hivatalos nyelv lett a magyar

2018.11.14. 07:30

Szellemi és kulturális örökségünk szépségéről

Az Országgyűlés 2011-ben fogadta el a javaslatot, hogy a magyar nyelv napját november 13-án tartsák.

Tóth Alexandra

Egy harmadik osztályos diák segít kiosztani a tankönyveket a nyíregyházi Zelk Zoltán Általános Angol-Német Kéttannyelvű Iskolában a tanévnyitó napján, 2016. szeptember 1-jén. MTI Fotó: Balázs Attila

Fotó: Balázs Attila

Ez a nap ugyanis az évfordulója a magyar nyelv hivatalossá válásnak. Ilyenkor országszerte közös versmondásra, irodalmi, nyelvészeti, történelmi vetélkedőkre, író-olvasó találkozásokra és színpadi programokra invitálják az érdeklődőket a különböző kulturális szervezetek. Ennek jegyében tegnap délelőtt tizenegy órakor mintegy ötszáz, balatonfüredi és szolnoki diák szavalta el Dzsida Jenő Az én dalom című versét Szandaszőlősön, a Kossuth téren és a Hild Viktor Könyvtár előtti téren.

A magyar nyelv az uráli nyelvcsaládhoz tartozik, írásbelisége pedig már a 11. századtól folyamatos, noha 1844-ig a latin volt a hivatalos nyelv, egészen addig, amíg Ferenc Ferdinánd nem hitelesítette azt a törvényt, ami a magyart államnyelvvé tette. Jelenleg a világban mintegy 14-15 millió magyar anyanyelvű ember él.

November 13-a nemcsak a magyar nyelv napja, de egyben a kedvesség világnapja is, valamint a magyar szentek emléknapja: a magyar katolikus egyház ezen a napon azokat a szenteket és boldogokat ünnepli, akiknek az ereklyéit magyar templomokban tisztelik, és azokat, akiknek nincsen külön ünnepük, de magyar földön éltek.

vezető képünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!