jó zárás

2017.12.17. 13:30

Ferrobeton: tervezhetőbben tudták élni a hétköznapjaikat

Az első olyan éven van túl a Ferrobeton Zrt., amikor is tervezhetőbben tudták élni hétköznapjaikat mind kapacitásaikat, mind pedig erőforrásaikat tekintve úgy a termelőegység dolgozói, mint termelésért felelős vezetők – nyilatkozta lapunknak Vass Zoltán vezérigazgató, aki nem titkolta azt sem, hogy a jó 2017-es évindulásnak feltétele volt az előző év ugyancsak jó zárása.

Pálinkás István

Vass Zoltán Fotó: Ady Géza

– Felkészülten, komoly megrendelésállománnyal kezdtünk idén, amit az év során csak növeltünk. Az elmúlt 8-9 évnek a legjobbját zárhatjuk most. Nem csak az eredményesség szempontjából, hanem a cégen belüli változásokat illetően is. Kapacitásunkat sokkal jobban sikerült kihasználnunk, mint előzően. A cég és ugyanakkor az egész magyar építőiparnak a munkaerőellátottsága ugrásszerűen megnövekedett. Az, hogy előre tudtunk tervezni, azt jelentette, hogy hatékonyabban tudtunk dolgozni, aminek gazdasági eredményeinken is látszik a hatása. Az év elején egy komoly bérfejlesztést hajtottunk végre: januárban a kötelezettségekkel kezdtünk, februárban-márciusban a többi fizikai dolgozó bérét igyekeztünk rendezni, április-májusban a közép és felsővezetés bérrendezésére került sor.

 Meglátása szerint, tapasztalható, hogy köze van az említett élénkülésnek a magyar kormány által is preferált gazdaságpolitikához?

– Ez mindenkor jó és nehéz kérdés. Azt gondolom, mindkét folyamatban a komoly szerepe van gazdaságpolitikának. Elsőként az építőipart érintő közbeszerzéseket említem és állami beruházásokat, nagy projekteket, elsősorban az infrastruktúrafejlesztéseket. Ezek ugyan nem ma kezdődtek, de az a munkaellátottság, ami ebben a szektorban jelentkezik, annak döntő többsége közbeszerzés, kormányzati beruházás, EU-s alapokból is támogatandó beruházás. Autópályaépítések, egyéb infrastrukturális beruházások. Ez mindenképpen pozitív, mindenképpen jelentős részben függ a kormány gazdaságpolitikájától. A második lába a tevékenységünknek a lakossági piac! Ugyan az év elején komoly élénkülést nem tapasztaltunk, ám ahogyan haladtunk az évben, egyre inkább látszott az eredménye a CSOK-nak, illetve a kedvezményes hiteleknek és a családtámogatásoknak, egyre több lakás, családi ház épül, ami látszik a produktumaink ezen szegmensén. Én nagyon remélem, kitart 2019 közepéig, végéig. A harmadik szektor, ami talán a legfüggetlenebb a mindenkori kormányzattól, gazdaságpolitikától, de azért mégis összefügg vele. Azok a nagyipari beruházások, amit külföldi befektetők hoznak nekünk, illetve a külföldi befektetések, gyárbővítések által komoly megrendeléshez, mennyiségi munkákhoz jutunk. Ezek nem EU-s pénzek, ezek nem közbeszerzések, nem állami pénzek. Azt viszont ki tudom jelenteni a mindenkori gazdaságpolitikával kapcsolatban, hogy mennyi működő tőke jön be az országba, annak komolyan érezhető hatása és szerepe van. Ebben a szektorban is látszik a gazdaságélénkítésnek, illetve a beruházásösztönzésnek a hatása.

A Ferrobeton Zrt. kizárólag az előregyártott építőipari szegmensben dolgozik, termékeket gyártanak, s ahogyan vezérigazgató úr többször fogalmazott már, megoldásokat ajánlanak. Hogyan áll mindez össze sikeres működéssé?

– Először is, nem csak legyártunk egy portékát, hanem megoldásokat ajánlunk megrendelőinknek, tehát egy csomagot kapnak. Olyat gyártunk, amire szüksége van a megrendelőnek, ami azt jelenti, hogy felmérjük a megrendelői igényt, s műszakilag rögzítjük, mi az, ami legjobbat ajánlani tudunk. (Komoly műszaki, tervezői gárdánk van!). Amikor a tervezés konszenzusra jutott és azt látja mindenki, amit szeretne, akkor kötünk szerződést, majd véglegesre tervezzük: legyártjuk, a helyszínre szállítjuk és össze is szereljük azt. Mi nem téglákat, cserepeket, cementet gyártunk, hanem megoldásokat nyújtunk a megrendelő számára. Ehhez viszont rengeteg jól képzett munkaerőre van szükség a mérnököktől a gyártómunkásokon át a helyszínen összeszerelőkig. Köztudottan rendkívül munkaintenzív amit csinálunk, hiszen egyedi dolgokat készítünk. Szerződéseink döntő többsége nagyon egyedi, tehát az az üzletvitel teljesen más, mint a cementgyártás, vagy bármely alapanyaggyártás. Ha mindenképpen előnyt kellene megfogalmaznom azzal kapcsolatban, hogy a cégcsoport Közép-Kelet Európában jelentősen bővült, akkor az a pénzügyi biztonság.

Vass Zoltán, vezérigazgató Fotó: Ady Géza

Ezáltal a Ferrobeton Zrt. is olyan pénzügyi biztonsággal rendelkezik, ami gyakorlatilag „szükségtelenné teszi a banki finanszírozást”. Idézőjelben azért, mert természetesen nem lehet kijelenteni, hogy nincsen rá szükség. Az élet menetrendje az, hogy bankokkal finanszíroztatjuk azokat a projektjeinket, vagy azt a munkafolyamatot, amivel növekedni tudunk. De ez ma már kiegyensúlyozottan tud működni. Legérzékletesebben úgy mondhatom, hogy amikor az embernek nincs szüksége pénzre, akkor könnyebben és megfelelő kondíciók mellett jut pénzhez. Amikor megvan szorulva, amikor nem volt ekkora háttér, nem volt ilyen stabil alapzat, akkor igen komoly és kemény tárgyalásokat kellett folytatni a bankokkal a finanszírozás érdekében. A cég finanszírozása sokkal stabilabb, egyszerűbb, hogy egy ekkora cégcsoporthoz tartozunk.

Felkészültség, munkaerő! Ma Magyarországon nagyon sok helyen azzal küszködnek kis-és középvállalkozások, hogy kevés a szakember, ami nem feltétlenül azzal hozható összefüggésbe, hogy minden szakember külföldön van. Mi a tapasztalata?

– Egy kétszámjegyű, vagy akár egy 30 százalékot meghaladó növekedést, vagy csökkenést egyetlen iparágban sem lehet lekövetni. Egyszerűen az építőipar az elmúlt öt-hat évben hullámvasútszerű mozgást produkált. Voltak évek, hogy kiugróan jók voltak, aztán a következő évben visszaesés, majd újra kiugró… Ezt szinte lehetetlen úgy lekövetni, hogy ne legyenek súrlódások, problémák. Összességében viszont ki tudom jelenteni, hogy jelenleg a Ferrobeton munkaerőellátottsága megfelelő. Stabil kapcsolatokkal rendelkezünk alvállalkozóink tekintetében és a saját törzslétszámunkban is. Igyekszünk is ezt megőrizni, s minden lehetőséget megragadni, hogy ez így is maradjon. Ezért, ahogyan idei év elején, jövőre is tervezünk egy komolyabb bérfejlesztést. Egy differenciáltabb bérfejlesztést, mert azt gondolom, hogy a bérfejlesztéssel tudjuk megtartani azokat a munkavállalókat, akik kulcspozícióban vannak. Itt nem feltétlenül vezetőkre kell gondolni, hanem olyan munkát végző emberekre, akik nélkül nem tudnánk vasbetont gyártani. Ennek a munkának döntő többsége fizikai munka, még akkor is, ha elindultunk egyfajta gépesítési irányba, s a lehető legkevesebb élőmunkával tudjuk előállítani ugyanazt a produktumot. De ahogy említettem, termékeink döntő többsége teljesen egyedi. Ez azt jelenti, hogy ami egy téglagyárban, autógyárban működik, arra nálunk nincsen lehetőség. Mi olyan munkafázisokat igyekszünk automatizálni, gépesíteni, ahol ennek van relevanciája, ahol ismétlődő munkafolyamatokat kell végrehajtanunk. Azt nem tudom mondani, hogy tíz éven belül itt minden automatizálva lesz. Inkább úgy fogalmazok, hogy a termelésben résztvevő munkavállalóknak a képzettségi szintje kell, hogy emelkedjék. Tehát azokat az eszközöket kezelhessék, amiket a jövőben szeretnénk működtetni. 2018-ban a Ferrobeton számára egy rendkívül komoly lehetőség nyílik, hogy az évtized óta elmaradt fejlesztéseket, javításokat elvégezze. Úgy látom, hogy a pénzügyi háttér az idei év eredménye és a jövő éven látható projektek kellő alapot nyújtanak ahhoz, hogy a halasztgatott fejlesztéseket meglépjük. Sok felújítás van benne, de vadonatúj technológia beszerzése is szerepel.

Van kedve stadionozni?

– Puskás Stadion! Idén a második félében kötöttük meg a Puskás Stadion előre gyártott vasbetonszerkezetének kivitelezésére a szerződést azzal a konzorciummal, aki a létesítmény megépítésért felelős. Ez a jövő évben, egészen októberig kitart a termelés szempontjából. Ez az infrastrukturális projektek mellett egy olyan biztos lába a következő évnek, amely biztosítja a kiegyensúlyozott termelést, amiről korábban beszéltem. Remélem, hogy a feladatunk elvégzését követően olyan stadiont tudunk a nagyközönség számára – legalábbis a vasbetonszerkezetére tekintve – átadni, prezentálni, ami bőven túl fog élni bennünket.

Ahogyan mondjuk a névadó tette itthon, a Reálban és másutt? (nevetünk)

– Nem hasonlítunk világklasszis teljesítményt és sportéletművet a termékünkhöz! De garantálom, hogy a sokak kiváló teljesítménye után érdeklődőket bennünket túlélően ki fogja szolgálni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában