MEGFELELŐ FELSZERELÉSSEL GURULHATUNK

2020.10.24. 09:00

Nem kell feltétlenül lerakni ősszel a motort

Csak azért, mert itt az ősz, még nem kell végleg garázsba gurítani a kétkerekű erőgépeket, de a szokásosnál is nagyobb odafigyeléssel kell kiruccanni, túrázni, vagy csak menni, ki, ki a nagyvilágból.

Palocsai Jenő

Ki ne élvezné azt az érzést, amikor egy feszültségtől forró műremek idomul a térdek közé, miközben a formatervezett test mélyén bújó izzás miatt minden, még a levegő is megremeg? A simogatással, gondoskodással és ápolással bensőségessé tett kapcsolat teljes figyelmet követel, ezért hiába vagyunk mi a nyeregben, valójában ő az úr a háznál, akkor is, ha kisebb, mint mi és akkor is, ha több mázsát nyom. A motorok szerelmesei nehezen válnak meg kedvesüktől, ám a hideg időjárás beköszönte után sajnos komolyan el kell játszani a gondolattal, mert sok veszélyt rejt az őszi, illetve a téli motorozás.

Na de a motorosok esetében a veszély életforma, kihívás, és nem valami kerülendő mumus és az őszi motorozás nemcsak veszélyeket tartogat a vasparipák tulajdonosai számára, hanem rengeteg élményt is, hiszen a sötétebb hónapokban is szikrázik néha a nap, és nincs szabadabb érzés, mint úgy húzni el a csíkot a munka és a kötöttségek elől, hogy színes falevelek kavargó tölcsérei követik az erdő kopaszodó ágai alatt száguldót. Tegyük meg, induljunk el, de a szerelem maradjon örök a motor és lovasa között, vagyis tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy ne dobjuk el a vasat!

Karikázzunk bátran az őszben, de számítsunk arra, hogy sokkal hűvösebb van – ha nem is tesszük be a ruházat béléseit a helyére, legalább legyen nálunk a szett
Fotó: shutterstock

Karikázzunk bátran az őszben, de számítsunk arra, hogy sokkal hűvösebb van, mint egy hónappal korábban. Ha nem is tesszük be a ruházat béléseit a helyére, legalább legyen nálunk a szett, hogy ha útközben meggondoljuk magunkat, már pedig meg fogjuk, akkor be lehessen tenni. Egyes becslések szerint 80 km-es óránkénti sebességgel 10, míg 140-nél akár 20 Celsius-fokkal is hidegebbnek érezzük a levegőt motoron, mint séta közben. Nem elég, ha az öltözet meleg, hiszen, ha ősz, akkor eső, és hiá­ba szakadó vagy éppen egyenes szálban, lágyan permetező, ha nincs megfelelő védőöltözetünk, biztosan megfázunk a motoron. Ha mégsem, a didergő izmaink akkor üzennek nekünk, például azzal, hogy nem engedelmeskednek, vagy igen, de nem megfelelő időben, sebességgel és pontossággal. Pedig ezekre nagy szükség van, különösen az autósok között haladva, akik könnyen hozzászoktak a motorok csökkenő számához az utakon, ezért nem mindig figyelnek a náluk sokkal gyorsabb, de sérülékenyebb motorosokra.

Hajnalban és este még veszélyesebb a motorozás a hűvösebb évszakok idején, ezért ilyenkor kettőzzük meg a figyelmet, vagy igyekezzünk világosban indulni és főleg időben hazaérni. A napos órák száma egyre fogy és a héten visszatekert óra tovább ront a helyzeten. Külön gondot kell fordítani arra is, hogy reggel nagyon hideg van, ám napközben akár 20 fok is lehet, majd mire leszáll a délután érkező est, akár a nullához is közelíthet az ilyentájt nagyon is ingadozó hőmérséklet.

Az ingadozásból is fakad a pára, ami lecsapódva az aszfaltra, bebújva az odatapadt levelek alá, akár csúszáshoz is vezethet. A pára egyébként is nagy ellenség, hiszen, ha a levegőben van és ködnek hívjuk, akkor azért nem látunk tőle, ha a bukósisak plexijén van, akkor meg azért. Előbbi ellen csak azt tudjuk tenni, hogy motorral kettéhasítjuk, viszont utóbbi ellen lehet védekezni speciális betétekkel vagy akár páramentesítő készítményekkel is.

A gumi legalább annyira sarkalatos kérdés, mint a többi: a tapadás nem csak a kiviteltől függ
Fotó: shutterstock

A gumi legalább annyira sarkalatos kérdés, mint a többi. A tapadás nem csak a kiviteltől függ, hanem a gumi, a környezet, illetve az aszfalt hőmérsékletétől is. Hajtsunk tehát lassabban, tekerjük a szarvát finomabban, ne szikrázzon a lábtartó vagy a ruha koptatója, vagyis ne döntsünk be akkorát, és persze satufék esetén ne érjük utol az előttünk haladókat, vagyis jobb, ha kicsit lemaradunk.

Az erdő-mező vadjai ellen nem lehet védekezni, ha azok jönnek, akkor jönnek. A baleset elkerülése, illetve a károk enyhítése érdekében csak egy dolgot tehetünk, lassabban megyünk, csökkentve ezzel a kockázatot. Egy szarvas ellen semmi esélyünk, és ha a kisebb testű őzet ki is kerültük, ne kövessük el azt a hibát, hogy előre iszunk a medve bőrére, mert az egyik őzikét sokszor másik őzike követi, vakon, a halálba is.

Akik nem a szabadság érzése miatt ülnek a hófödte nyeregbe, hanem közlekedési eszközként tekintenek a kicsikére, azok még inkább vigyázzanak magukra és ha reggel jó idő is volt, és elmentek vele dolgozni, de közben leszakadt az ég, vagy abból az eső, a hó, a jég, akkor hagyják inkább ott a mocit a meló­helyen és szunyókáljanak a tömegközlekedés fűtött környezetében, régi nyarakról álmodozva.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!