Mindszenty József hercegprímás utolsó éveinek történetéről

Dunaújváros – A bíboros 1971-ben a vatikáni külügyminiszter – Casaroli – és a magyarországi kommunista diktatúra által kötött megállapodás alapján, akarata ellenére, kötelezően elhagyta Magyarországot, és budapesti belső száműzetéséből, az amerikai nagykövetség épületéből, ahol tizenöt évet töltött, a Vatikánba vitték. Amikor néhány nap után világossá vált előtte, hogy egy vasketrecből csupán egy aranyketrecbe tették, hivatalból mellérendelt titkárával repülőjegyet vásároltatott és elhagyta a számára kijelölt vatikáni kényszerlakhelyet. Ekkor elkezdődhetett számára a valódi szabadság, hiszen maga választotta helyen, a mindenkori esztergomi érsekek bécsi rezidenciáján élt, és a maga ura lehetett, negyed évszázados kommunista rabság után.

Idős kora ellenére bejárta a világot, és meglátogatta azokat a magyarokat, akik a diktatúra miatt idegenben, távol a szeretett hazától voltak kénytelenek élni. Felekezeti hovatartozástól függetlenül, Londontól Dél-Amerikáig lelkesen fogadták a száműzött magyar főpapot. Ez a szabadság azonban nem tetszett sem a kommunistáknak, sem a kollaboráns vatikáni diplomáciának, így Mindszentyt még utoljára megalázták. VI. Pál, a közismerten baloldali beállítottságú, szabadkőműves kapcsolatokkal rendelkező pápa, megüresedettnek nyilvánította az esztergomi érseki széket. Az intézkedés hatalmas visszhangot kapott az akkor még szabad nyugati sajtóban. Politikusok, egyházi szervezetek és a nyugati magyar papság soha nem látott tiltakozással fejezte ki egyet nem értését a vatikáni Mindszenty-ellenes politikával szemben, mert a világ katolikus főpapjai, valamint a nyugati magyarság minden képviselője elfogadhatatlannak tartotta az intézkedést, kijelentve, hogy a Vatikán nem csak Mindszentyt, de a magyar katolikus egyházat is elárulta.

A tiltakozás nem hozott változást, de az idős főpapot végzetesen megviselte a pápai döntés. 1975-ben, a bécsi Irgalmas-rendi kórházban meghalt…

Stoffán György dokumentumok alapján írta meg ennek az időszaknak a történetét, olvasmányos, és rendkívül érdekes könyvében. Mindszenty hazahozatalának történetét, mint jelenlévő tanú írta le, hiszen ott volt azokon az egyeztetéseken Mariazellben, amelyek az akkori sajtóban címlapra kerültek, hiszen a hazahozatal ellen tiltakozott a bíboros egykori titkára, Msgr Mészáros Tibor, aki odaláncolta magát Mindszenty sírkápolnájának vasrácsához, mert a bíboros végakaratával ellenkezett az esztergomi újratemetés. A könyvben szó esik sok olyan érdekes történésről, eseményről, amelyekről a hivatalos egyházi és/vagy világi sajtóorgánum soha nem tájékoztatta a közönséget… Emellett a szerző kiváló minőségű, gazdag képanyagot gyűjtött össze a kötetben. Ehhez hasonló talán csak egy – még el nem készült – Mindszenty-albumban volna található.

A könyvet az Eucharisztikus Kongresszus keretében beígért boldoggá avatás emlékére tervezte megjelentetni a szerző, de, minthogy a boldoggá avatás „ismeretlen okok” miatt elmarad, a könyv tisztelgés a XX. század nagy magyar vértanúja előtt. Szellemi és lelki boldoggá avatás. Hiánypótlás. Hiszen Mindszenty alakja és szenvedései minden magyar egyházi személy, de a magyar társadalom fájdalmának és a kommunista diktatúra miatti szenvedéseinek tükre is. A Sum paratus (Készen állok) című mű mind egyháztörténeti, mind kultúrtörténeti szempontból hiánypótló, hiszen eddig sehol meg nem jelent információkat és dokumentumokat tartalmaz. A szerző további kutatásokhoz, műhelymunkának szánta…

A kötet megjelenését a Magyar Katolikus Püspöki Kar néhány tagja, valamint egyházi és civil szervezetek, továbbá a Barankovics Alapítvány támogatták.