első államvizsgázó évfolyam

2021.09.28. 18:00

Ötven éve végeztek, most újra találkoztak a diákok

Ötven évvel ezelőtt államvizsgázott az első évfolyam a helyi főiskolán, ami mára már alkalmazott tudományok egyeteme. Ezt ünnepelték meg az öregdiákok, akik szívesen jöttek vissza az alma materbe szombaton.

Brousil Csaba

Fotó: LI

Dunaújváros – A szép számban összegyűlt öregdiákokat dr. Balázs László oktatási rektorhelyettes köszöntötte a főépület második emeleti aulájában. Mint mondta, ötven év nagy idő mindenki életében, s nincs ez másként egy felsőoktatási intézmény történetében sem. Ismertette az intézménnyel az elmúlt öt évtizedben történteket, két eseményt kiemelve abból.

Az egyik 2000-ben történt, amikor a helyi főiskola már mint önálló, független intézmény működhetett tovább. A másik fontos dátum idén augusztus 1-je volt, amikor is lezajlott a modellváltás az egyetemen, és alapítványi intézménybe került a főiskola, ami 2016-tól már az alkalmazott tudományok egyeteme. A modellváltás magával hozhatta azt is, hogy középszintű szakképző intézmény is integrálódhatott az intézménybe, a Bánki-iskola ebben a rendszerben folytatja ettől a tanévtől a munkát. Tehát a diplomásképzésen túl az egyetem középfokú képzést is biztosít, így az általános iskola végétől tudja figyelemmel kísérni a diákokat.

 

A köszöntőbeszéd után mindenki átvehette az ötven­éves évfordulóra emlékező oklevelet. Az ötven évvel ezelőtt végzettek nevében Dávid András köszönte meg a szervezést, a vendéglátást, és pár szóban visszaemlékezett a régi szakestek hangulatára.

A programok végeztével megkérdeztük Bánvölgyi Lászlót – aki többedmagával vállalta a találkozó megszervezését – arról, hogy milyenek voltak a tapasztalatai. Elmondta, hogy 175-en végeztek 50 évvel ezelőtt a különböző fakultásokon, s közülük 83-an el is jöttek szombaton az egyetemre, ami nagyon jó aránynak mondható. Mindenki jól érzete magát, van, aki külföldi tervezett útját tette át másik időpontra, hogy el tudjon jönni. Kiemelte, hogy az egyetem maximálisan támogatta ezt az összejövetelt, biztosították a termeket, az aulát, szívesen látták itt újra a régi hallgatókat. Egyedül a regisztrációnál voltak kisebb fennakadások, de ezt majd legközelebb kiküszöbölik. A jövő terveiben ugyanis szerepel egy újabb találkozó megszervezése, de mint megtudtuk, az lehet már két év múlva megvalósul.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!