lesz parkoló

2021.11.17. 16:00

Régóta vágyott fejlesztések az új területeken

Kulcs – A település novemberi képviselő-testületi ülésén a vezetők megtárgyalták és úgy döntöttek, hogy az önkormányzat megvásárol a Pálhalmai Agrospeciál Kft.-től négy Kulcs közigazgatási határain belül fekvő területet, valamint bérleti szerződést köt a Császár tanya elnevezésű épületre is.

Török Tímea

2020.06.20. Kulcs Fotós: Zsedrovits Enikő ZsE Dunaújváros DH Játszótér avató Kulcson. képen: Jobb Gyula Kulcs polgármestere

Fotó: Zsedrovits Enikő

Az ingatlanvásárlásokra a településfejlesztéssel kapcsolatos pályázatok megvalósításához van szükség. Így a megvásárolt területek egyikén fog megépülni majd a várva várt új bölcsőde, a jelenlegi Százholdas Pagony Óvoda és Bölcsőde épületével szemben. Jelenleg az intézmény minden csoportja maximális kihasználtsággal működik. Ezért az új, a legkisebb kulcsiak ellátásához szükséges önálló bölcsődei épület felépítése elengedhetetlen. Ezzel majd egyszerre az óvodai ellátásban résztvevő gyerekek száma is növekedhet a községben, hiszen a jelenlegi bölcsődei szoba felszabadul.

Új buszforduló és parkoló is lesz a távolságibusz-közlekedést használóknak

A szóban forgó ingatlanfejlesztések kiterjednek a Rákóczi utca járdájának folytatására, amely majd egészen a 6-os főútig fog tartani, illetve a kihelyezett új buszfordulónak is lesz helye az újonnan megvásárolt területek egyikén. Ez azt jelenti pontosan, hogy a Kulcsra közlekedő buszok végállomása nem a falu egészségházánál lesz, hanem a sportpálya melletti területen. Ugyan itt parkolókat is terveznek kialakítani. Ugyanis azoknak a helyi lakosoknak, akik a főúton lévő buszmegállót használva utaznak munkába a távolságibusz-közlekedést használva például Budapestre, eddig nehézséget okozott a faluhatárban leparkolni biztonságosan a gépjárműveikkel, kerékpárjaikkal. De a fejlesztést követően ezeket a régóta tervezett parkolókat is sikerül majd megvalósítania az önkormányzatnak.

Végül a Császár tanya hosszú távú bérletével a település egy évszázados múltú, autentikus rendezvényhelyszínt kap, amely állagmegóvó felújítását követően remek helye lehet a kolbásztöltő fesztiválnak vagy a helyi néprajzi kiállításnak is – mondta el Jobb Gyula, Kulcs település polgármestere.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!