pecások mindennapjai

2018.02.27. 10:00

Rácalmás: Egy eredményes és fontos év után

Szombaton tartotta évi rendes közgyűlését a Rácalmási Sirály Horgászegyesület tagsága. A tavalyi év értékelése mellett az idei esztendő tervei is szóba kerültek a találkozón.

teSzavazási hajlandóság – a tagság támogatta a vezetőség elképzeléseit Fotó: HK

A rácalmási horgásztanyára várták szombaton a helyi Sirály Horgász Egyesület tagságát. Az évi rendes közgyűlés napirendjén számos fontos, a pecások mindennapjait befolyásoló kérdésről is szó esett.

– Az egyesület vezetősége beszámolt a tagságnak a 2017-es évben végzett munkáról, és egyben összefoglalta a legfontosabb változásokat. Nyomatékosan felhívtuk a tagok figyelmét arra, hogy az új törvényi szabályozás értelmében már szinte mindenhová kell az állami horgászjegy megváltása. Horgászainkat arra is kértük, gondoljanak az egyesületre adójuk egy százalékának felhasználásakor, valamint arra kértük őket, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt az idei esztendő rendezvényein is – mondta el lapunk megkeresésére a Sirály elnöke, Dualszky-Kovács István, aki az egyesület helyzetéről is beszélt.

Kiválóan gazdálkodtak, sikerült gyarapítani megtakarításaikat, ehhez természetesen az is kellett, hogy eredményesen pályázzanak. Rácalmás város önkormányzata anyagilag is támogatja törekvéseiket. A közgyűlésen részt vett Kukucska Gyula alpolgármester, aki szintén tagja az egyesületnek.

teSzavazási
hajlandóság – a tagság támogatta a vezetőség elképzeléseit Fotó: HK

– Mint az elmúlt években, a Sirály idén is aktív közösségként kíván működni. Több takarítási akciót is szervezünk, emellett kiemelt szerepet vállalunk a rácalmási szigetvilág rekultivációs munkáiban is. A hagyományokhoz híven idén is ott leszünk a város nagyobb rendezvényein, valamint megrendezzük hagyományos nyári diáktáborunkat – tette hozzá Dualszky-Kovács István, akit a horgászsport hazai helyzetéről is kérdeztünk:

Az utóbbi évek összefüggő és egymásra épülő döntéseinek köszönhetően egy elismert sport- és rekreációs tevékenység lett hazánkban a horgászat. A magyar horgászegyesületeknek jelenleg összesen 440 ezer tagja van és a már fent említett törvényi változások miatt ez várhatóan hamarosan elérheti a félmilliót – tehát egy hatalmas közösségről beszélünk. Az egyesületek anyagi támogatást is kapnak, a MOHOSZ-tól, valamint a kormánytól, hogy fejlődni tudjanak és szerepet vállaljanak természeti értékeink megóvásában. A Sirály egyesület is arra törekszik, hogy éljen a pályázati lehetőségekkel, és szerepet vállaljon a település fejlődésében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában