Tapasztalatok és eredmények

2017.12.19. 10:00

Érdemes részt venni szülés utáni regeneráló tornán

Két kisgyermek boldog anyukájaként idén nyáron találkoztam először a szétnyílt hasizom fogalmával és a LoveYourBelly tornával.

Benedeczki-Varga Krisztina

A lábemelés közben a hasizom végig aktív, és ezt a gyakorlatot a gyerkőcök is lelkesen végzik Fotó : Zsedrovits Enikő

A szétnyílt hasizom jelensége többnyire a szülésen átesett hölgyeket érinti – de előfordulhat egy rossz mozdulat vagy műtét után is -, ugyanis a várandósság alatt az egyenes hasizom eltávolodik egymástól, miközben a hasizom két oldalát összekötő kötőszövet sérül. Ez egy „természetes” folyamat, hiszen ez biztosítja, hogy legyen elegendő hely a picinek a pocakban. Igen ám, de szülés után ott marad a megereszkedett has és a szétnyílt hasizom, amellyel nem feltétlenül kell együtt élnünk, ugyanis a LYB módszernek köszönhetően – kitartásunktól függően – regenerálhatjuk a sérült területet. De nézzük, honnan indultam, és hová jutottam, miután megtanultam a speciális testtartásra és légzéstechnikára épülő tornát.

A tanfolyamot augusztusban végeztem el, ahol egy remek oktató, Horváth Zsuzsi segítségével számszerűsítve is láttam, milyen állapotban van a hasfalam. A helyzet nem volt kétségbeejtő, de volt min dolgozni. A jóga és pilates alapjaira épülő technika elsajátításával megtanultam, hogy saját hasi sérülésemhez képest milyen gyakorlatokat szabad végeznem ahhoz, hogy a hasizmom visszanyerje tartását.

Az oldal plank tartásban végzett erősítő gyakorlat alatt az izmokat végig tónusban tartjuk a has-
és farizom feszítésével egyszerre
Fotók: Zsedrovits Enikő

Az első néhány alkalom során nehezen és olykor az „á, ez nekem nem megy” belső hangok elleni küzdelemmel teltek a hetek. Külső szemlélő számára egyszerű és könnyed mozdulatoknak tűnik a gyakorlatsor, de ez ne tévesszen meg senkit. A torna kemény, kemény és óriási kitartást kíván az embertől, hogy rávegye magát a gyakorlásra. Türelmesnek kell lenned önmagaddal és a testeddel, hogy a saját fejlődési ütemedhez mérten építkezz a gyakorlatokból.

Az első két hét arról szólt, hogy megszokjam, a saját testsúlyomat megtartva kell dolgoznom. Ebben a 2 hétben nem is tudtam még a megadott ismétlésszámmal elvégezni a gyakorlatokat, illetve sokat segített, hogy a gyakorlatok könnyített változatát végeztem. Mindig annyit csináltam, amennyit bírtam, de 2-3 naponta folyamatosan egy picivel emelkedett a pontosan kivitelezett gyakorlatok száma. A hatékonyság kulcsa az alacsony ismétlésszám (általában 10 az egyik és 10 a másik oldalról), a precíz és kontrollált mozdulatok. Érdemes minden gyakorlat után tartani 1-2 perc pihenőt, hogy testileg és szellemileg is az adott feladatra összpontosítsunk. A teljes gyakorlatsor mindössze fél órát vesz el az időnkből, ami olykor rengetegnek tűnik (hiszen ennyi idő alatt akár elmosogatunk, kiteregetünk stb.). A harmadik hét után azonban kezdtem azt érezni, hogy jólesik végigcsinálni a tornát, és kezd hiányozni, ha kétnaponta nem gyakorolok. Aki száz százalékban betartja az oktató által javasolt ütemet, körülbelül 4-6 hét alatt elérheti, hogy az egyenes hasizom összezárul, és 10-12 hét után a hasizom kilapul.

A lábemelés közben a hasizom végig aktív, és ezt a gyakorlatot a gyerkőcök is lelkesen végzik
Fotó : Zsedrovits Enikő

Nekem ez némiképp tovább tartott, de azt gondolom, nem is az időbeli tényező a lényeg, hanem az a tudat, hogy önfegyelemmel, kitartással, egy remek oktató irányításával magamnak köszönhetően sikerült megoldani a feladatot. És számszerűsítve mindez mit jelent? A két és fél ujjnyi széles sérülést sikerült kisujjnyira zárni, a hosszanti, felfelé vezető 5 cm, lefelé 6 cm sérülést teljesen zárni, és mindezekkel párhuzamosan a haskörfogatom 2 cm-rel, a testsúlyom pedig 2,5 kg-mal csökkent. Szerencsére egyre többen kezdik megismerni a módszert, de ne csak a megismerésére szánjunk időt, hanem az otthoni gyakorlásra, mert csak így lesz látható az eredmény.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában