Pannon: Színvonalas szalagavató

2018.02.10. 20:00

Ragyogó keringő és elköszönő, szép gondolatok keretezték a pénteki ünnepséget

A Pannon Oktatási Központ tegnap tartotta magángimnáziumának szalagavató ünnepségét a Dunaújvárosi Egyetem sport- és rendezvénycsarnokában.

Körmendi Erzsébet

Ezúttal egy végzős osztályt, annak 31 tanulóját ünnepelték és köszöntötték. A tizenkettedikesek gyönyörű keringője most is könnyeket csalt az érzékeny lelkű szülők szemébe. Az ünnepei műsor részeként a tizenegyedikesek köszöntötték az utolsó évfolyamosokat, a ballagásra és érettségire készülőket, valamint a végzősök képviselője kívánt minden jót az alsóbb évfolyamos társaknak, köszönte meg a tanárok munkáját. Az intézmény igazgatója, Borgulya Zoltán a felnőttélet kezdetét, a felelősségteljes döntések erejét hangsúlyozta köszöntőjében.

 

– Mindannyian egyre inkább felnőtt emberek vagytok, a saját döntéseiteket kell meghozni, amelyeknek kikerülhetetlenül, s olykor könyörtelenül következményei lesznek. Már annak is, hogy milyen módon döntötök a vizsgaidőszakra való felkészülésről, a választott pályátokról, aminek persze a múltban gyökereznek a szálai.

Fotó: Zsedrovits Enikő

Ezt követően minden nap és minden percben, egyre gyakrabban döntenetek kell egyéb meghatározó tényekről, s majd észreveszitek, hogy olykor igazán jól nem is lehet meghozni az adott döntést, csak a kevésbé rosszak közül lehet választani. Ha ezt követően valóban sikereket, felfelé ívelő karriert tudhattok magatokénak a saját döntéseitek, választásaitok következményeként, akkor mi, szülők, tanárok, mentorok jól tettük a dolgunkat, megfelelő döntéseket hoztunk az érdeketekben, hiszen azokat követve felkészültetek életutatokon a döntéseitekhez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában