HAJTOGATOTT DÍSZEK, ÜNNEPI MENÜ

2020.05.02. 21:00

Se szeri, se száma az anyák napi ajándékötleteknek – csak győzzünk választani!

Az édesapák szerepe most kifejezetten megnőhet a készülődésben.

Bokros Judit/FMH

Forrás: Shutterstock

A május első, nagyon népszerű, szép és megható ünnepe az anyák napja. Erre most nem készülnek külön az iskolákban, óvodákban, bölcsődékben, így lényegében a családra van bízva, hogyan emlékeznek meg az édesanyákról, miként teszik szebbé a napjukat, az első májusi vasárnapot. Az édesapák, más családtagok részéről tehát nagyobb figyelem szükséges, hogy a kisebb és nagyobb gyerekek tudjanak készülni. Maguk az anyukák ritkán működnek közre saját ajándékuk kivitelezésében, megvásárlásában, ám olyan előfordul, hogy besegítenek kicsit az ötletelésbe, így nem a többieknek kell kitalálni mindent. Illetve többnyire az édesanyákkal együtt zajlik a készülődés a nagymamák köszöntésére.

Ha valaki tanácstalan, az nyugodtan nézzen szét az interneten, amelyet most szó szerint elárasztottak az anyák napi készülődéshez való tippekkel. A pedagógusok is jobbnál jobb ötleteket küldenek a digitális oktatás, fejlesztés jegyében, szóval tényleg játszva lehet kreatív meglepetést készíteni. Egy ötgyermekes édesanya blogján (momwithfive) például egyszerűen hajtogatható virág, könyvjelző vagy spatulákból összeállított, díszített fényképkeret található, ezek megvalósítása nem tűnik nehéznek.

A kisgyerekek rajzolhatnak, festhetnek külön erre az alkalomra képet, a nagyobbak különlegesebb alkotással is előrukkolhatnak. Jó ötlet lehet vasárnap anya válláról levenni a főzés terhét, s akár egy finom reggelivel, akár ínycsiklandó ebéddel meglepni őt. Ehhez is szükség lehet az apukák segítségére, akik bevonhatják a lurkókat. Nem kell ötfogásos menüre gondolni, elég, ha elkészítik anya kedvencét vagy valami egyszerűt, amit szeret – jól fog neki esni! A távolság miatt most megnőhet a videón küldött üzenetek vagy a videochaten élőben mondott köszöntések jelentősége. Ha a gyermek szeret és hajlandó verselni, akkor megtanítható neki egy-egy ünnepi, rövidebb költemény. S ha ezt a nagymamáknak is elküldik, garantált lesz az elolvadás. Ám egy csokor virág is mindig ünnepivé teszi a napot

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!