Az ünnepek alatt és után

2018.01.03. 12:30

Adományozók jóvoltából ételt osztottak a rászorulóknak Baracson

Alkalmanként ötvenkét adag étellel segítik az év végi ünnepek alatt is a nehéz helyzetben élőket Baracson.

Horváth László

ddd

Harmadik éve segítik a civil szervezetek, vállalkozók és magánemberek adományaiból társadalmi összefogással Baracson a legrászorultabbakat. Különösen az ünnepek idején kell odafigyelni a nehéz helyzetben élő emberekre, ezért a karácsonyi időszakban és még azon túl, az új évben is ételt osztanak.

Baracson civil szervezetek, vállalkozók és magánemberek támogatásával segítenek a nehéz helyzetben élőkön

Első alkalommal karácsony szombatján, majd december 30-án adtak ételt, édességet a hivatal melletti parkolóban. A harmadik akcióra ezen héten, január 6-án, szombaton délelőtt lesz lehetőség. A pontos időről a szokásos csatornákon keresztül tájékoztatják az érintetteket – juttatta el lapunkhoz az információt a civil szervezetek, valamint az adományozók nevében Sutyera Mária, a Baracsi Társas Kör vezetője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában