Villejuif

2018.01.15. 10:30

A testvérváros táncosai érkeznek Dunaújvárosba

Francia testvérvárosi csoport érkezik februárban Villejuifből, Párizs déli külvárosából Dunaújvárosba. Műsort is adnak majd a Bartókban.

Balla Tibor

Tóth-Varga Zsuzsanna és Szerecz Róbert

Fotó: Ady Géza

Dunaújváros testvérvárosi kapcsolatának kezdete Villejuiffel még az ötvenes évekre datálható, de legnagyobb erénye, hogy a mai napig élő. Ennek egyik fontos alapköve az a tánciskolai projekt, amelynek alapötlete Villejuif önkormányzati tánciskolája igazgatójától, Virginie Cosniertől származik. Ennek lényege, hogy a hasonló korú növendékek találkoznak, közös munka után pedig egy közös bemutatót hoznak létre. 2002-ben jártak először nálunk egy 15 fős tánccsoporttal, majd négy év múlva újra. Amikor 2009-ben itt járt, volt alkalma megnézni a Gárdonyi Géza Általános Iskola gálaműsorát, ekkor merült fel a csereprogram kidolgozása az ottani és a gárdonyis balett-tagozatos diákok között. Először 2012-ben jutottak el diákjaink Villejuifbe, ahol közös produkciót hoztak létre. Azóta már jártak újra nálunk a Virginie Cosnier tánciskola tanulói és tavaly mi is kiutazhattunk.

Tóth-Varga Zsuzsanna és Szerecz Róbert
Fotós: Ady Géza

Most februárban ismét egy szűk hét erejéig mi látjuk vendégül a francia testvérvárosunkból érkező táncosokat, ugyanis a francia partner szeretné évi rendszerességgel visszatérővé tenni a projektet. Idén azonban megpróbálnak léptéket váltani a Gárdonyi- Violin iskola zászlaja alatt működő táncosok. A két táncpedagógus, Tóth-Varga Zsuzsanna és Szerecz Róbert idén mert nagyot álmodni, és a tánciskolai projekt zárását már nem az iskola tornatermében tervezik megtartani, hanem professzionális színházi körülmények között február 8-án, amelyhez – ahogyan már sokszor ezelőtt is – élvezik a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza támogatását. A belépőkből befolyó összeg fedezné a vendéglátás költségeit.

Tizenhat ifjú táncos érkezik február 4-én kísérőikkel. Fogadtatásukra a két táncpedagógus készített egy-egy koreográfiát francia zenére és témára, de terveznek zárószámként egy közös néptánbetétet is, a sikerért napi két órát fognak gyakorolni. A gálaműsorra jegyeket a Gárdonyi iskola titkárságán lehet vásárolni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában