Pedagógusa, majd igazgatója volt a Jankovichnak, amelynek a történetét megírta

A szerzővel, Rácalmás alpolgármesterével ez alkalomból beszélgettünk.

Azt hiszem, kevesen mondhatják el magukról azt, hogy az életük olyan szorosan kapcsolódik egy iskolához, mint az öné. Előbb diákja, majd megbecsült pedagógusa, később köztiszteletben álló igazgatója lett annak az iskolának, amelynek most a történetét is megírta. Hogyan és mikor fogalmazódott meg önben a könyvírás ötlete?

– Annyira lenyűgözött, amikor megtudtam, hogy Rácalmáson 1745 óta dokumentáltan van iskolai oktatás, hogy elhatároztam, mihelyt nyugdíjba vonulok, kutatásba fogok, és könyvet írok erről. Megerősített a szándékomban, hogy feledhetetlen tanáraim, kollégáim közül egyre több igazolt át az égi tantestülethez, és emléket akartam állítani nekik és az egykor idejáró gyerekeknek, az itt folyó pedagógiai munkának. Hogy ne csak a naplók, régi tablók, az összefarigcsált padok őrizzék a nyomukat.

Melyek voltak azok a források, ahonnan a legtöbb adathoz, információhoz jutott? Milyen munkamódszerrel dolgozott, mennyi időt vett igénybe a könyvírás?

– Az iskolában megtalálható anyakönyvek (amelyek a tanulók névsorát, tanulmányi eredményét tartalmazzák) törzskönyvek (az itt dolgozók adataival), iskolai dokumentumok, az évek során összegyűjtött fotóim adták az alapot. Az interneten fellelhető adatbázisok, közgyűjtemények kutatásával folytattam a munkát, és közben interjúkat készítettem a régi kollégáimmal. Aztán a Fejér Megyei Levéltár és a Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár idevágó anyagát vizsgáltam át.

A kutatási tervemet gyakran kaján örömmel borította fel az élet. Időnként a legváratlanabb helyekről bukkantak elő iratok, amelyek új irányt adtak a munkámnak. Több mint öt évet dolgoztam ezen a könyvön, mégis aggódom, hogy korán zárom le a múlt feltárását. Hátha előkerül még valami…

Egy ilyen kiterjedt kutatómunka mindig tartogat érdekességeket, meglepetéseket. Mi volt a legfurcsább vagy legkülönlegesebb tény, adat, ami a kutatásai során előkerült?

– Az elképzelésem az volt, hogy az iskolával és az óvodával kapcsolatos emlékeket gyűjtöm össze, de közben számtalan, Rácalmás múltjáról szóló, eddig nem publikált adatra találtam, így ezek is bekerültek a könyvembe. Talán másoknak is meglepetés, hogy Szigetfőn hajdan főesperesség és káptalan, 1294-ben premontrei prépostság működött. Az iskolatörténet egyes mozzanatai is furcsa helyekről, levelekből, önéletrajzokból bukkantak elő. Így derült ki az is, hogy Rácalmáson a római katolikus és görögkeleti (rác)iskola mellett evangélikus-református, és izraelita iskola is okította a tanulókat.

Létrehozta a Facebookon a „Rácalmási iskola régi diákjainak oldalát”, ahol rengeteg személyes élményt és emléket felidéznek a feltöltött képek és az azokra érkező reakciók egyaránt. Hogyan segített a könyv létrejöttében ez az oldal?

– A végzős tanulókról készült tabló- és csoportképek, valamint osztályképgyűjteményem hiányzó darabjait szerettem volna megszerezni, ezért hoztam létre a csoportot. Teljesen megdöbbentett az óriási érdeklődés, és felmerült az igény, hogy minden, óvodával és iskolával kapcsolatos fotó kerüljön fel. A csoport tagjai küldték az albumokban és a fiókok mélyén őrzött régi képeket. Öröm volt látni, hogy boldogan visszataláltak a gyökereikhez, versenyezve idézik az emlékeiket. Megható volt az a boldogság, ahogy az addig soha nem látott fotókon felismerték magukat, társaikat, szüleiket. Sok kép be is került a könyvembe, de a számukat korlátozta annak terjedelme. Igyekeztem minden időszakból és eseményből válogatni valamit, de fájó szívvel kellett lemondanom számomra kedves fotók megjelentetéséről is.

Egy ilyen nagy lélegzetű munka általában segítőtársakat is kíván. Kik vettek részt önnel együtt az alkotás folyamatában?

– Végigkísért a gondolat, hogy előbb kellett volna kezdenem a gyűjtést, amikor még többen mesélhettek volna az emlékeikről. Sokan osztották meg velem idevágó tudásukat, kincseiket így is, amiért hálás vagyok. Müller Lászlóné, Dodi néni iskolával kapcsolatos fotó- és dokumentumgyűjteménye, valamint visszaemlékezései nélkül szegényebb lenne a XIX–XX. századról szóló fejezet. Kovács Istvánné, Erzsi néni és Móker Ferencné, Kató néni is rendelkezésemre bocsátotta az óvodával kapcsolatos emlékeit. Erzsi néni még Hetényi Istvánné óvodatörténetét is megmentette az utókornak. Sokat köszönhetek anyukámnak, aki fantasztikus helyismeretével mindig tudta, hogy kihez fordulhatok, ha meg szeretnék tudni valamit, és eligazított, hogy mit és kiket ábrázolnak a régi fotók.

Előzetesen is sokan érdeklődtek a könyv iránt, de a vírushelyzet miatt valószínűleg még jó ideig nem kerülhet sor könyvbemutatóra. Hol és hogyan lehet hozzájutni, lesz-e mód arra is, hogy dedikált példányokat kapjanak az érdeklődők?

– Az 500 példány felére már jelentkeztek a Facebookon, velük ott egyeztetek. A többi könyvet a Jankovich-kúria Almavirág ajándékboltjában megtalálják az érdeklődők. A dedikálást is ott, illetve a polgármesteri hivatal bölcsőde felőli szárnyában (amely utcai bejárattal rendelkezik), fogom megejteni. Remélem, sikerült felkeltenem az érdeklődést Rác­almás oktatásának története iránt, és nem sokáig porosodnak a könyvek a raktárban!