huszonöt éve...

2019.03.26. 16:00

Társaság az aszály ellen, gondokkal

Társaság aszály ellen: a dunaújvárosi öntözőfürt a legnagyobb ilyen vízügyi létesítmény a Dunántúl közepén, amely csaknem kétezer-nyolcszáz hektár földterületre tudja eljuttatni az öntözővizet – írta huszonöt évvel ezelőtt, 1994. március 25-én címlapján elődünk, „a hírlap”.

Pekarek János

– A vasmű szivattyútelepe mintegy mellékszolgáltatásként az öntözőfürt gerincvezetékébe is felnyomja a Duna vizét az ipar kiszolgálása mellett. Tavaly a példátlan aszály ellenére csak késve kezdtek öntözni, a kijuttatott víz pedig évről évre kevesebb volt annál, mint amire a vegetációnak szüksége lett volna.

A többségi tulajdonos dunaújvárosi önkormányzat, a Kék Duna Áruház Kft. és az áruház MRP-szervezete alkotta konzorcium nyerte meg az áruházra kiírt privatizációs pályázatot. A Kék Duna Áruházban március 9-én alakult meg az MRP (Munkavállalói Résztulajdonosi Program)-szervezet 55 taggal. Többhetes tárgyalássorozat eredményeként március 21-én, hétfőn a munkaadók és a munkavállalók képviselői megkötötték a Dunaferr vállalatcsoport társaságaira vonatkozó ez évi bérpaktumot: 1996-ig a nagyvállalatnál új bérezési rendszert vezetnek be, egyszerűsítik a bérszerkezetet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!