Mezőfalva

2020.10.21. 09:00

Nagy segítség a támogatás a lánglovagoknak

Átvették a pályázatokon nyert felszereléseket a mezőfalvi és a baracsi tűzoltóság vezetői is.

Horváth László

Minden forintra, eszközre szükség van, mert az életünk függhet tőle.

A napokban olvashattuk a hírt: átvették a pályázatokon nyert felszereléseket a tűzoltóságok. Az idén ismét hétszázmillió forintnyi támogatást oszthatott szét a katasztrófavédelem az országban működő önkéntes tűzoltó egyesületek és mentőszervezetek között, emellett külön forrásra az önkormányzati tűzoltóságok is pályázhattak.

A megjelent híradás után megkerestük a városkörnyéki önkéntes tűzoltókat, hogy gyakorlatilag mit is jelent eszközöket tekintve az elnyert támogatás? Elsőként a mezőfalvi lánglovagok parancsnoka nyilatkozott. Kaltenecker Miklós elnök elmondta lapunknak a következőket:

A mezőfalvi önkéntesek költségtérítésre pályáztak, remélve, hogy az idén végre lesz egy szertárnak kijelölt helyük. Eszközként hat darab porral oltót, egy CO-mérőt és egy nagyon komoly, hét tonna teherbírású csörlőt nyert az egyesületünk. A támogatás összesített értéke 1,1 millió forint. Valamint a Fejér Megyei Tűzoltó Szövetség az idén nekünk ítélte a két darab, ötvenezer forint értékű MOL kártyából az egyiket.

Baracs önkéntes tűzoltói 1926 óta óvják a települést. Ők a mostani csapat tagjai
Fotó: Horváth László / Dunaújvárosi Hírlap

Baracs, Szabó Andrea elnöktől tudjuk:

EDR rádióval, kézilámpával, puttonyfecskendővel, keresőlámpákkal, BC tömlőkkel, tömítésekkel és gumikesztyűkkel lett gazdagabb az egyesületünk. A támogatás összesített értéke 1 020 775 forint. A baracsi tűzoltók 1926-ban alakultak. Régi, patinás csapat. 2009-ben újjáalakult a társaság húsz fővel. Baracs önkormányzata évi 310–370 ezer forinttal, Kisapostag évi 50–75 ezer forinttal támogatja a szervezet tevékenységét.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!