tiszta forrásból

2019.07.15. 13:00

Néptánc tábori részvételt nyertek a pályázaton

A Hagyományok Háza 2019 tavaszán pályázatot hirdetett „Tiszta forrásból” címmel, mely során romániai vagy szlovákiai néptánc táborban való részvételt nyerhettek magyarországi, amatőr néptánc csoportok, összesen 120 fő.

duol.hu

Erre a pályázatra jelentkezett a „VELED az ifjúságért” Kulturális és Hagyományőrző Egyesület Kankalin Néptánccsoportja. A fiatalok egy meseszerű szöveget állítottak össze a bíráló bizottság számára, amelyben a megalakulásukról, tevékenységükről és eredményeikről számoltak be. A kreatív munka meghozta a gyümölcsét: a néptánccsoport egy 1 hetes táborban vehet részt Erdélyben, Magyarlapádon, a XXII. Magyarlapádi Népzene-Néptánc Táborban.

Fotók: perkata.hu

- Nagy öröm, hogy együtt lehet a csapat, a kis családunk Magyarlapádon. Együtt tanulhatunk új táncokat és az erdélyi kultúra részesei lehetünk egy kis ideig – nyilatkozott a részvétel kapcsán Hólik Dorina, a Kankalin Néptánccsoport tagja.

Összesen 21 fiatal, két kísérővel indul útnak a táborba, ahol sok színes, érdekes programmal várják őket a szervezők. A tábori részvételbe a Kankalinosokon kívül még olyan fiatalok is bevonásra kerültek, akik más együttesnél táncolnak, vagy érdeklődnek ez iránt a tevékenység iránt, s szerepet vállalnak a település közösségi életében. A néptánc foglalkozásokon kívül népdal tanuláson, kézműveskedésen, kiránduláson és persze az esti táncházakon is részt vehetnek a gyerekek, aki mind izgatottan várják az utat.

- A technika világától valószínűleg egy kicsit eltávolodunk, és megismerjük az “igazi” gyerekkort – mondja Kádár Gergely, aki szintén a csoport táncosa.

A Kankalin Néptánccsoport 2019. július 14-én, vasárnap indult útnak Magyarlapádra, ahonnan élményekkel telve július 21-én érkeznek majd haza.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!