Táncos gála a moziban

2021.10.26. 12:00

Negyven éve oktatnak a Gárdonyi iskolában

Brousil Csaba

Fotó: LI

Dunaújváros Színvonalas gálaműsorral ünnepelte fennállásának negyvenedik évfordulóját a Gárdonyi iskola múlt szerdán. Azaz a 41. évfordulót, mert a pandémia miatt tavaly a nyílt ünneplés nem volt lehetséges. A moziban már az aulában az intézmény történetének relikviái fogadták a látogatókat. Tablók, plakátok, serlegek, ereklyék borították a falakat, a kihelyezett asztalokat, és meséltek az iskola negyven évéről.

A mozi nagytermében Szóládi Zoltán, az iskola igazgatója és Kovács István görögkatolikus parókus, az iskola lelki vezetője köszöntötte az egybegyűlteket.

 

Az igazgató elmondta, hogy tavaly a pandémia miatt csak szűk keretek között tudtak ünnepelni, így szimbolikus is, hogy a rendezvény a Gárdonyi 40 nevet viseli idén. Kitért arra is, hogy az elmúlt negyven évben az iskola számos változáson ment keresztül, a kezdetben Római II. sz. Általános Iskolából mára Gárdonyi Géza Görögkatolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola lett. Az igazgató több idézettel is emlékeztetett arra, hogy az iskola tánctagozatos intézmény, amelyre nagyon büszkék mind a mai napig, s ennek tükrében állították össze a gálaműsort is.

Kovács István azt mondta, bízik benne, hogy a negyven év sikerei után újabbak várnak még az iskolára, majd a táncról szólva kiemelte, hogy az nem ördögtől való dolog, hanem érték és Isten dicséretéül szolgál. A kétrészes műsorban az iskola diákjai nagyon ötletes módon az iskolai élethez köthető eseményeken keresztül mutatták be tánctudásukat, s adtak igazán színvonalas műsort a közönségnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!