rendőrségi összesítő

2021.07.12. 18:00

Megyénkben az ittas vezetés a „divat”

Fejér megyében a rendőrök 2021. július 10-11-én 22 ittas járművezetővel szemben intézkedtek, 7 esetben közigazgatási eljárást kezdeményeztek, és 15 sofőrrel szemben büntetőeljárást indítottak.

police.hu

Az elmúlt hétvége folyamán Fejér megyében 22 esetben merült fel ittasság gyanúja az ellenőrzött járművezetőknél, akik közül ketten anyagi káros, egy sofőr pedig személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetet okozott.

48 ÓRÁN BELÜL 22 ESETBEN LETT POZITÍV A SZONDA

Ez utóbbi autós 2021. július 11-én kora reggel Székesfehérvár irányából Zámoly felé közlekedett a 8123-as számú úton. Haladása során elveszítette uralmát járműve felett, és a vízelvezető árokba hajtott, ahol a jármű kigyulladt, majd kiégett. A balesetben a 21 éves veszprémi sofőrön kívül a 20 éves ajkai utas is megsérült. A rendőrök a járművezetővel szemben alkoholszondát alkalmaztak, amely pozitív értéket mutatott, ezért elfogták és további mintavételre előállították. Vele szemben ittas járművezetés miatt büntetőeljárást indítottak, a baleset körülményeit pedig vizsgálják a székesfehérvári rendőrök.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét a közúti közlekedési szabályok betartására! A szeszes italok és bódító szerek használata már kis mennyiségben is olyan élettani hatásokat váltanak ki, amelyek nem teszik lehetővé a biztonságos járművezetést. Fogyasztásuk hatására növekszik az észlelési idő, tompulnak a reflexek, a baleseti kockázat kimagasló. Aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és nemcsak önmagát, mások életét is veszélyezteti!

…. hogy mindenki hazaérjen!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!