remekeltek a megyeszékhelyen

2019.01.22. 09:00

Szakmai sikerek a kereskedelmiben

Remekeltek, sőt taroltak a Kereskedelmi iskola diákjai a Székesfehérváron megrendezett szakmai versenyen. A kereskedők az első helyen, a vendéglátósok a második helyen végeztek.

duol.hu

A DSZC tájékoztatása szerint idei tanévben sikert sikerre halmoznak végzős kereskedőink, akik mind elméletben, mind gyakorlatban bizonyítottak a szakmai zsűri előtt a fehérvári Deák Ferenc szakképző iskola által életre hívott rangadón.

A „Kereskedők viadala” ismét rávilágított arra, hogy egy eladó személyisége, kreativitása, kézügyessége, szakmai tudása együttesen járul hozzá a sikerhez. A Buzora Vivien, Kovács Alexandra, Varga Tímea és Szikszai Gergő alkotta csapat magabiztosan vette az akadályokat, és a siófoki verseny első helyezése után egy újabb trófeával öregbítette a Keri hírnevét.

Fotó:dunaujvarosiszc.hu

Háromfős vendéglátós csapat képviselte a Kereskedelmi iskolát a fehérvári Deák Ferenc szakképző iskola gasztroversenyén, ahol a hagyományos magyar konyha íz-és látványvilágát kellett megidéznie a versenyzőknek. Danysin Dániel, végzős szakácsunk csomborral és kaporral álmodta újra a klasszikus töltött káposztát, amíg Mészáros Vivien az ünnepi díszterítésről gondoskodott. A cukrászműhelyben eközben javában készült Kovács Gina Dobos-fúziója, amit a francia cukrásziskola látványvilága ihletett, és meghozta a várva várt sikert, hisz a Dobos-millefeuille és megalkotója az előkelő második helyet érdemelte ki. Gratulálunk tanulóinknak és a felkészítő tanároknak, Budai Ildikónak, Mészáros Máriának, Nyíri Bélánénak és Simon Ferencnének!

Fotó:dunaujvarosiszc.hu

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!