszen a bevándorlóknak lakást bérel az állam, jövedelmet kapnak még munka nélkül is, s ez eléggé zavarja a dolgozó németeket. Most hogy elfogadták törvényben, hogy jöhetnek utánuk a családtagjaik is, azt számolgatják, ha a közel másfél millió muszlimhoz eljön majd a felesége, és lesz négy-öt gyermekük, akkor vajon mennyi idő múlva kerül félhold a Reichstag tetejére?

Az jutott eszembe, hogy amikor IV. Béla behívta a kunokat, hogy védjenek meg bennünket a tatároktól, iszonyú balhé volt, elrabolták a magyar parasztok állatait, megerőszakolták asszonyaikat, feldúlták falvaikat, aztán leléptek még a tatárok jötte előtt. Nomád nép volt, nem nagyon ismerte még a magántulajdon fogalmát. Azt is tudjuk, hogy mennyi gondot okoznak a lappok a norvégoknak, a berberek a tunéziaiaknak, hogy csak néhány mai akkut és kezelhetetlen problémát emeljek ki abból, amikor nem nagyon sikerül különböző kultúrákat zökkenőmentesen összesimítani. S hogy ne menjünk messzire, még mindig komoly erőfeszítést kell tennünk a nálunk élő romák integrálására is. Ilyen esetben fel se fogja az ember, hogy önként és szabad akaratából miért és miként vállalhatnak olyan terhet magukra népek és nemzetek, amelyek megoldása a legjobb esetben is kétségekkel teli, de rosszabb esetben saját jövőjüket sodorják veszélybe. Kérdezem a barátnőmet, de ezt ő sem érti.

- Fekete Györgyi -