Online térben

2020.11.13. 09:00

Tudományos munkában mérkőztek meg

A Dunaújvárosi Egyetemen idén rendhagyóan online a Microsoft Teams felületen rendezték megszerdán az intézményi őszi Tudományos Diákköri Konferenciát. Kiemelkedően erős volt a műszaki szekció , a Social sience szekció, de a többi szekcióban is igen színvonalas dolgozatok és prezentációk hangzottak el.

Balla Tibor

Fotó: LI

A Dunaújvárosi Egyetemen idén rendhagyóan, online felületen rendezték meg szerdán az intézményi őszi Tudományos Diákköri Konferenciát (TDK). Kiemelkedően erős volt a műszaki szekció, a Social sience szekció, de a többi szekcióban is igen színvonalas dolgozatok és prezentációk hangzottak el.

Az éves munka eredményeinek bemutatására minden évben – rendszerint november első felében – konferenciát rendeznek, amely egyben egy verseny is. A részvétel feltétele a végzett munkát összefoglaló rövid dolgozat elkészítése, és egy szóbeli előadás, ahol bemutatja. A jól sikerült munkákat a kétévente tavasszal megrendezett Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK) is lehet jelölni.

Több külföldi hallgató munkáját is méltónak találták az országos konferenciára

A versengésen 5 szekcióban összesen 37 előadás hangzott el, amelyet 39 szerző, 22 témavezető segítségével készített. A zsűritagok 11 helyezést és 9 különdíjat osztottak ki, ­OTDK-ra 6 dolgozatot jelöltek.

Az eredmények a következők. Informatikatudományi szekció: 1. Krutilla Zsolt (konzulensek: dr. habil Kővári Attila, dr. Katona József) ­OTDK-jelölés, különdíj: Chayma Zarrouk (konzulens: dr. Joós Antal), különdíj: Szabó Kata (konzulens: dr. Katona József), különdíj: Vámosi Zoltán (konzulens: dr. Király Zoltán). Műszaki tudományi szekció: 1. Koskai Martin József (konzulensek: dr. Kovács Imre, Koskai-Téger Ramóna) OTDK-jelölés, 2. Leslie Enos (konzulens: dr. Kis Endre) ­OTDK-jelölés, 3. helyezés: (konzulens: dr. Kis Endre) ­

Krutilla Zsolt (jobbra) már tavaly is eredményes volt, idén is bizonyított Fotó: archív

OTDK-jelölés, különdíj: Ihab Almustafa (konzulens: dr. Kis Endre). Neveléstudományi szek­ció: 1. Rama Alshammas (konzulens: dr. Szabó Csilla Marianna), különdíj: Szakács Balázs (konzulens: Csikóssné Maczó Edit), különdíj: Gulyás Zsuzsa – Vámosi Zoltán (konzulens: dr. Kadocsa László). Társadalomtudományi szekció: 1. Olrik Edina (konzulens: dr. Varga Anita) OTDK-jelölés, 2. Bohák Kornélia Blanka (konzulensek: Fejes Csilla, Petrovickijné dr. Angerer Ildikó) OTDK-jelölés, 3. Tóth Daniella (konzulens: Szpisák Tamás). Társadalomtudományi angol nyelvű szekció: 1. Nasiiat Omurzakova (konzulens: Kovács Szilvia), 2. Vu Thi Ngoc Anh (konzulens: Fejes Csilla), 3. Phontham Visapra (konzulens: Kovács Szilvia); különdíj: Janhvi Gupt (konzulensek: dr. habil Falus Orsolya Fruzsina, Kovács Szilvia), különdíj: Hatim Elhajjame (konzulens: Kovács Szilvia), különdíj: Ksenija Smolović (konzulens: dr. habil Falus Orsolya Fruzsina).

Melkovics János, a Tudományos Munkacsoport vezetője elmondta, öröm számukra, hogy a zsűrik a magyar hallgatók mellett több külföldi hallgató munkáját is méltónak találták az OTDK-ra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!