Nem kell a Földet kizsákmányolni

Dunaújváros – Üdvös feladat a Föld védelme, és minden tiszteletünk azoké, akik ezt a feladatot szívvel-lélekkel végzik. Csakhogy… a hétköznapi emberben akarva-akaratlanul felötlenek bizonyos kérdések. Habár Greta Thunberg, a Föld élő lelkiismeretének durcás arcocskája eltűnt a mindennapjainkból, a mögötte állók folytatják a kampányt, és intézkednek, és igyekeznek megvédeni bennünket önmagunktól. Azért, hogy megértsük, mennyire fontos ez a küldetés, amihez mi nyilván nem érthetünk, folyamatosan igyekeznek a lelkünkre hatni. Hirdetésekből, cikkekből és reklámokból értesülhetünk róla, hogy mennyire károsak vagyunk mi a környezet számára.

Szemezgessünk hát!

Azt már az óvodás gyerekek is tudják, hogy óceánjaink, folyóink, tavaink rendkívül szennyezettek. A szennyezés jelentős hányadát a műanyag hulladék teszi ki, ami megdöbbentő károkat okoz rövid és igen hosszú távon egyaránt. A szakemberek minden eszközzel próbálnak hatni az emberek lelkiismeretére, megelőzendő a további szennyezést. Ezen a ponton megemlíthetnénk az egyik multicég reklámját, amelyben arra ösztönzi az üdítőital-fogyasztókat, hogy gyűjtsék össze a kiürült, haszontalanná vált műanyag palackokat. Ilyenkor helyeslően bólint a jóhiszemű fogyasztó: „Lám, ez a cég mindent megtesz a környezet védelméért!” Ám, ha jobban végiggondoljuk, mi, fogyasztók csakis az üdítőitalt szeretnénk megvásárolni. A cég által tervezett, gyártott és velünk megfizettetett csomagolás annak döntése és felelőssége, amit igyekszik ügyesen a mi nyakunkba varrni. És, mint mindenből, a lelkiismeretünkből is profitot termelnek. Ingyen összegyűjtetik velünk, fogyasztókkal az általunk korábban már kifizetett palackokat, majd újrahasznosítás után ismét ebbe csomagolják terméküket, és mi újra kifizetjük. Hát nem zseniális? Mindenki boldog, hiszen ők extra profitra tesznek szert úgy, hogy mi fizetünk, ingyen dolgozunk, újra fizetünk, és még tapsolunk is örömünkben.

Arról persze ritkábban hallunk, hogy a gyártáshoz horribilis mennyiségű ivóvizet herdálnak el, miközben hatalmas területeken a mezőgazdaság haldoklik a vízhiány miatt, sőt egyre több országban a mindennapi ivóvíz is elérhetetlen luxusnak számít.

Ennél kissé gyomorforgatóbb a „extra szennyező” csecsemők kérdése. Nem is olyan régen a csecsemők pelenkái textilből készültek, és mindennapi kifőzésük, mosásuk valódi újrahasznosításnak számított. Tény, hogy a mostani, modern pelenkák nagyban megkönnyítették a szülők életét, ám ennek a kényelemnek ára van.

Sorolhatnánk napestig a kétes kimenetelű, csupán a pénzről szóló ügyleteket

A pelenkagyártók hatalmas összegeket keresnek, a mi zsebünkből gazdagodnak, és az általuk gyártott szemét árát a következő generációk fogják megfizetni. A bébiételek gyártása, amellett, hogy az összetételük gyakran kétes eredetű, ugyancsak drága ivóvízkészletünket csapolja. Azt az ivóvízkészletet, ami minden embernek alanyi jogon járhatna, hiszen a természet minden teremtményének jár, mi mégis drágán megfizetjük. Valóban a mi bűnünk hát? A mi hibánk, mert gyermeket hoztunk a világra?! Nos, ez nem így van!

Vizeinket nagy mennyiségű olaj szennyezi, pusztítva azok élővilágát. Természetesen ezt is a mi nyakunkba varr­ják. Kárhoztatnak minket a kiöntött étolaj miatt, miközben hatalmas, városnyi méretű hajók szennyezik az óceánokat. Ez is a pénzről, extra profitról szól, hiszen a világ legtávolabbi pontjairól aprópénzért vásárolt gagyi árut szállítják, amit mi háromszázszoros áron veszünk majd meg a bevásárlóközpontokban.

A levegő szennyezése legalább akkora gondokat okoz, mint a vizeké, ám erre is találtak megoldást a környezetvédelem szakemberei. A kőolaj okozta károkat igyekeznek a villamos energia segítségével megszüntetni. Úgy vélik, hogy ez jelentheti a megoldást minden bajunkra. Az elektromosság előállítását pedig olyan alternatív módszerekkel tervezik, mint a nap- vagy a szélenergia.

Rövid időn belül csak elektromos autóval közlekedhetünk, nullára csökkentve a károsanyag-kibocsátást, sőt, lassan szilárd tüzelőanyaggal, fával és szénnel sem fűthetjük otthonainkat, a fenntarthatóság jegyében. Mindez remek dolog, gondolhatnánk. Mégis azt látjuk, hogy erdeinket irtják. Teszik ezt annak ellenére, hogy a tűzifa a lakosság számára szinte megfizethetetlen, a papírt többnyire nem fából gyártják, és a bútoraink műanyagból, valamint hulladékból készülnek. A szükséges, irdatlan mennyiségű áramot lehetetlen csupán szél- és napenergiából kitermelni, ezért szükségesek az atomerőművek, amelyek veszélyeiről megbizonyosodhattunk Csernobil és Fukushima erőműveinek tragédiája során. Németország úgy vélte, biztonságosabb a szén­erőművekre hagyatkozni. Szükségtelen ecsetelni, hogy ez milyen következményekkel jár környezetünkre nézve.

Ugyanilyen károsak a nagyüzemi mezőgazdaság által használt ipari gyomirtók, amelyeknek eladásából olyan óriáscégek gazdagodnak, mint a kétes hírű Monsato, miközben egyes országokban betiltják a kis konyhakerteket, és a lakosokat méhlegelők, rovarhotelek létrehozására ösztönzik.

Sorolhatnánk napestig a kétes kimenetelű, csupán a pénzről szóló ügyleteket, amelyeknek valójában semmi közük a környezetvédelemhez, de nincs értelme. A környezet védelme ugyanis ma a pénzszerzés jól megtervezett játszmája.

A mai kor embere azonban figyelmen kívül hagyja azt, hogy a teremtés ellen ténykedni büntetlenül nem lehet. A pénz hatalomittas bálványozói önmaguk zsenialitásától eltelten elfelejtették, hogy a Földet csupán használatba kaptuk, és nem kizsákmányolásra. Gőgjük odáig fajult, hogy Isten ellen fordultak, belenyúlva magába a teremtésbe is.

Ennek a súlyos árát már most fizetjük, de fizetjük majd a jövőben is. Az ember úgy viselkedik, mint a vírus, de a természet képes önmagát gyógyítani. Ezt szem előtt tartva az egyetlen megoldás az, ha nem dőlünk be ezeknek a profitorientált szemfényvesztőknek, és mi magunk mondjuk ki a bevásárlóközpontok üdítős részlegein, és mindenütt, ahol felfedezzük a pénzszerzési manővereket, hogy: ebből elég!