városi támogatással megújul a „család”

2021.04.14. 07:00

Szeptembertől egy új felállású együttes indul

Balla Tibor

2021.04.13. Sajtütájékoztató a Vasas Táncegyüttessel kapcsolatban Munkás Művelődési Ház Dunaújváros Fotón: Barta Endre humánügyekért felelős alpolgármester, Kováts Rózsa az MMK igazgatója és Lengyel Szabolcs Micsi a Vasas Táncegyüttes művészeti vezetője Fotós: Szabóné Zsedrovits Enikő SzZsE Dunaújvárosi Hírlap DH

Fotó: Zsedrovits Eniko

Dunaújváros – Közös sajtótájékoztatót tartott tegnap Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, Kováts Rózsa, a Munkásművelődési Központ intézményvezetője és Lengyel Szabolcs, Micsi, a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes új művészeti vezetője. A meghívó szerint a téma a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes 2021. évi terve volt, ám érthető okokból kevés konkrétum hangzott el.

A táncosnak a próbateremben, a színpadon a helye

A tájékoztatót Barta Endre alpolgármester kezdte egy rövid bejelentéssel: bár egy karcsúsított költségvetésű évet kezdett meg a város, de a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes megkapja ugyanazt a támogatást, mint korábban, idén is négymillió forinttal járul hozzá a város az együttes sikereihez, hiszen békeidőben rengeteg örömforrást tud adni a városlakóknak.

Kováts Rózsa köszönetét fejezte ki, hogy a vészhelyzetben sem feledkezett meg a város a patinás együttesről. Mivel nem ülnek a babérjaikon, ezért a lehető legjobbkor érkezett a támogatás, hiszen már készülnek az új darabokkal. Bíznak benne, hogy a nagyegyüttes két héten belül már elkezdheti a próbákat. Csapatépítő tréninget is terveznek nyáron, hiszen az elmúlt közel nyolc hónap – amikor nem tudtak próbálni – egy kicsit szétzilálta a csapatot. Terveik szerint szeptembertől egy új felállású együttessel indulhatnak, és igyekeznek majd a város összes rendezvényén bemutatni az új ruháikat, az új koreográfiáikat, megmutatni az új Vasast. Januártól szeretnének egy állandó fotókiállítást az együttesről. Minél több fiatalt igyekeznek bevonzani, egy új bázist alakítanának ki. Olyan minőségi csapatot, ahová azért jönnek, mert ide akarnak tartozni. Kérdésre válaszolva elmondta, jelentős lemorzsolódásra számít, ami mögött több ok is áll. Véleménye szerint egy nyolcvanfős kemény mag marad. Ezt a számot szeretnék feltornázni újra jócskán száz fő fölé.

Barta Endre alpolgármester, Kováts Rózsa igazgató és Lengyel Szabolcs, Micsi a tájékoztatón Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

Lengyel Szabolcs, Micsi, a Vasas frissen kinevezett új vezetője megragadta a lehetőséget, hogy megköszönje a személye iránti bizalmat, amit igyekszik majd meghálálni a táncosoknak, az együttesnek, a város vezetőinek és az egész városnak. Mint mondta, megpróbálja ezt a nagy múltú együttest tovább segíteni a munkájában, és olyan dolgot mutatni, ami ezt a magas nívót fogja emelni. Elmondta, tervezik a jövőt, de nem olyan egyszerű, mert vezetőként úgy került bele az együttes életébe, hogy nem tud találkozni a táncosokkal. Megpróbálják az online térben megvalósítani együtt. Nagyon várják már a nyitást, mert mint fogalmazott, egy táncosnak a próbateremben, a színpadon van a helye. Várhatóan a csapatépítés és alapozás után szeptemberben kezdődik majd az érdemi munka, akkortól heti három alkalommal próbálnak majd. Megerősítette, hogy tervben van új koreográfiák készítése, előkészületben van egy új mesedarab és versenyen való megmérettetés is. Nem utolsósorban jövőre hetvenéves az együttes, amit nem sok társulat tud elmondani magáról. Éppen ezért méltóképpen kell megünnepelni és megkoronázni ezt a hetven évet, és folytatni tovább. A legnagyobb valószínűséggel ígérhető, hogy a karácsonyi műsorral már közönség elé állhatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!