A KÉT KOLTAI

2017.12.25. 09:00

Dunaújváros egy-egy filmjük történeti alapjául, forgatási helyszínéül szolgált

Közel másfél évtizede ismerem Koltai Róbertet és Koltai Lajost.

VÁRKONYI ZSOLT

Számunkra különösen kedves Koltai Róbert, hiszen gyerekkora egy részét a városban töltötte, és itt játszódik az általa jegyzett film, a Csocsó, avagy éljen május elseje is, amely kicsit szüleinkről és egy kicsit rólunk is szól. És emlékszem arra a telefonhívásra is, amikor egy szerda délután Koltai Lajos operatőr-filmrendező volt a „telefonvonal végén”, amely az egyik apró, ámde fontos lépése volt a Nobel-díjas Kertész Imre Sorstalanság című regénye újvárosi vasműs helyszínének kiválasztása felé. Mindkét művész készséggel vállalta, hogy felelevenítsük az akkori forgatások hangulatát, az azóta eltelt időszakot, kiegészítve a jelen történéseivel.

Az igazi nagy titok a kíváncsiság

Amikor megkerestem Koltai Róbertet, egy budapesti helyszínre invitált, ám az interjúkészítés reggelén felhívott, hogy eljön inkább Dunaújvárosba, hiszen sok barátja, ismerőse van még ma is nálunk. A hetven felett járó, ma is „csupaszív” művész folyamatosan dolgozik.

Régóta megy a Balfácán című színdarab, amelyet Kern Andrással játszatok. Ő mondta neked ebben: Maga soha nem pihen, Pignon Úr? Nyilván más szerepe volt ennek a mondatnak a színdarabban, de ha átörökítjük a mindennapi életbe, akkor azt látjuk, hogy állandóan mész, játszol, folyamatosan be vagy kapcsolva. Hogy bírod?

- Hány éve figyeltél fel erre a mondatra? – kérdez vissza.

Amikor volt szerencsém élőben is megnézni ezt a darabot, annak már tizenhárom éve!

- Nos, akkor már öt éve játszottuk és tizennyolc éve levehetetlen nagy siker a József Attila Színházban. Voltak változások a színház vezetésében, de ezt a darabot őrzik, mint egy kincset, havonta egyszer-kétszer játsszuk, még a csilláron is lógnak, annyira népszerű. Ez tart életben, az, hogy nagyon sok olyan dologban vagyok benne, amely hosszú évekig tartó nagy széria nem is egy, hanem több helyen. Tizenhat évig ment a Miniszter félrelép is. Tizenhárom éve rendeztem az Én és a kisöcsémet a színművészetin, közben az az osztály már végzett, de még utána is játszottuk. Aztán a Körúti Színház átvette ezt a darabot, mert közben mind sztárok lettek azok, akiket akkor rendeztem: Tompos Kátya, Szőcs Artúr, Nagy Sándor, Peller Anna.

Dunaújvároshoz több szálon kötődsz, gyermekkorod egy részét itt töltötted, és azóta új barátságok is köttettek. Avass be, kérlek bennünket!

A Csocsó című film dunaújvárosi forgatása egy ünnep volt. Felejthetetlen volt számomra az, amikor visszajött a gyerekkor, a kiskamaszkor, a szüleim Fotó: Zsedrovits Enikő

- Az autómat most már évek óta a dunaújvárosi Máté Peugeot szervizbe hozom. Az ismeretség Kaposváron kezdődött, ott vendégszerepeltem, ahová a Máté papa eljött megnézni egy önálló kabaré estemet. Nagyon jóba lettünk. Ő elkezdett színházba járni, én meg elkezdtem peugeot-os lenni. Ez már az ötödik kocsi, amit nála vettem.

Egykori iskolatársaim közül valamikor Kocsa Laci küldött barátság frissentartó sms-t nekem, amire válaszolnom kellene. Mentségemre legyen mondva, hogy azóta már négy telefonomat vesztettem el, benne az ő telefonszámát is, de arra emlékszem, hogy 610-re végződik. De innen is üzenem neki, hogy üdvözlöm és ölelem.

Verebes István mondta a Sose halunk meg című filmed sikere után: Te most már meg is halhatsz! Ötven évesen voltál elsőfilmes rendező. Egyáltalán hogyan adtad erre a fejed?

- El szerettem volna mondani egy történetet a nagybátyámról, kiszínezve, filmmé emelve. Mindez azonban Nógrádi Gábor íróbarátom, forgatókönyvíró nélkül, akit érdekelt a történet, nem lett volna film, vagy nem ez lett volna. Dés László zenei és dramaturgiai hozzáállása meghatározó volt, mindig hozzá tudott szólni, tenni valamit a produkcióhoz. Azóta is a legjobb barátom. Kilenc filmem született, plusz a Patika-sorozat, és ezekben szinte mindegyikben nagy szerepe volt neki. Ha ő mond valamit, az sokkal fontosabb, minthogy ezek a botcsinálta kritikusok mit művészkednek össze. Ugyanis ők túl sznobok, túl elszálltak bizonyos magas művészet felől, és nem veszik észre, hogy más is tud ma magas művészet lenni. Meg kell hallgatni a Bodrogi Gyuszi véleményét arról, hogy milyen nagy dolog a nevettetés. Amikor együtt van a könny és a nevetés, nekem ez az életelemem. A számomra legfontosabb filmjeimben mindkettő megvan.

A Csocsó című filmed városunkban játszódik. Kicsit a szüleinkről és kicsit rólunk is szól. Milyen emlékeid vannak a forgatásról?

- Az egy ünnep volt. Felejthetetlen volt számomra az, amikor visszajött a gyerekkor, a kiskamaszkor, a szüleim. A mai napig megszólítanak a pesti utcán az emberek, hogy ő volt az ötven gyerek között az, aki a kis zászlócskát lengette, vagy az az ember, aki ebben és ebben a jelenetben statisztált.

Nyomon követed később azon fiatalok életét, pályafutását, akikkel együtt dolgoztál? Gondolok itt például Králik Attilára, akivel a Csocsó című filmben dolgoztál, vagy a Világszám fiataljaira, akik azóta már felnőttek: a „kölyök” Miller Dávidra, Uhlmann Mónika fiára, vagy az akkor tizenhárom éves Naftalint alakító Novák Kristófra, Pelsőczy Réka fiára és persze az akkor kétéves Dani kisunokádra is, aki azóta már tizenhat.

- Attilától, aki remekelt a Csocsóban, és aki rendkívül értelmes, tehetséges gyerek volt már a forgatás idején is, a közelmúltban váratlanul Indonéziából kaptam facebook-üzenetet. Kíváncsi vagyok arra, hogy mivel foglalkozik, milyen munkái vannak, mit csinál abban a távoli országban. Miller Dávid úgy tűnik, színész lesz. Dani unokám középiskolás, és zenei pályára készül. Amikor az ember rendez, akkor egy kicsit szülő, pedagógus is a cél érdekében. Ez nekem nem esik nehezemre, mert amúgy is kíváncsi ember vagyok. Mert a titok, az igazi nagy titok a mi pályánkon a kíváncsiság. Hogy igazán tudjunk a másikra figyelni, igazán meghallani a másikat. Különösen kíváncsi az ember azokra, akik az unokái, gyerekei, vagy akikkel együtt dolgozik.

Megtaláltak eddig a díjak, egyet kivéve, a Kossuth-díjat. Kinek jár, ha neked nem?

- Ezt szokták kérdezni. Volt olyan kaposvári előadás, amelyben tizenketten játszottunk, én a címszerepet. Minden elismerést megkapott az előadás, én a legjobb férfialakításért díjat kaptam. A tizenkét emberből csak én nem vagyok Kossuth-díjas, de az nem kötelező, az nem jár. Bizonyos pillanatokban eljöttem olyan színházakból, ahol jó lett volna, ha ott maradtam volna, bizonyos pillanatokban a politika változott, és engem besoroltak valahova anélkül, hogy valaha is párttag lettem volna. Ha a szeretet és az odafigyelés körülvesz, akkor ezek miatt nem kesergek, ezt úgyis majd az idő méri majd meg. Akik látják, hogy mit és hogyan csinálok, azok tudják mi a helyzet.

Az autómat most már évek óta a dunaújvárosi Máté Peugeot szervizbe hozom. Már az ötödik kocsim van, amit itt vettem
Fotó: ZsE

Most sem pihensz, miben játszol, mit csinálsz most?

- Szerepálmokat játszom, fantasztikus csapatokban, átütő sikerrel. Moliere Képzelt betege is például ilyen, amelyet a közelmúltban Tamásiban és Dunaföldváron vittünk színpadra. A karácsony előtti időszakom sűrű volt, hiszen csaknem két hét alatt tizenhat fellépés követte egymást, amelyekbe benne voltak az önálló estjeim is. Egyébként jelenleg tizenhárom darabban lépek fel.

Mit jelent számodra a karácsony?

- Nekem erről egyéni, egy kicsit sajátos véleményem van. Jobb lenne, ha a többi 364 napon szeretnénk egymást, és csak ezen az egy napon gyűlölködnénk. De az, hogy ki van jelölve, mikor kell a halottainkra emlékezni, mikor kell a temetőbe menni, meghatódni, én nem e szerint élek. Minden „sír mellett állás” helyett éppen úgy meg tudok rendülni otthon is, ha egyszerűen csak emlékezem, visszagondolok dolgokra. Amikor a filmforgatás idején például Dunaújváros felett repültem, nekem az egy temetőlátogatás volt abban az értelemben, hogy fiatal szüleimmel találkoztam. Nem szeretem az előírt programokat, még az ünnepeken sem. Természetesen a gyerekek miatt fontos a karácsony számomra is.

A fénnyel simogatott arc

A 2002-es irodalmi Nobel-díjat Kertész Imre Sorstalanság című művével nyerte el, ő volt az első magyar író, aki ebben az elismerésben részesülhetett. Koltai Lajos azonos című filmjének ez szolgált alapjául. A rendező-operatőr stábjával monumentális környezetet keresett és ezt a többi között a vasmű már üzemen kívüli martinacélműve csarnokában találta meg.

Illés György volt a mestered a főiskolán, aki egy korszak és a talán a filmtörténet egyik meghatározó alakja is volt. Hogyan emlékszel rá?

- Illés a mai napig meghatározó. Ilyen mód nemcsak egy korszak, hanem egy egész évszázad kötődik hozzá, függ össze az ő nevével, hiszen mondhatjuk azt, hogy a múlt században idehaza mindenki Illés-tanítvány volt. A hazai film történetében korszakos jelentőségűt alkotott. Operatőri munkájában kiemelten kezelte az emberi arcot, a színész arcát, a közeli arcfelvételeket. Később ő alapította a HSC-t, a Hungarian Society of Cinematographers-t, azaz a Magyar Operatőrök Társaságát. Ennek az volt a lényege, hogy mindenképpen legyen idehaza egy szakmai szervezetünk. A Mester nagy összetartó erő volt, mindig fontosnak érezte, hogy összefogja ezt a közösséget. Karácsony előtt soha nem mulasztotta el, hogy koccintson egy pohár pezsgővel a tanítványaival. Ennek a szervezetnek épp most lettem az elnöke, ez komoly örökség és felelősség is egyben.

A filmművészetben egy technika is hozzád kötődik, amit a keresztnevedből angolosan „lajosing”-nak hívnak. Mennyire jellemző az, hogy elneveznek egy-egy technikai elemet annak kitalálójáról és „megcsinálójáról”?

- Egyszer csináltam egy HBO filmet Torontóban híres színészekkel. Ott „beszorultam egy olyan helyzetbe”, hogy egy szoba tele volt gyönyörű sötét bútorokkal, de a hagyományos megvilágítási módon nem lehetett eredményt elérni. Rájöttem arra, hogy nem a falra, meg „fehérre”, hanem ezt úgy jellemezhetném, hogy a szereplők közelében lévő bútorokra irányított (és ezáltal megfestett) fény adta különleges hangulatú megvilágítással tudtam azt a hatást elérni, amit szerettem volna.. Egy nagyon szép, meleg, puha fény lett belőle. Erről nevezték el ezt a stílust, de ez nagyon ritka, hogy ilyet tesznek.

„A Sorstalanság című filmhez gigászi tereket kerestem, amelyeket a vasműben találtam meg”
Fotók: Ady Géza

Benne vagy a hazai Aranyszem díjakat odaítélő társaságban is. Aki az Aranyszemet adja, annak arany szeme is van?

- Azt mondják, hogy mi másképp látjuk a világot. Igen, valami van velünk. Van egy ilyen szép meleg szemlélete a világnak, az emberi arcnak. Az én életem ma már a fénnyel simogatott arc. Ez a lényeg.

Tagja vagy az Oscar-díjat jelölő Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémiának. Hogyan, milyen szempontok szerint dolgozik egy ilyen grémium?

- Kevesen tudják, hogy a csaknem hétezer tagot számláló akadémián belül vannak az úgynevezett branch-ok. Ilyen van többek között az operatőröknek, a rendezőknek, az íróknak, a sminkeseknek, a filmművészethez kötődően minden területnek. Tulajdonképpen a branch voksol kategóriánként a legjobb ötre. Ezután jön a nagy szavazás, és azt, hogy ki lesz az az egy kategóriánként, aki az első lesz, azt már a hétezer ember dönti el. Ezért befolyásolhatatlan.

Bennünket a Sorstalanság című film forgatása hozott össze. Hogyan adja a fejét egy nemzetközileg elismert operatőr rendezésre?

- Nagyon sokan mondták nekem még Amerikában is, hogy milyen lenne, ha csinálnék egy filmet. Messze több vagyok egy filmben, mint simán egy operatőr, egy technikai személyzet, mert én belülről vagyok jelen. Tudták, hogy milyen a színészekkel a viszonyom, mert az is egy fontos dolog. Például Szabó Istvánnal régóta együtt dolgozunk, nála mindig én vagyok a kamera mögött, mert ő nem tud úgy gondolkodni, hogy ne én legyek ott, hogy ne én kreáljam a képet azon túl, hogy én látom a színészi teljesítményt a „közelin” a legjobban. Egyébként készülünk vele egy újabb közös filmre.

Hogyan találtatok rá Dunaújvárosra, a vasműs helyszínre?

- A film alapja az irodalom, az írás és az ebből készült forgatókönyv. Pontosan tudjuk, hogy a jelenetnek adott esetben mire van szüksége, milyen fajta helyszínre, amit meg kell keresnünk. A vasműs helyszínnél nagy, gigászi tereket, nagy üres, rideg helyeket kerestem, mert az eredeti helyszínek között gyártelepek is voltak. Ezekben a terekben a fénnyel vezeti az ember magát, a fény dönt, hogy az honnan jön, milyen színe és ereje van. Nekem az kellett elsősorban. És ezért kellettek ezek a gigászi, megfoghatatlan terek, hogy érzékeltessem az ember viszonyát a térhez. Hogy érezze ott abban a hatalmas térben, ahol a jelenet szerint vagont rakodtak, azt a nyomást, hogy milyen pici része is ő a történelemnek.

A forgatásokon a helyszínek kiválasztásán túl az időtényezőnek is fontos szerepe van, elsősorban a film költségvetése miatt…

- Ma már kis túlzással mondhatom, szinte nem is filmet készítünk, hanem a schedule-t. Egy menetrend alapján dolgozunk, az abban előírt időtervet forgatjuk le. Azért Dunaújvárosra én elég napot tudtam kiverekedni a forgatásra, hogy legyen elég időnk mindenre. Már csak a gyerek főszereplő, meg a körülmények miatt is, hiszen elmenni nálatok az egyik helyszínről a másikra, már az is elég hosszú idő. Emlékszem, hogy órákig néztük, kerestük veled a helyszín(eke)t.

Mennyire szóltál bele a szereplőválogatásba?

- Nálunk nem is volt casting director, hanem egy évig magam raktam össze a szerepek szerint a szereplőket. Így választottam ki a háromezer lehetséges gyerekből a főszerepet alakító Nagy Marcellt, akire a Pál utcai fiúk szereplőgárdájában találtam rá. Egyébként már el voltam veszve, amikor megláttam, megtaláltam őt a fényképen, és nagyon megörültem, hogy ő az a fiú, akit keresek.

A szemek mesélnek?

- Hát hogyne, csak azok! Csak úgy választunk színészt is, hiszen a szem közvetíti a történetet a néző felé. Ha ez nincs, akkor nem szabad kiválasztani!

Mennyire követed nyomon később azon fiatalok életét, pályafutását, akikkel együtt dolgoztál?

- Marcellről azt gondolták, hogy színész lesz. Amikor elment felvételizni, utána engem hívott fel, hogy olyan boldog, hogy nem sikerült neki. Volt rajta egy nyomás, hogy színész legyen, de ő már korábban, a forgatás alatt is az operatőrködéssel kacérkodott. Ma már ennek a szakmának a mesterképzésére jár. Nagyon szépen dolgozik, és látszik a munkáin, hogy nagyon míves a gondolkodása is. A Sorstalanság azért neki egy nagy iskola volt minden szempontból, mert ő ott egy csomó dolgot megtanult emberileg is.

„Tele vagyok munkával, és régi vágyam az is, hogy Egerben legyen egy Illés György-szobor”

Megkaptad a legrangosabb díjak többségét: Kossuth-díj, Prima Primissima, Budapest díszpolgára, A Nemzet Művésze, Európai Filmdíj. Van sorrend?

- Nincs. Ez mind az enyém, ez jó, de én a Koltai Lajos vagyok. Ha a nevem mellé írnak valamit az jó, ha nem, nem!

Oscar-díj jelölés a Maléna című film operatőri munkájáért. Megtiszteltetés vagy csalódás volt ez számodra?

- Nem volt csalódás. A legjobb ötbe odaérni az a filmszakma egyik legnagyobb elismerése. Erről szól minden. Az, hogy másnap ki megy föl, az nagyon sok mindenen múlik. Ezért van az, hogy a Kodak előző nap csinál egy estet, ahol ott vannak a jelöltek, a korábbi nyertes jelöltekkel együtt. Ott kapunk egy gyönyörű szobrot, ami egy láng, üvegből, ami arról szól, hogy ennek a lángnak kell benned lobogni ahhoz, hogy alkotni tudjál. Ez egy gyönyörű üzenet. És ugyanúgy meg kell köszönni, mint az Oscar-díjat!

Európai Filmdíjat a legjobb európai operatőr kategóriában eddig egyedüli magyarként te kaptál 1999-ben együtt A napfény íze és Az óceánjáró zongorista legendája című filmjeidért. Most Borbély Alexandra kapta a legjobb női főszereplőnek járó Európai Filmdíjat a Testről és lélekről című filmben nyújtott alakításáért. Mit szólsz hozzá?

- Nagyon szép, emelkedett este volt, a lány végigzokogta, amikor átvette a díjat. Nagyon nagy elismerés ez a filmnek és személy szerint neki is. Ehhez hasonló siker volt, amikor Törőcsik Mari Cannes-ban a Maár Gyula rendezte Déryné, hol van című film női alakításáért megkapta az Aranypálma díjat. (Ennek a filmnek is Koltai Lajos volt az operatőre – a szerk.). Minden amerikai nagy színésznő arról álmodott, hogy Cannes-ban díjat kapjon. Ráadásul abban az évben a Tenessee Williams volt a zsűri elnöke, aki a filmnek is oda akarta adni ezt az elismerést, de azt nem lehetett, hogy akkor ott egy kis ország filmje nyerjen.

Elmúltál már hetven, most mire készülsz, mivel foglalkozol?

- Rengeteg anyaggal foglalkozom, a mai napig van olyan forgatókönyv, amelyen 6-8 éve dolgozunk, de még nem sikerült támogatókat találni rá. Most azonban az a legfontosabb. hogy a Szabóval újra együtt akarunk filmet csinálni. (Szabó István, az Oscar-díjas Mephisto rendezője. Ennek a filmnek szintén Koltai volt az operatőre – a szerk.) Nem mondhatom el neked, hogy mit, de már ott tartunk, hogy „be lett adva”.

Tele vagyok munkával, érdekességként mondom, hogy jelenleg is tanítok Egerben az Eszterházy Károly Egyetemen, a Mozgókép Tanszéken. Ez a város mesterem, Illés Gyuri bácsi szülővárosa is egyben. A város megkeresett, mivel elindulnak a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa címért, hogy legyek én a projekt művészeti igazgatója. Az, hogy végül melyik város nyeri el, a jövő év végére kiderül. A várban egy katedrális pici maradványaiból fénnyel szeretném felépíteni a teljes katedrálist. Ma már ezt meg lehet csinálni. A gondolkodás lényege az, hogy amit kitalálunk, azt a legújabb technikával fogjuk majd megvalósítani. Régi vágyam az is, hogy Egerben legyen Illés György-szobor a mozival szemben, most azon dolgozunk, hogy ez is megvalósulhasson.

Mit csinálsz az ünnepek alatt? Emlékszem arra, hogy akkoriban, tizenhárom éve a kisunokádat vitted és hoztad az oviba, nagyon szeretted csinálni, egy ünnep volt számodra az.

- Nem változott semmi, csak annyi, hogy már négy unokám van. Akit említettél, ő Celyn és már tizenhét éves, több mint százkilencven centi magas. Mindannyian iskolások. Karácsonykor mindig együtt van a család, csordul a szeretet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában